Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Gulyás Éva-Szabó László: Az emberi élet fordulóinak szokásai a Jászságban

arányukat tekintjük -, igen kis számban fordulnak elő a magyar nóták, csárdások, katonadalok mellett. A XVIII. században, sőt később is a Jászságban verbuválással gyűjtötték a katonákat a Kerület számára. A verbunkok idején a tanácsok nagy összegeket költöttek el, s a legények táncáról gazdag feljegyzések vannak. A verbunkostánc hagyományai azonban ma már kivesztek, úgyszólván egy-két bokázó mozdulaton kívül semmi sem maradt belőle, legfeljebb az, hogy a férfiak múlatás közben felállva önállóan is mozognak, vagy a legények a kocsmában hárman-négyen összefogózva lassú keresztlépésekkel forognak, sarkukat megemelve ritmusra mozognak. A leánytáncok sem élnek külön-külön, csupán a táncos-dalos játékokban, ahol egyszerű lépések, forgások vannak. A századfordulón magyarbandák (fúvósok vagy cigányzenekar összetétele szerinti vonósok) is játszottak a kocsmákban. A cigányok muzsikálása azonban nagy múltra tekint vissza. Már Mária Terézia 1760-61-es cigányrendeletekor kimondják, hogy a cigányok Jászapátiban,,...^ két Kotsmákban musikálni tartoznak...". A cigányzene igazodott a mindenkori igényekhez, ebben az időben nyilván a verbunkos is járta. A XX. század első évtizedeiben azonban már a magyar nóták túlsúlyban voltak nemcsak a cigányzenekarok, de a magyarbandák repertoárjában is. Sőt, majdnem kizárólag ezeket játszották. A Jászság XIX. század végi daléletére a Jászapátiból 1850-1870 között kirajzott Duna-Tisza közi Kocsér archaikusabb anyaga, új stílusú népdalokban bővelkedő, magyarnótát alig játszó zenekarai, lakodalmai utalhatnak inkább. A táncban előbb mindig lassút, aztán frisset húztak a cigányok. A tamburás bálakon már más volt a rend. Ott nem volt ilyen kötött, sokan kérték, hogy mit játsszanak, sokszor ismételtek is. A tánc, a tambura (citera) inkább életben tartotta az új stílusú táncdalokat. A fonókban, fosztókban, családi összejöveteleken, disznótorokon előkerülő balladák, históriák, dalok, táncnóták szebb darabjait itt nem soroljuk fel, de utalunk arra, hogy a balladák közül ismert a Fehér László, Megöltek egy legényt..., Zavaros a Tisza..., Tisza partján elaludtam..., Esik eső szép csendesen csepereg..., Nem messze van ide Kismargita..., Bakony erdő gyászba van..., Betyárgyerek az erdőben..., Kutyakaparósi csárda..., Rongyos csárda két oldala fakó..., Endre báró..., Csáki Vilma..., Pápainé balladája, Biró Ferenc Margit nevű leánya, Farkas Julcsa, Juhászlegény, szegény juhászlegény. Kedvelt volt a Mikor mentem Jászberénybe, jászberényi törvényszékre... kezdetű rabének és az Aradi vértanúk nótája is. Ezenkívül sok históriás ének volt forgalomban, sőt helyi szerzők is írtak ilyeneket. Nevezetes volt a jászberényi Oláh Csiga István, a jászárokszállási Vak Émán és a jászdózsai Balogh Örzsi, akiknek históriáit nyomtatva is kiadták a helyi nyomdák. A balladák közül egy jászkiséri betyárról, Borsos Sándorról szóló, bár kiforratlan balladát közlünk. A gyűjtés helye Tiszabő. Ott teljesebb változata maradt fenn, mint Jászkiséren: Borsos Sándor kimegyen az erdőbe, Vágott golyót tett a fegyverébe. Dufia puska sej, haj, kilátszik a subából, Borsos Sándor nem fél harminc zsandártól. Borsos Sándor beküldi a komáját, Kérdje meg a Nagy Sándortól mi újság? Kérdi tűle sej, haj, mit üzen a Nagy Sándor, Azt üzente nagy úr a Borsos Sándor. 18 A teljesség igénye nélkül I. a jászdózsai lakodalomról (Barna Gábor, 1973. 