H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok

süllyedése következtében az elvizesedő részek. Ez természetesen méginkább a vízi életmódhoz alkalmazkodott állatfajok - főleg madárfélék - szaporodását segítette elő az erdőlakók „rovására,,. Amikor Árpád-apánk félelmetesen nyilazó „lovas-nomád pásztornépe" leereszkedett a Vereckei hágón át az Alföldre s birtokba vette Attila örökségét, a Zagyva-medence [AlsóZagyva-sík,) már a szélfújta-hordta homokhátságokkal határolt cuppogósan süppedékes, tocsogós vízivilág volt. Állattársulásait is főleg a vízimadaraktól hangos mocsári és réti-mezőségi együttesek alkották. Az erdei vadak a megváltozott életkörülmények hatására visszahúzódtak a Gödöllőidombság és a Mátra erdó'rengetegeibe, a helyben maradottakat pedig a vadászok nyila fenyegette állandóan. A betelepülő jászok nagy vonásaiban - bár lényegesen gazdagabb faji- és főleg egyedszámi összetételben - már azzal a faunaképpel találkozhattak, amely aztán a vízrendezéseken keresztül egészen a századfordulónkig tartotta magát. Ennek a fauna-együttesnek a folyamatos változását már csupán az állandó, és igen rohamos fogyatkozással jellemezhetjük. Az eke, a fejsze, és a vadászok nyila leghamarább az őstulokkal (még a XIV-XV. században) végzett. A bölények utolsó példányai a Bakonyig menekültek, a hód pedig leszorult az Alföld legdélibb részeire (egyes források szerint itt még a XIX. század végéig „tartotta" magát). A török idők általános pusztítása, a terület mind gazdasági mind természeti leromlása [ezt nevezzük második történelmi pusztának,) nyilvánvalóan az állatvilágra is csak negatívan hathatott. Számos állatfaj pusztult ki, illetve vándorolt el végérvényesen erről a környékről. Biztos adat van arra nézve például, hogy a farkas és a hiúz, a daru meg a kócsag is ezekben az időkben tűnt el tájegységünkről, és még folytathatnám tovább ezt a szomorú listát. Csupán a járhatatlant mocsaras élőhelyek szenvedtek ekkor még kevesebb károsodást, sőt az embernépesség csökkenése és a földművelés elhanyagolódása következtében valószínűleg ekkoriban élték a másod-virágkorukat. A XVIII. század vége felé intenzíven megindult árvízvédelmi folyószabályozásokkal, valamint a mocsarak-lápok lecsapolásával és a belvizek elvezetésével egyenes következményként járó gyökeres élőhelyi változásokat nyilvánvaló, hogy nem csak a növény-, hanem az állatAlmádi L. (1984): Adatok Tarnaó'rs környékének flórájához. Fólia Historico-naturalia Musei Matraensis 9: 13-15. Almádi L. (1985): Adatok az Észak-Jászság flórájához. Fólia Historico-naturalia Musei Matraensis 10: 25-30. Bacsó N. (1959): Magyarország éghajlata. Akadémiai Kiadó, Budapest. Ballá Gy. (1958): A Jászság geomorfológiai fejlődéstörténetének vázlata Földrajzi Értesítő', Budapest Boros Á. (1952): A Duna-Tisza köze növényföldrajza. Földrajzi Értesítő Vll/1: 1-12. Budapest Bulla B. (1964): Magyarország természeti földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest Buschmann F. (1982): Adatok Jászberény és környéke nagylepkéinek ismeretéhez. Fólia Entomologica Hungarica 35/I: 255-268. 