Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Barta János Ifj.: A parasztgazdaságok jószágai Zemplén megyében a XVIII. század utolsó harmadában
Tisicum XVIII. A kerületenkénti adatokból jól leszűrhető, hogy a délebbi - és részben a középső - kerületek parasztjai több szarvas- marhával rendelkeztek, mint az északi kerületek gazdái. A hegyaljai települések egy részét magába foglaló tokaji kerület magas arányát persze nem tekinthetjük mérvadónak. Oka inkább az itteni településeken található szántóföldek és a jobbágynak minősülő gazdák sajátos aránya (előbbiek szűkössége és az utóbbiak alacsony száma). Mint már említettük, az úrbérrendezéskor Mádon és Tokajban egyetlen hold jobbágyi szántót sem írtak össze, Tállyán is csak 32 és Vi? holdnyit. Az adott településeken így egyetlen gazda sem minősülhetett jobbágynak, hanem többségük a zsellérek - megyei átlagot meghaladó - kategóriájába került. Ha az utóbbiak számát (923) is hozzáadva, gazdákkal számolunk (1039), akkor a tokaji kerületben egy gazdára csak 0,5 ökör, 0,56 tehén és 0,08 ló jut, ami már jóval kedvezőtlenebbnek számít. Igaz, szántóföld nélkül a zselléreknek nem feltétlenül volt szükségük igavonó jószágra, de a tokaji kerületben tehén is csak minden második parasztháztartásba jutott. - A jobbágyháztartások ökreinek átlaga a legészakabbi kerületekben alig haladta meg az egyet, a teheneké egy alá süllyedt. Nem zárhatjuk ki tehát azt, hogy a legszegényebb hegyi falvakban szántáskor a teheneket is járomba kellett fogni,12 ami tovább rontotta tejhozamukat. Az általunk vizsgált korabeli források egyébként nem utalnak a jószág fajtájára. A szak- irodalomból tudjuk, hogy a megye déli és középső területein még a XIX. században is a szürke magyar marha volt általános,13 míg az északabbi, hegyvidéki területeken az ún. borzderes fajta. A lovak aránya az alföldi jellegű szerencsi kerületben éppen a megyei átlag háromszorosa, amit az itteni - a vallomásokban nem feltétlenül megnevezett - szállítási/fuvarozási kötelezettségek/lehetőségek indokoltak.14 Ezen túl, minél északabbra haladunk, ló is egyre kevesebb jut a parasztgazdaságokra. A Vihorlát vonulata feletti szinnai kerületben már csak minden tizedik jobbágynak lehetett lova. Az északi kerületek parasztságának jószágokkal való gyengébb ellátottságát igazolhatja, ha a megye nagyobb földrajzi egységeinek a jószágállományból való részesedését hasonlítjuk össze. Ennek érdekében a 15 kerületet három nagyobb térségre oszthatjuk. Az elsőbe ugyan jellegükben némileg eltérő területek kerülnek: a síkvidéki jellegű szerencsi, királyhelmeci és zétényi kerület mellé a Hegyalja zömét magába foglaló tokaji és pataki. A második csoport - a dombosabb Tiszai-Alföld kerületeivel - és a harmadik - a Beszki- dek térségével - jellegükben már egységesebbek maradnak. A 3. sz. táblázatban ezúttal is csak a felnőtt nagyállatokat (szarvasmarha, ló) vettem figyelembe. (Abból a célból, hogy a parasztgazdaságok jószággal való ellátottságát mérlegel12 BODÓ Sándor 1990. 56. 13 BODÓ Sándor 1992. 33. 14 Szakirodalmi alátámasztására Id. BODÓ Sándor 1990.56. hessük, a táblázatban feltüntettem a jobbágyok megoszlását is a három terület között.) 3. táblázat: A nagyállatok állományának megoszlása Zemplén megye három nagyobb körzete között Terület Jobbágyok száma % Ökrök száma % Déli 5 kerület 2621 21,70 4138 39,00 középső 5 kerület 3536 29,30 4603 29,35 Északi 5 kerület 5913 49,00 6942 44,25 Összesen 12070 100 15643 100 Terület Tehenek száma % Lovak száma % Déli 5 kerület 3831 31,82 2041 37,47 középső 5 kerület 3400 28,24 1726 31,70 Északi 5 kerület 4808 39,94 1679 30,83 Összesen 12039 100 5446 100 A táblázat adatai szerint, míg a megye jobbágyainak gyakorlatilag a fele az északi, hegyvidéki kerületekben élt, addig a gazdasághoz elengedhetetlen nagyállatokból lényegesen kisebb arányban részesültek. Számarányukhoz legközelebb a szántóföldi műveléshez nélkülözhetetlen igavonó ökrök álltak, legtávolabb a lovak. Utóbbiakból kevesebb jutott nekik, mint az öt déli kerület jóval kevesebb, mint felényi jobbágyának. A sertés-, juh- és kecsketartás nem kapcsolódott a szántóföldi műveléshez, a lakosság ellátásában azonban ezek a jószágok is fontos szerepet játszhattak. A disznó a baromfi mellett a legfőbb húsforrást jelenthette, ugyanakkor tartása nem igényelte azt a gondozást, mint a nagyállatoké. Inkább gyapjáért tartották a juhot, húsának fogyasztása csak később vált általánossá. A kecskéről pedig faluhelyen még a közelmúltban is úgy tartották, hogy e jószág a szegény emberek tehene. A kerületi összesítések ezen állatok elterjedésére is támpontot nyújthatnak. Esetükben azonban - mivel tartásuk nem kapcsolódott a szántóföldek birtoklásához (és talán a rétekéhez sem) - nem az egy jobbágyra, hanem az egy gazdára (jobbágy + házas zsellér) jutó átlagokat számoltam ki. 152
