Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)

Régészettudomány - Nagy Fanni: A nagyrévi kultúra korai és klasszikus időszakának temetkezési szokásairól

TISICUM XXVII. 8. ábra: A nagyrévi kultúra korai és klasszikus időszakának sírjai a Duna mentén 9. ábra: A nagyrévi kultúra korai időszakának sírjai a Duna mentén Dunaújváros-Duna-dűlőből68 rendelkezünk részletesebb információval a térség urnás sírjaival kapcsolatban. Ezek kivétel nélkül a késői kulcs fázis előképeként jelentkező halotti bánásmódot mutatnak, azaz az ur­nák száját tállal borítják le, és egy-két kisebb edényt helyeznek bele.69 Mint az fentebb már említésre került, a Dél-Alföld területén vitatott a nagyrévi kultúra elterjedése. Jelen ismereteink szerint innen mindösz­­szesen 13 nagyrévi jellegű leletanyagot tartalmazó sír került elő, melyek kizárólag Tisza bal partján helyezkednek el, azok is mind a korai idő­szakra sorolhatók. A rítusok eloszlásának aránya itt is hasonló tenden­ciát mutat, mint a Közép-Tisza vidéken és a Duna mentén a nagyrévi kultúra korai időszakában. A legtöbb sír valószínűleg szórt hamvas (hét db sír), továbbá három db csontvázas, két db urnás, egy db pitosz és 1 db helyben hamvasztott temetkezés figyelhető meg a területen (11. ábra). A mártélyi70 temetkezés kivételével a Dél-Alföldön mindegyik sír korai feltárásból származik, azok belső elrendezéséről így nincsen in­formációnk. A mártélyi urnás sír esetében az edények egymás mellett helyezkednek el, az urna egy seprűdíszes fazék. A dél-alföldi nagyré­vi temetkezések megjelenhetnek az óbéba-pitvaros csoport temetőin belül vagy pedig egyedül is. A korai nagyon szórt temetkezési rítusnak köszönhetően nem lenne meglepő, ha a későbbiekben kiderülne, hogy a magányosnak tűnő sírok is egy-egy nagyobb kiterjedésű, szórt temető részei lennének. A sírok térképre vetítésével látható, hogy a legtöbb temető a folyók köz­vetlen közelében helyezkedik el (1. térkép). A Közép-Tisza vidéken sűrűn, a Tisza jobb és bal partján is találkozhatunk a Nagyrévi kultúra korai és klasszikus sírjaival. Érdekes módon a Tiszazugban, ahol a legtöbb Tisza vidéki nagyrévi telit ismerjük, eddig egyedül a nagyrév-zsidóhalmi71 és a tiszainokai72 temetők láttak napvilágot. A Duna mentén a Csepel-szi­­get északi részén figyelhetünk meg sűrűbb elrendezést. A Duna délebbi folyása mentén a nagy tellek közelében az azok körüli temetők teljes hi-10. ábra: A nagyrévi kultúra klasszikus időszakának sírjai a Duna mentén 68 VICZE Magdolna 2011. 69 VICZE Magdolna 2011.50-52. 70 TÓTH Katalin 2003. 71 CSÁNYI Marietta 1992a., 1992b., 1999., 2003.; CSÁNYI Marietta - TÁRNO­KI Judit 1996 72 CSÁNYI Marietta 1982-83.40. 38 11. ábra: A nagyrévi kultúra korai időszakának sírjai a Dél-Alföldön

Next

/
Oldalképek
Tartalom