Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Régészet - Révész László: Egy megoldatlan kérdéskör: Szempontok a honfoglaló magyarok és a helyben talált népesség kapcsolatának kutatásához
TISICUM XXII. - RÉGÉSZET lő elmélyültséggel e kérdéssel.* 14 (3. kép) Az eddig ismert legrangosabb főnöki sír (Blatnica) tárgyi hagyatékának a fele frank, másik fele avar - de az egész vajon hogyan lesz összetéveszthetetlenül morva szlávvá? S mindeközben a köznépi hagyaték vezető szlovák kutatók által bevallottan is valójában az avar hagyományokat követi (,,Az avar viselet ezen időszakban már nem csupán az avar etnikumot jelző jegy.” „Az egyszerű lakosság továbbra is a szerényebb, a 8. század hagyományaiból eredő stílust alkalmazta ékszerei és díszei készítése során. Ennek felel meg például az un. nyitrai ékszertípus a 9. sz. utolsó harmadából, amely legjobban a nyitra-lupkai temető leletanyaga nyomán ismert.”)'5 S itt érkezünk visz- sza a sokak által felvetett, de sajnos kellő mértékben ki nem dolgozott kérdésekhez. Véleményem itt összecseng Szőke Béla Miklóséval: a IX. századi Morávia hagyatéka nem más, mint a Dalmáciától a Morva folyóig kialakuló Karoling peremkultúra egyik variánsa. Összetevői további alapos kutatást igényelnek, de azok között hangsúlyosan szerepelniük kell az avar (egyébként eredetileg jelentős részben szintén bizánci gyökerű) előzményeknek. Általános módszertani probléma, hogy a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken a korai (VI-VII. századi), szlávnak minősített telepek etnikai meghatározása sok kívánnivalót hagy maga után. Pusztán a kerámialeletek alapján egyetlen meghatározott etnikumhoz kötni a települési objektumokat finoman szólva is megkérdőjelezhető eljárás. Nincs tisztázva az sem, hogy milyen arányban keveredett a helyben talált népesség a betelepedő szlávokkal, s ráadásul e telepek mellől hiányoznak a temetők. A hamvasztásos temetők későbbi, VIII-IX. századi sírjai kétségkívül tartalmaznak avar jellegű leleteket. Hogy ezek a tárgyak a szlávok felett fennhatóságot gyakorló avar urak hagyatékát jelzik-e, avagy avar méltóságjelvényeket viselő szláv főnökökét, avagy egyszerűen a kulturális érintkezés bizonyságai, ma még nyitott kérdés.16 Az azonban feltűnő, hogy a X. századból hasonló jelenség (tehát magyar jellegű tárgy) hamvasztásos sírból nem ismert, s ez mindenképpen magyarázatra szorul. A királyhelmeci típusú temetők,17 a szi I ágy nagyfal us i csoport vagy éppen a Medgyes csoport népességének a honfoglaló magyarokhoz való viszonya teljes mértékben kutatatlan és ismeretlen. A harmadik olyan térség, ahol régészeti érvek alapján felmerült a IX. századi népesség X. századi továbbélése, Dél-Erdélyben található, Gyulafehérvár körzetében. A Csombord, Maroskarna, Szászváros, Gyulafehérvár és más környékbeli lelőhelyekkel fémjelzett régészeti horizont megítélése ugyancsak rendkívül problematikus. Az egyik legfőbb nehézséget az jelenti, hogy e kör egyetlen temetője sem teljesen feltárt, a gyulafehérváriak krónika szolgálna, mely úgymond az I. Boleszláv lengyel király (992-1025) által a XI. század elején állítólagosán elfoglalt magyarországi területek leírásában megőrizte volna a nyitrai hercegség kiterjedésének emlékét. (Az említett krónika forrásértékéről Id. KARÁCSONYI Béla 1964. 3-5.) Morávia keleti határait illetően nem foglalt határozottan állást TRESTIK, Dusán 2000. 183-185., Morávia kiterjedését azonban Jan Dekan történeti realitásoktól erősen elrugaszkodott térképével szemlélteti: Uo. 216. kép. 14 BÓNA István 1984.365-369. Az idézett hely szövege nem, csak az általa szerkesztett térkép tájékoztat arról, hogy Morávia keleti határaként a Garam folyó környékét jelölte meg. Uo. 26. térkép 15 RUTTKAY Alexander 1994.111. és 118. 16 Az erdélyi és partiumi szláv temetők avar jellegű leleteinek értelmezéséről: BÓNA István 1986. 