Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Szigeti Csaba: Egri (Chiovini) Antal népregéje, a Sinka halma
Szigeti Csaba Egri (Chiovini) Antal népregéje, a Sinka halma Ez az irodalom-, és szűkebben műfajtörténeti tanulmány három részből áll. Első részében bemutatom azokat az irodalmi „szabályokat”, amelyeket a rege a XIX. század első felében és a század derekán előírt. Erre azért van szükség, mert a tárgyalt néprege, Egri (Chiovini) Antal munkája pontosan tartja be az „iskolás” szabályokat. A második része magáról a műről beszél, amely verses munka nem esztétikai értékénél fogva kitüntetett mű (teljesen átlagos darab), hanem azért, mert szikével - és folkloristák a megmondhatói, milyen ritka az ilyen eset - különválasztható benne az, amit a szerző Zagyvarékason hallott beszélni (és ez adatolhatól; a rendkívül becses adatot Tomka Mihály helytörténésznek köszönhetem, a tanulmány végén, a függelék előtt közlöm). Különválasztható az, amit közel kortársi adatokból nyert Egri Antal, végül különválasztható az, ami költőnk fantáziájának tulajdonítható. A több mint fél évszázadon át igen divatos, vagyis sokak által olvasott „néprege” műfaja, ez a különös kaméleon-műfaj persze az irodalom arisztokratikus regiszteréhez tartozik, de különös - valódi vagy kitalált - kapcsolatai voltak nem-irodalmi regiszterekkel. A helyzet majd a XIX. század utolsó harmadában változik meg gyökeresen: akkor, amikor mind a verses, mind a prózai rege kihullik az irodalomból, hogy a prózaformájú folklór rege kutatását a tudománnyá vált ethnográfia vegye át. Az előszavak és az iskolás poétikák tanulságai Egyrészt feltűnő, hogy a regegyűjtemények előszavai milyen kevés - már-már semmi - információt adnak a műfaj jellegzetességeiről, tanácsolt kötelező vonásairól. Másrészt viszont az iskolai traktátusok és poétikai kézikönyvek viszonylag egységes képet adnak a rege műfaj preskriptív (előírt) vonásairól, egyfelől expressis verbis megfogalmazva ezeket, másfelől a már létező, és mintadaraboknak tekintett „legjobb” művek kijelölésével élnek. A kézikönyvek és poétikák előírásai normatívak: egyrészt a már létező regékből elvont kötöttségeket írják le, másrészt követendő példákat adnak, vagyis kétszeresen is alkalmasak arra, hogy tudjuk: ha regét akarunk írni, így és így kell eljárnunk. Röviden időrendben tekintsük át ezt a területet is! Kisfaludy Sándor a műfaj történetében úttörő munkájának szerzői előszava, mint már utaltunk rá, a műhelymunkára igen kevés fogódzót ad. Az 1807-ből való Előszó az elején azt a kérdést veti fel, hogy miért vonzó „a’ Mostaniak” számára „a’ Régiség”? A megsokszorozott kérdésekre egyértelmű választ a költő nem ad, ahogyan arra a kérdésre sem, hogy „Miilyenek legyenek Regéim érdemekre nézve”? Költői munkáinak hatását illetően viszont lényegeset jelentett ki Kisfaludy Sándor: „Regéimnek foglalattya szomorú: azért-e, hogy a’ Magyar nemzeti természetéből szomorú? azért-e, hogy helyheztetése régen ollyan már, hogy - Hunniának sok súlyos csapásai ólta, mellyek közűi csak a’ Mohácsi veszedelmet emlittem, - a’ Nemzetnek minden örömét, javát, szerencséjét, dicsőségét örök búnak gyászos ködgye fedi? - elég az hogy a’ Magyar igen hajlandó a’ szomorúságra. Sőt még örömét és vígságát is szomorú és bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a’ nemzeti magyar Táncznak többnyire kesergő melódiája; bizonysága ennek a’ köznép’ énekeinek szomorú nótája. A Magyar felől igazán mondhatni, hogy - sírva táncol. ”1 A továbbiakban Pope-ra és általános esztétikai megfontolásokra hivatkozott. A Regék a' magyar elő-időből második kiadásához időben igen közeli az 1819-ben megjelent rövid írás, amelyre már Edvi Illés Pál is utalt, vagyis a felhívás a regék és danák gyűjtésére a Helikoni kedvtöltésben. Ennek címe A köznéptől kedvelt dalokról és regékről. Majdnem a teljes szövegét idézem, csak azt a részt hagyom ki, amelyik azzal a példával él, mely szerint Molière - a komédia hatását lemérendő - fel szokta olvasni a szövegét gazdasszonyának. „Az oly dalok és regék, mellyek a’ közgépnél egy egész tartományban mindenek’ nyelvén forognak, ’s firól fira szoktak szállani, megérdemlik a’ gondolkodó ember’ figyelmét. Lehetetlen, hogy valami egy nagy sokaságnál; ha szintén ezen sokaság a’ nép altja volnais, közönséges kedvességet találhasson, ha oly tulajdonsággal nem-bir, a’ mi által az emberi szív’ gyönyörködtetésére alkalmas. Az emberi természet minden okos teremtményekben egy és ugyan az, ’s a’ mi azzal megeggyez, az minden rendű és karú emberek között talál kedvelőket és tsudálókat. /.../Semmi sem mutatja-meg inkább az igaz gondolatnak és természeti Írásnak a’ tekervényes gondolat ’s Gothus tzifraságu Írás felett való tökéletességét, mint az, hogy az első minden rendbéli embereknek, az utolsó pedig tsak az ollyanoknak tetszik, a’ kik holmi magokat elbizó kitsiny lelkektől mesterséges ízlést tanultak, vagy inkább Ízléseket meg vesztegették. Homer’ és Virgil’ versel minden józan eszű olvasó előtt, mihelyt a’ nyelvet érti, kedvességet fognak találni, még sok ollyanok előtt is, a’ kik Martiál Epigrammájit, nem tsak szépeknek nem tarthattyák, hanem még azt sem foghattyák meg, miképen lehetnek ollyan emberek, a’ kik azokat szépeknek találják. Az ollyan dal vagy rege, melly egy egész nemzet’ köznépét gyönyörködteti, bizonyosan találtat magában a’ fellyebb való olvasóknál-is szépséget, kivévén az ollyanokat, a’ kik vagy buták, vagy a’ tettetés gyakorlása által természeteket megvesztegették. Oka ez: mert ugyan azon természeti képek, mellyek azt a’ közemberrel kedveltetik, a’ legelmésebb olvasónak-is szépeknek fognak látszani. Az ollyan regéket és dalokat tehát, melyekről itt szó van, igen érdemes volna nem tsak azért, hogy a’ nemzet természetét festik, hanem a’ benne elrejtett szépségekért is illendő megválagatással ős zve szedni."2 Egyébként ritkán, de olykor megjelennek rege-ellenes hangok is, különösen az 1820-as évek végétől, mióta a verses és prózaformájú regék oly igen elszaporodtak. Mint majd látni fogjuk, a regében idővel kanonizálódott, hogy szerelmi szálat kell beszőni a múlt általános elképzelését festő háttér előterébe. Bajza József lapjában, aki az 1820-as évek legvégén és a 1 Kisfaludy Sándor 1818. VI., X-XI. 2 [N.N.] 1819.81-82. 477 I I
