H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Bartha Júlia: Népi orvoslás a Nagykunságon

meg rajta. (...) A nyavalyatörős betegnél megszólítják a betegséget és elátkozzák: Szemétdombon dögölj meg, a mi kutyánk egyen meg, s egy visszásán elmondott Miatyánkkal zárja a szertartást. (...) Ha a szemen árpa vagyon: egy árpaszemmel kezében mondjon a vajákos: árpa, árpa lekaszállak! A kút fenekébe doblak! - s a kezében lévő árpát bedobja, háromszor utána köp. A náthánál pedig azt mondják: Fakó csikó, kenderhám, neked adom a náthám! Aki hamarabb köp háromszor, megmenekül a náthától."

32 A mágikus gyógymódokon túl, azonban a népi gyógyászat figyelemre méltó természetismeretről, praktikus szemléletről is tanúskodik. A szükség rávitte a parasztembert, hogy a környezetében legkönnyebben megszerezhető orvosságokat keresse. Úgy ismerte a határt, mint a tenyerét. Bízvást állíthatjuk tehát, hogy a népi gyógyászat sok értékes gyógynövényt fedezett fel az orvostudomány számára. A mezőn lelt szarkaláb, ezerjófű, szederinda, kakukkfű, vadtátika, köszvénygyökér és még sorolhatnánk, nem ok nélkül került a gyógyító gyakorlatba. Nemcsak a vadon termett füveket használták, hanem bár hihetetlennek tűnik, de már a 19. század elején termesztettek vidékünkön gyógynövényeket. 1806-ban a túrkevei Újvárosi István „veterinárius kováts kéri, hogy valamely hely mutattasson oly kertnek melyben marhák s lovak orvoslására gyökereket, füveket termeztessen."

33 A Nagykunságon máig gyakorlat a gyógynövények szedése, amióta pedig a felvásárlók pénzt is adnak érte, kiváltképp a cigány családok körében népszerű foglalatosság nyaranta. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy a népi orvoslás milyen eljárásokat s hozzá hányféle gyógynövényt alkalmazott vidékünkön. Az áttekinthetőség miatt a betegségek szerinti leírás látszik célravezetőnek, bár a kutatók véleménye erősen megoszlik e tekintetben, s az anyag sokszínűsége is számtalan lehetőséget adhat. Mivel az állatgyógyászatról már szóltunk, csupán az emberi betegségek tárgyalására térünk ki, felsorolva mindent, amit az etnomedicina vidékünkön számításba vesz. Bőrbetegségre legjobb a cserfakéreg főzete lemosóként, vagy a pipamocsok. Támadás ellen „földitököt megreszelik, lenmagliszttel tejben összefőzik, az kifakasztja."