153-193.; Gulyás János, 2001. 131-150.), általában a jászságiról (Bathó Edit, 1983.), valamint Szabó István-Szabó László a Szolnok megyei lakodalmi Borsos Sándor bemegy az istállóba, Nézegeti a sőréket sorjába. Válogatja sej, haj, elejét a sőrének, Eladja a bécsi kereskedőnek. Kocsmárosné, nyissa ki a kapuját, Hadd hajtsam be ezt a hat darab marhát! írja fel a sej, haj, szőrit, borit, bijjogját, Még az éjjel elmulatom az árát. Rendkívül népszerű a Jászkunsági gyerek vagyok ...vagy En vagyok az, én vagyok a jászsági fi... kezdetű táncnóta, amelyeket minden mulatságon elhúztak. A házasságkötés és a vele járó lakodalom az élet egyik legnagyobb eseménye. Amikor valaki házasságot köt, akkor már a paraszti élet valamennyi munkájában jártas, önállóan el tud mindent végezni, s elsajátította a helyes és közösség által illendőnek tartott magatartást is. Másképp sem megnősülni, sem pedig férjhez menni nem lehet. A közösség ellenőrzése erős, évekig tart a párok ismeretsége, tudnak egymás lépéseiről, minden dolgáról. Idegenből hozott leányt ezért is kockázatos dolog elvenni, s idegenbe férjhez menni sem kívánatos. A gyermekkortól az ifjúkor végéig, a vőlegény- és menyasszonyállapotig a játékok, a szokások, a munka mind-mind ezeket az elsajátítandó ismereteket közvetítette az egyénnek. A lakodalmak a Jászságban ősszel voltak, általában Szent Mihálytól András-napig. A jászsági lakodalom teljes leírása igen hosszadalmas volna, hiszen egy több napon át tartó, igen-igen összefogott, megszerkesztett szokáskomplexum. E helyen - minthogy erről több publikáció is jelent meg -, most csupán a főbb mozzanatok összefoglalására, jellemzők kiemelésére törekszünk.'

8 A lakodalmat kézfogó előzi meg. A jegyajándékokat ekkor küldik el. Vagy személyesen viszik, vagy pedig egy ismerős asszonyt kérnek meg átadására. A századfordulón a jászjákóhalmi menyasszonyok pl. egy jegykendőt s egy koszorút kaptak, de már a gyűrű sem volt ritka. Néhol jegycipőt is küldtek. A vőlegény megajándékozta egy-egy főrevaló selyemkendővel a menyasszony szüleit, nagyszüleit is. A menyasszony jegyajándéka a jegying volt, de Jászjákóhalmán egy öltözet ruhát is vettek, gatyát és tizenkét zsebkendőt. A leendő anyós szintén selyemkendőt kapott. Szokás volt még a családbeli gyermekeknek zsebkendőt, édességet adni. A kézfogót követően beiratkoztak, és háromszori kihirdetés után következett a lakodalom. A jegyesség alatt a menyasszonyt különböző óvó cselekményekkel védték: huszonegy napon át a cipőjében pénzt hordott, hogy meg ne rontsák. Gyűrűjét ezalatt nem volt szabad levenni. De még az esküvőre menet is megronthatták őket, ha a templomküszöbön valaki feltört tojást öntött le, s azon a menyasszony lépett át elsőnek, vagy egy macskát engedtek el előttük. A lakodalmat megelőző csütörtökön volt az ágyvitel vagy ágyváltás. A vőlegény, a vőfély és a nyoszolyóasszony mentek az ágyért. Előbb megvendégelték őket, majd alkudni kezdtek. Közben az ügyes vőfély elhelyezett a ládában, ágyban különböző tárgyakat; mindig egy bepólyált babaformát, hogy elmondhassák: „Már itt a baba." Végül megadták a kért összeget: Jászapátiban előfordult, hogy egy borjú árát is. Ez a fiataloké lett. Az ágyért szépen felpántlikázott lovakkal mentek nótaszóval. szokásokat bemutató munkájában, 1976., a jegyajándék jellegéről és változásáról (Gulyás Éva, 1983.), az udvarlás és a lakodalom fó'bb mozzanatairól (Szolnok megye Néprajzi Atlasza II. 2001). 256