H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Makkay János: A Jászság-határ és az indoeurópai őstörténet: régészeti tények és nyelvtörténeti vonatkozásaik

MAKKAY JÁNOS A JÁSZSÁG HATÁR ÉS AZ INDOEURÓPAI ŐSTÖRTÉNET: RÉGÉSZETI TÉNYEK ÉS NYELVTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAIK A Kárpát-medence geográfiai térségeiről röviden A Kárpát-medence Európa legnagyobb makrotérsége, és kifelé szinte tökéletesen zárt. Zártságát a Kárpátok hegyláncának köszönheti. Ez a zártság a nagy méretek és belső megosztó tényezők (folyóvölgyek, hegységek) miatt területenként jelentős eltéréseket és jól elválasztott belső geográfiai egységeket eredményez. Ezek a következők: a Dunántúl (a hajdani római Pannónia provincia fő része), az Északi-hegyvidék és dombságok (részben a mai Szlovákiában, továbbá a Mátra, Bükk és Tokaj hegység), amit Felvidéknek nevezünk, Erdély (a saját belső kistérségeivel, mint például a Mezőség). Végül az egész medence legnagyobb és egyben középső térsége, a Nagy Magyar Alföld (a maga több mint százezer négyzetkilométernyi területével). Közismert tény, hogy a népesség-geográfia szempontjából nézve a Kárpát-medence egész Eurázsiának a legneuralgikusabb része. Tehát az egész medence (vagy egy-egy tája) minden időszakban különböző irányokból érkező diffúziós és más hatásoknak, invázóknak, katonai hódításoknak és hasonlóknak a célpontja volt: általában mindig ki volt téve a legtöbbször nem békés szándékkal érkező népek erőszakos hatalomátvételeinek.

1 Ezek közül most csak a történeti forrásokból legismertebb eseteket említem: a hunok (az 5. század első fele), a mongolok (1240-1242), a moszlim törökök (a 15. század második felétől egészen 1686-ig) hódításait. A Magyar Alföld az Eurázsiái hegyrendszertől délre fekvő területek közül, hasonlóan a Földközi-tenger keleti, égéi medencéjéhez, kétségtelenül egyike az emberi településre és gazdálkodásra legalkalmasabb helyeknek. Az Alföld nyílt térségein a települések elhelyezkedését általában a talaj minősége, valamint az élővíz közvetlen közelsége határozta meg. Tehát a Tisza és főleg keleti mellékfolyói (Szamos, Körös, Maros), és csak kisebb mértékben a nyugatiak (Bodrog, Sajó, Zagyva). Sajnos a megfelelő mennyiségű csapadék hiánya miatt az Alföld egyes részei nem alkalmasak öntözés nélküli eredményes mezőgazdaságra. Ugyanakkor vannak területei, ahol akadályai vannak az öntözéses művelésnek is (például a könnyen szikesedő Körösvölgyben). Hasonlóképpen, a közel-keleti legkorábbi élelemtermelő gazdálkodás népeinek, vagy inkább csak technikáinak és felfedezéseinek gyors északi terjedését is akadályozták tényezők. A hidegebb éghajlat például lehetetlenné tette (egy ideig) a szőlő, és általában az olajbogyó, a füge és a pisztácia termelését. Helyettük a hideget jobban tűrő termesztett növények honosodtak meg: elsőként a búza és az árpa, majd a rozs. Emlékeztetek itt arra, hogy az Ókori Kelet főleg gabonát és textilnövényeket (no meg datolyát) termelő gazdálkodási rendszereivel szemben a kelet-égei terület (Kréta, a Kükládok és a görög szárazföld már Mükéné előtt) annak köszönhette korai bronzkori (de az Ókori Kelethez képest megkésett) civilizációs fejlettségét, hogy több lábon álló polikultúra volt: a gabonák (búza és árpa) mellett ugyanis olajat, bort, fügét és pisztáciát is termelt. Ezzel gabonatermelésre alkalmatlan területeket is bevonhatott a mezőgazdaságába, és változatosabbá tette az étkezést is.

2 A nyílt vegetáció a Kárpát-medencében valami hasonlót tett lehetővé, természetesen más összetételben: itt hidegtűrő fajták is társulhattak egyes mediterrán növényekhez: szőlő, dinnye, őszibarack és hasonlók (a későbbi történelemben paradicsom és paprika) a rozs és alma mellé. Ennek a jól zárt Kárpát-medencének mind az ősi, mind a későbbi, történeti időkben voltak kiváló természetes összekötő útvonalai más térségekkel. így például: a) Dél felől a Duna és az Axiosz-Vardar-Morava folyók völgyei vezettek az Alföldre és onnan tovább északra, részben közvetlenül a Tisza völgyén át felfelé, valamint nyugatra, a Dunántúl termékeny síkságaira. Ez a két geográfiai tényező (a településre kiválóan alkalmas adottságok és a jó déli összekötő útvonalak) határozták meg a Körös kultúra kialakulását, majd végleges elterjedését (mind az Alföldön, mind a Dunántúlon). Egyúttal magyarázattal szolgálnak az erős déli, mediterrán és anatóliai kapcsolataira is. b) A Kárpátok keleti és déli láncaiban jó hágók és főleg szorosok vannak, amelyek lehetővé tették a hegyeken történő gyors átkelést Erdély belsejébe, vagy Ukrajna felől (Vereckei-hágó) érkezve egyenesen a hegyekkel északkeleten közvetlenül érintkező Alföldre.

3 1 Ezekről a kérdésekről lásd Makkay, J. Magyarország Európa közepén. Budapest, 2000. 2 Renfrew, C. Bef ore civilization: the emergence of civilization in Europe. London, 1973,299. 57