34 Vagy „tojás sárgáját ruhára kenték és azt tették rá. Kicsípte, kiszítta a gennyet."

35 Jó még rá a paradicsom és a vöröshagyma: Egészben sütöttek paradicsomot és hagymát zsír nélkül. Szétvágták és azt kötötték rá. A katolikus lakosság körében ismert a ráolvasás: Midőn Jézus a földön járt, Volt egy igaz gazda és egy hamis gazdasszony. Vetett neki gyékényágyat, kőpárnát Amint Jézus nem nyugodott Ez a támadás úgy ne nyugodhasson Oszlassa el az Atya, Fiú, Szentlélek... Golyvára fonott kalácsot tejben péppé főztek, és rátapasztották, hogy kifakadjon. Esetenként tojás sárgájával, nyulhájjal kenték vagy szappanos kovászt tettek rá. Mások szerint a „vereshagymás lisztes kovász is kiszítta a csúnyaságot." A dagadt testrészt pisis ruhával és lenmaglisztes kovásszal borogatták. Forrázáskor édeszsírt kentek a sebre, vagy utifüvet borítottak rá. Égési sebre tojásfehérjét kentek. Ha valaki a kezét vágta el, pálin32 Scheftsik Gy., 1935. 258. 33 Protokollum, Túrkeve, 1806. márc. 15/44. - Bellon Tibor gyűjtése 34 GYINMA. 29. kával mosta ki a sebet, vagy farkasalma főzetevel, majd a sűrűjét rákötötte. Ha utóbbi nem volt kéznél csak pálinkásruhát kötött rá. A parasztember „búra, bajra" való háziszere volt a pálinka. Tartottak is minden háznál a falitékában, csakúgy, mint fehérliliomot (szárítva), mert télidőben pálinkába áztatva azt kötötték a vágott sebre. Gyakran használták még az utifüvet, sáfrányvirágot, akácvirágot (agacsi), sebmosáshoz a bodzavirágot. Ha más nem volt falkaparékot (meszet) és pókhálót kötöttek rá. Többen bizonygatják, hogy vágott sebbe jó a vágott paszuly, amit addig kell benne tartani, míg ki nem forrja magát. Fagyás leginkább lábon, lábfejen fordul elő. A fagyott láb kékvörös, tarjagos, vagy fehér, gyakran felpuffad. Hordós savanyú káposztát vagy megfagyott káposztalevelet kötöttek rá. Néhol disznóepével kenegették vagy forró, hideg lábfürdőt vettek, hogy a vérellátás meginduljon. Kutyaharapást szőrivel... kell gyógyítani, tartja a mondás és nem alaptalanul, hiszen általánosan elterjedt, hogy a harapást tiszta pálinkával kimosták, majd fehér ruhára kutyaszőrt tettek és azzal kötötték be a sebet. Másik eljárás szerint „kutyaszőrt égettek és a hamvából kentek a sebre", vagy egy szem fehér babot nyomtak a fogak helyére. A méhcsípést ecetes-vizes ruhával borogatták, vagy ecetes sárgafölddel kenték meg. Viszértágulatra „ha kicsattan, legjobb a harmatos céklalevél." A bőrelváltozások közül leggyakoribb a szemölcs, szümőcs, szemőcs, amelynek tövicskes, lapos, gyökeres fajtáját különböztetik meg. Legkönnyebben úgy lehet megszabadulni tőle, hogy „elhagyják", elküldik másra úgy, hogy „kilenc kapu előtt megállva el kell mondani: Itt hagylak, itt hagylak minden kapukilincsnél..." vagy lopott mosogatóronggyal kilencszer megkerekíteni... Úgy tartják használ még, ha „valaki először látja és megköpi, vagy szalonnabőrrel keni és elássa az eresz alá... A növények közül a petrezselyem levelével kerekítették, majd a levelet olyan helyre dobták, ahol senki sem járt. Mások szerint kutyatejjel kell kenegetni, attól elmúlik, de "kieszi" a fokhagyma is. Általánosan ismert a lószőrrel való elkötés. A tövénél elkötött szemölcs leszárad. Szokták galambvérrel spriccelni vagy „tanált száraz bikával megkerekíteni, ót ellökni a bikát, nem nízni utána".

36 Kunhegyesen kettévágott almával kerekítették meg a szemölcsöt. „Majd az almát eldugják az eresz alá. Mire az elszárad, leszárad a szemőcs is."

37 Az aratás idején kirepedezett, napszítta bőrt édeszsírral kenegették, vagy rápisiltek. (Meglepő eljárás, de nem ok nélkül való, hiszen a laboratóriumi vizsgálatok azt igazolják, hogy a vizeletben sokféle baktériumölő anyag van, a benne lévő karbomid fertőtlenítő hatású, s mindemellett legalább 10 féle hormon, B és C-vitamin és nyomelemek találhatók. Az etnomedicina gyakorlata szerint általánosan használt a vizelet bőrbetegségek - pattanás, szemölcs, viszketés, szakállmérgezés, ótvar, szemgyulladás - és egyéb betegségek kezelésére.) „Ezen betegségek kezelésében bizonyos klinikai és laboratóriumi kutatások szerint is kedvező eredményeket érhettek el" - írja Oláh Andor, az etnomedicina egyik legkiválóbb szakértője.

38 A háború idején szinte minden háznál előfordult a fejtetű. Fittyet hányva a modern tisztálkodási szokásokra, ma is, szinte két évenként gyermekcsoportok, iskolák, óvodák réme a fejtetvesség. A gyógyszertári szerek mellett a régi javallatot is hallhatjuk: „Fejtetvességre legjobb petrót kenni, lekötni - lejön még a serke is."

39 35 GYINMA. 1341-79. 36 Elek József né közlése. 1984. 37 DAMNA.213. 38 Oláh A., 1986.172. 287