Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)
Régészettudomány - Reményi László - A nagyrévi kultúra kulturális és kronológiai kérdései
I Tisicum XIX. a Duna-vidékén, de később a Tisza-mentén is) település- és társadalomtörténeti szempontból egyaránt eltérően alakult. Mivel bizonyos stratégiai jelentőségű kézműves iparok (elsősorban a fémművesség), presztizstárgyak, illetve a későbbi időszakokban gazdag depóleletek egyaránt a telleken koncentrálódnak, az újabb interpretációk szerint, a tellek az alapvető erőforrásokat a redisztributív gazdasági szisztémát ellenőrző elit lakóhelyeiként azonosíthatók. így a gazdasági és társadalmi központként funkcionáló teli település és a környező, perifériának számító nyíltszíni telepek között települési hierarchia feltételezhető 22 2. Ugyanakkor a kultúra korai időszakát jellemző, a szinte kizárólag kerámiamellékletekkel ellátott, nagyrészt szórthamvas temetkezések - amelyek kisebb sírcsoportokban kerülnek elő, általában a teli telepek közelében - között csak esetleg a mellékletek magas száma, vagy egy-egy különlegesebben díszített edény alapján lehet az eltemetett kiemeltebb státusára következtetni. 22 3 A korai időszakhoz hasonló még kevert rítusú klasszikus időszak után, a késő nagyrévi időszakban a temetkezési rítus egységesül, és a továbbiakban (egészen a középső bronzkor végéig) az urnás rítus válik egyeduralkodóvá 22 4. A rítusváltás hátterében egy szélesebb földrajzi régió kultúráit érintő (Kisapostag, Tokod, Hatvan) kulturális változás áll. A késői időszakban a Reinecke A fémművesség fejlődésével összefüggésben a temetkezésekben is szaporodnak a különböző fémtárgyak 22 5. Bár a fegyverek, tűk és lemezékszerek, korlátozott - az elit által ellenőrzött - előállításuk és beszerzésük miatt a kora bronzkor időszakában esetleg presztízstárgyak lehettek, alacsony számuk azonban egyelőre nem teszi lehetővé a nagyrévi időszakra vonatkozó komoly társadalomtörténeti elemzések elvégzését. A budatétényi temető középső bronzkori sírjaiban előkerült fémtárgyak, illetve borostyángyöngyök elterjedésének elemzése során kimutatható volt, hogy ezek a presztízstárgyak jól elkülöníthető sírcsoportokban koncentrálódtak, „gazdagságuk" azonban mégsem emelte ki őket annyira, mint a harangedényekkel, tőrrel, stb. eltemetett harangedényes „harcosokat" 22 6. Azaz a temetkezésekben, a harangedényes gyakorlattal ellentétben nem elsősorban az egyén presztízse a lényeges, hanem egy-egy kisebb társadalmi egység (esetleg család, klán, nemzetség) kap kiemeltebb státust 22 7. Okkal feltételezhetjük hogy a korai vatyai időszakban megfigyelt jelenség gyöke(BÖKÖNYI Sándor 1992. Abb. 33.), azaz a gazdálkodásban jelentűs súlyponteltolódás mutatható ki. 222 P. FISCHL Klára - REMÉNYI László 2007. 223 R. CSÁNYI Marietta 1992. 224 BÓNA István 1960., KALICZ-SCHREIBER Rózsa 1995/a. 225 pl.: Kulcs: BÓNA István 1963/a, Szigetszentmiklós: KALICZ-SCHREIBER Rózsa 1995/a. 226 REMÉNYI László 2002., 2004. 227 HEYD, Volker 2007. Fig. 19., 26. Hasonló kép rajzolható fel a harangedényes és az aunjetitzi temetkezések vizsgálata alapján: KRUÎOVÁ, Magdaléna 2003. rei a nagyrévi kultúra késői időszakába nyúlnak 22 8, így alapvetően ezt az időszakot is jellemzik 22 9. A nagyrévi kultúra (és a teli-kultúrák teljes) időszakában a legnagyobb társadalmi-politikai egységekként, a kiemelt társadalmi presztízsű társadalmi csoportokból álló elit fennhatósága alatt élők közössége, azaz a központi helyként (redisztribúciós és társadalmi központként) funkcionáló teli és gazdasági-politikai szisztémájába tartozó periféria egysége határozható meg. Ez alapján a modell alapján képzelhető el a kultúra északi, a Harangedény-Csepel-csoporttal érintkező sávját jellemző, kulturális mozaikosság 23 0, de ez alapján érthetőbb a kultúra elterjedési területének változása is. A nagyrévi kultúra teljes időszakát csak a Duna-vidéki tellek elterjedési területén, illetve ettől kissé északra lokalizálható lelőhelyek reprezentálják. Bár a későbbi nagyrévi fejlődés alapját jelentő proto-nagyrévi horizont a Tisza-vidéken is megjelent a Tisza-vidéki tellek élete jellemzően csak a klasszikus időszakban kezdődött. Ugyanakkor, mint az jól ismert a Tisza-menti telleken a klasszikus nagyrévi időszakban a nagyrévi kultúra települési rétegsora megszakad (Tószeg-Laposhalmon a nagyrévi időszakot egy pusztulási szint is lezárja) és a nagyrévi rétegeket a hatvani kultúra rétegei követik 23 1. Mindez azt jelenti, hogy az eredetileg a nagyrévi kultúra (Duna- és Tisza-menti) teli települései által kialakított kulturális kommunikációs hálózathoz 23 2 tartozó Tisza-vidéki teli települések, valamikor a kora bronzkor 3. időszakban egyelőre ismeretlen körülmények között - a hatvani kultúra telijei által ekkor Észak-Magyarország területén kialakított „hatvani" kulturális és kommunikációs hálózathoz csatlakoztak, központi gazdasági-társadalmi centrum szerepük további megőrizésével. Ezzel szemben viszont a Duna-vidékén a nagyrévi kultúra fejlődésének folyamatossága egyértelmű egészen a kultúra záró időszakáig. Ekkor a nagyrévi kultúrát teljes (maradék) elterjedési területén a vatyai kultúra váltja. A teli-kultúrák (Nagyrév, Hatvan) területén a változások nem érintették a gazdálkodási és társadalmi szisztémát, így régészetileg, főleg a nagyrévi területeken csupán az anyagi kultúra folyamatos változásában jelölhető ki, nem is túl biztosan egy határvonal a kora és középső bronzkori kultúrák között. A töretlen fejlődés mind a tellek rétegsorainak folyamatossága, mind a nagy sírszámú temetők alapján egyértelmű. így a vatyai kultúra kialakulását hagyományos módon a nagyrévi kultúra, a 228 A teli rétegek által igazolható folyamatos átmenet és a nagyrévi és vatyai kultúra közös, nagysirszámú temetői alapján. 229 A vatyai kultúra szigorú urnás temetkezési rítusa már a kulcsi időszakban megszilárdul, de a két időszak sírcsoportjainak szerkezete eltérést mutat, bár mindkét időszakban kimutatható a sírok csoportokba rendeződése: KALICZ-SCHREIBER Rózsa 1995/a. 36. 230 Hasonlóan a kulcsi-kisapostagi mozaikossághoz. 231 BÓNA István 1979-80.93-99. 232 Amelyet az anyagi kultúra és a településtípusok azonossága és a temetkezési rítus többé-kevésbé egységessége jellemez. 244
