Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Művészettörténet - Irodalomtörténet - Szurmay Ernő: Verseghy Ferenc utolsó évei
Szurmay Ernő Verseghy Ferenc utolsó évei Több évtizedes hagyomány a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Verseghy Kör életében, hogy Szolnok város tudós költőjének jeles évfordulóin valamilyen formában megemlékeznek róla. Most, halálának 190. évfordulóján élete utolsó néhány esztendejének főbb epizódjait, ez idő alatt keletkezett műveinek ismertetését találhatja meg az olvasó ebben a dolgozatban. A témaválasztást az is indokolja, hogy a „Szolnoki Verseghy Műhely” működésének évtizedei alatt ez a gondolatkör feldolgozatlan maradt. Emlékezetes kivétel Császár Elemér monográfiáján kívül csupán a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár kiadásában 1987-ben megjelent Értekezés a szentírás magyar fordításáról volt. Szörényi László instrukciói alapján a „Verseghy Műhely” fordítói munkaközössége szöveghű fordítását adta a Dissertatio de Versioné Hungarica Scripturae Sacrae... című, Budán 1822-ben megjelent műnek. A Dissertatio... megjelenését megelőző mintegy másfél évtizedben Verseghy a nyelvújítás körüli - sokszor ízléstelen - harcokban megfáradva egyrészt a kortársak felfogása szerint elavultnak tekintendő nyelvészeti elvei, másrészt túlérzékeny természete miatt a korabeli tudományos életből csaknem kiközösítve, a közélettől visszavonulva, de korántsem tétlenül éldegélt édesanyja házacskájában. Tíz éven át gondozta, ápolta itt idős édesanyját szűkös anyagi viszonyok közepette. így próbálta meghálálni mindazt, amit érte tett. Szülője halálát követően, amikor az Epitome című műve szerzői díját megkapta, régi barátjával, Ossitzky Jánossal közösen vásárolták meg a Várhegy északkeleti lejtőjén fekvő, a Dunára szép kilátást nyújtó kertes házat. Ossitzky János, a nádor ajtónállója és annak felesége ápolta, gondozta a sokat betegeskedő, de mégis folyamatosan dolgozó költőt. A vízivárosi otthon pontos címét Verseghy egyik levelében imigyen adta meg: „Wasserstadt in der neüen Gasse beim Aug. Gottes N° 669 gerade unter der Hauptkirche, der Festung.” A nyugdíját és az Egyetemi Nyomdának végzett korrektori munkájáért kapott jövedelmét a családdal megosztó költő a szerető bánásmódot a két Ossitzky gyermek nevelésével, oktatásával, később életútjuk egyengetésével hálálta meg. Ami pedig világnézetének alakulását illeti, az idők múltával egyre közelebb kerül egyházához. A római katolikus vallás hittételeit nem csak magáévá teszi, hanem minden rendelkezésére álló eszközzel - elsősorban tollával - terjeszti is. Ahol és amikor teheti, szembeszáll a protestantizmus minden formájával. Nem lázad már I. Ferenc abszolutista uralkodása ellen, sőt az uralkodó iránti lojalitását több művében is hangsúlyozza. Ez utóbbi nyilván összefügg a királynak tett ígéretével, amelyet a halálbüntetéstől való mentesítéséért, majd a várfogságból történt kiszabadulásáért tett. Ugyanakkor az is egyre világosabbá válik előtte, hogy ifjúkori, republikánus lázadásig eljutó gondolkodása elvesztette már időszerűségét. Viszont magát a polgári életformát, a dolgozó ember rangkülönbség nélküli megbecsülését továbbra is életelvének tekinti. Ezt a felfogást tükrözi egyik időskori verse is: A buda-melléki Nyúl-sziget, mely Szent Margit szigetének is neveztetik". Ebből való a következő néhány sor: „Kibújt a külváros gőzölgő vackáéul az üdőt vizsgálni keskeny ablakjáéul, s még felöltögette köznapi ruháját, kiszabta magában e napra munkáját. A sok mesterember elkezdett pözsögni, a meghűlt műhelyébe dolgához sürögni. A kertészszekerek verset csikorogtak a tejárusnékkal, kik szörnyen miogtak, besietvén együtt a zöld piacokra, hová az éhes nép összefut szavokra. Azután lassanként tompa zaj született, amint a bongó nép sokfelé sietett tanácskozás között kalmárkodására vagy szűk élelmének egyéb forrására... ” Anyagi helyzete ekkor már kiegyensúlyozottnak tekinthető. Ilyen jellegű gondjai csak egyre többször jelentkező betegségei miatt szükségessé vált orvosi költségei miatt szaporodnak. Ekkor már hálásan fogadja Horváth János veszprémi kanonok esetenkénti juttatásait. Véle kedves barátja, mindennapi ügyeinek szorgalmas intézője, Sághy Ferenc révén ismerkedett meg. Sághy ajánlotta Horváthnak Verseghyt, amikor az elindította az Egyházi Értekezések és Tudósítások című folyóiratát, és szüksége lett egy hozzáértő segítőtársra, mintegy társszerkesztőre. Horváth János egyébként régi tisztelője volt Verseghynek. Műveit jól ismerte, helyesírási nézeteivel teljes mértékben egyetértett. Már 1819 januárjában egy Sághynak írt levelében megerősíti, hogy az általa tervezett Egyházi Lexikon (más néven Egyházi Mesterszókönyv) szerkesztőjének Verseghyt szeretné felkérni. Amikor pedig megteremtődtek a feltételek az Egyházi Értekezések és Tudósítások megjelentetésére, megtörténik hivatalosan is Verseghy felkérése munkatársnak. A költő örömmel fogadja a felkéréseket, s mindjárt javaslatokat is tesz az Egyházi Mesterszókönyv (Lexikon) összeállításának módozataira. Ezek leglényegesebb eleme az, hogy erre felkért, hozzáértő egyházi férfiak válogassák ki a régi egyházi írók műveiből a magyarításra szükséges szavakat, a latin eredetit is feltüntetve, Magyar Mesterséges Szavak Deák értelmeikkel együtt, ill. a Deák Mesterséges Szavak Magyar értelmeikkel együtt címmel. Ő pedig vállalkozik arra, hogy ezeket megrostálja, betűrendbe szedje stb. Ezzel egy időben felajánlja közlésre az Egyházi Értekezések és Tudósítások részére már meglévő zsoltárfordításait és már kész értekezéseit. Javasolja azt is, hogy az Egyházi Értekezések és Tudósításokban közlendő tanulmányok szerzőinek nevét, így az övét se tüntesse fel a szerkesztő. (Végül olyan megoldás születik, hogy az évenként megjelenő kötetek végén sorolják fel a szerzők nevét az általuk írt tanulmányok címe nélkül.) De Verseghy Ferenc neve ezek között sem szerepel. Miután mind a Mesterszókönyvre, mind egyéb javaslataira vonatkozóan kedvező választ kap, hallatlan lelkesedéssel lát hozzá a munkához. Ennek ékes bizonyítéka, hogy jóformán az Egyházi Értekezések és Tudósítások 617