177-188. Hasonlóan a záhonyi és mátészalkai szíjvégekről: BÓNA István 1986.82. E hipotézis bírálatára Id. ISTVÁNOVITS Eszter 2003.253-254. 17 WOLF Mária 1994.119-128. ráadásul közöletlenek is, így nem ismerjük sem használatba vételük, sem felhagyásuk idejét. Maga a leletanyag sem egységes, hiszen jól elkülöníthetők egymástól a gazdag ékszeranyaggal (főként fülbevalókkal) jellemezhető csombordi és szászvárosi, valamint a hasonló ékszereket tartalmazó, de ezen felül nyúzott és egész állatokat, valamint bőséges és jellegzetes kerámiamellékletet szolgáltató maroskarnai és gyulafehérvári típusú temetők.18 E horizont etnikai megítélése vitatott. Hordozóiban a teljes mértékben igazolhatatlan őslakos román elemek mellett felfedezni véltek szlávokat, a nyitra-lupkai temetővel való hasonlatosság miatt morvákat, valamint bolgárokat is. Az mindenesetre a vándorláselméletek kedvelőinek sem tűnt fel, hogy hozzávetőleg ugyanazon időben és ugyanazon területeket érintve, egyszerre tételeztek fel Ény-DK és DK- ÉNy-i irányú, egymással ellentétes mozgást a nyitra-lupkai, valamint a csombordi közösségek esetében. Az Al-Duna vidéki leletanyaggal való szoros kapcsolatok miatt a bolgár etnikummal történő összekapcsolás tűnik a leginkább valószínűnek. E hipotézis azonban újabb kérdéseket generál. Arra ugyanis még senki nem kereste a választ, hogy bolgár-törökökről vagy bolgár-szlávokról van-e szó? E két nép összeolvadása és a szláv nyelv uralkodóvá válásának folyamata ugyan éppen a IX. században gyorsult fel, de még korántsem ért véget! Márpedig a válasz a korai magyar történelem szempontjából is kulcsfontosságú, nyelvészeink ugyanis a magyar nyelv szláv jövevényszavainak tetemes részét a bolgár-szlávból eredeztetik, így viszont átadóként éppen e dél-erdélyi közösségek jöhetnének számításba.19 A régészeti adatok alapján ehhez megjegyezhetjük, hogy a Csombord-maroskarnai típusú temetők bizonyosan pogány rí- tusúak voltak, a csonkolt, illetve nyúzott állatmaradványokat tartalmazó sírok temetkezési szokásai inkább steppel hagyományokat őriztek. A bolgár kérdésnél maradva: nyelvészeti és történeti hipotézisek alapján különböző kutatók a Kárpát-medence keleti felének különböző nagyságú területeit bolgár fennhatóság vagy ellenőrzés alattiként kezelik. A bolgár uralom egyes elképzelések szerint egészen Pestig, Nógrádig és a Felső- Tisza-vidékig terjedt, sőt a Kelet-Dunántúlra is átnyúlt.20 Még az óvatosabb becslések is azzal számolnak, hogy a bolgár fennhatóság legalább Csongrád (eddig még nem talált) váráig terjedt, de mindenképpen magába foglalta az egész Maros-völgyet, Bánságot, Bácskát és Szerémsé- get is. Erre azonban semmiféle régészeti bizonyíték nincs.21 Egy állítólag Szentes környékén előkerült, ma a British Museumban őrzött lovas alakos csüngőt szakirodalmunk a dunai bolgárok dél-alföldi IX. századi jelenlétét bizonyítani hivatott tárgyként kezeli. Párhuzamai valóban szép számban kerültek elő Bulgária területéről, ezeket azonban a legújabb szakirodalom határozottan a X-XI. századra datálja! Mindezt kitűnően alátámasztják a Hajdúszoboszló-árkoshalmi X-XI. századi temető egyik sírjában talált hasonló csüngő kísérőleletei (nagyméretű S-végű hajkarikák, elkalapált végű fonott ezüst gyűrű), amelyek ismeretében egyértelmű, hogy e sír 18 GÁLL Erwin 2013.805-808., a kutatástörténet ismertetésével 19 H. TÓTH Imre 1993.197-206. 20 H. TÓTH Imre 1993. 197-206., további kutatástörténeti áttekintéssel. A vegyes érvelés jellegzetes példájaként, miután a szlavista kutatók (Kniezsa I., Melich J., H. Tóth I.) tisztán nyelvészeti bizonyítékokkal nem tudják alátámasztani hipotézisüket a mai Budapesttől a Börzsöny-Cserhát- Mátra-Bükk hegységek vonaláig, s az ettől délre húzódó bolgár-szláv településtömb tekintetében, megerősítésül a szórványos és - e tekintetben igencsak bizonytalan! - régészeti leletek „tanúbizonyságához” folyamodnak. Ld. uo. 200-204. 21 SZŐKE Béla Miklós 1994.82-83. 182