63 Arra vonatkozó kielégítő bizonyítékunk egyelőre nincs, hogy ez az egész pannóniaiimpéríumra vonatkozó megállapítás - tekintve a Jászság szinte teljesen elmocsarasodott vizenyős területét - valóban folytatódott-e a szóban forgó tájegységen. Ez annál is inkább kétséges, mert Ammianus Marcellinus római százados és történetíró a III. században így ír a területről:„Tekervényes folyók áradásaitól sújtott, mocsaras, fűzfaerdőkkel benőtt, úttalan, és csak az társulások is megsínylették: szinte „alapjaikban" változtak meg. A vizekkel együtt fogytak a halak s gyérültek a békák, és az egykoron igen gazdag vízimadár-állományból lassan eltűntek a récefajok, a ludak, a sirályok, a cankók és a csérek stb. Gólyák és gémek is alig maradtak, s a kutatószemű természetjáró csak fájó nosztalgiával gondolhat arra, vajon miért is nem élhetett vagy kétszáz évvel előbb, amikor a pacsirta-trillák fölött a levegő királyai, a réti- és a halászsasok vitorláztak méltóságteljes lomhasággal. Megváltozott a Jászság arculata, s a növényvilággal egyetemben megváltoztak az itt élő állattársulások is. Vízimadarak napjainkban már csupán kevés párban költenek a Zagyvamenti ligetek és turjánrétek, valamint a Hajta mocsaras-nádas részein. Azok a fajok, amelyek egykor népes csapatokban éltek mifelénk is, ma már csupán „átutazó vendégekként" figyelhetők meg a vonulásaik idején. A vidrából napjainkra (amelyről Vásárhelyi István 1932-ben még úgy emlékezhetett meg, hogy „Az ország egyetlen más pontján sem tapasztaltam oly nagy egyedszámban élni, mint a Jászságban,...) csupán hírmondóként maradt egy-két „mohikán" példány (pl. a jászberényi külső-zúgói horgásztó). „Helyét" az Amerikából ide származtatott növényevő pézsmapocok vette át vizeinkben, de újabban az is fogyatkozóban van a meglehetősen gyakori, és igen erős koncentraltsagú vízszennyezések miatt. A vízmentesítési-kiszáradási folyamatok közben viszont igencsak megszaporodtak a mezőségi állatfajok. Különösképpen a kultúrmezőségiek. Ezek közül is elsősorban a rágcsálófélék: nyúl, ürge, hörcsög, pocok, és egyes madárfajok: fácán, veréb, stb. Összességében a fauna is elszegényedett, maradványai jellegzetesen kultúrformátumúvá alakultak. Ezt a fajösszetételében leszegényedett faunát a mezőgazdaság kemikáliás átalakulás-fejlődése még tovább ritkította... ma már az ürgét is védeni kényszerülünk^. Ennek a pusztulásszerű változásnak a mértéke bizonyára még nagyobb lehetett és ma már fel-sem becsülhető az alacsonyabbrendű állatvilág (férgek-, puhatestűek-, rovarok- stb.) képviselői körében. Minthogy ezek a törékeny állatkák - a mészvázasok kivételével - a mi talajféleségeinkben az elpusztulásuk után a teljes enyészeté lesznek, ezek esetében még a nem távoli múlt vonatkozásában is csupán hipotézisekre lehetne támaszkodni, - azt is csak az utóbbi két évtized kutatás-eredményeinek tükrében... Buschmann F. (1985): Jászberény és környékének lepkevilága: MacrolepidopteraNagylepkék. Jászsági Füzetek, 16: 29-34. Jászberény Buschmann F. (1995): Jászberény és környékének természeti értékei: I. A HAJTA („Hajta-mocsár" természetvédelmi terület) Jászsági füzetek 22: 14-56. Jászberény Dudich E. (1955): Állatföldrajz. Egyetemi jegyzet, Budapest Endes M. (1985): Ritkaságok és jellegzetességek: bepillantás a tiszai Alföld növényvilágába. Jászsági Füzetek: 15. Jászberény Endes M. (1987-a): A Gyöngyös-Tarna hordalékkúpsíkság gerinces állatvilága Fólia Historico-naturalia Musei Matraensis 12: 107-117. Endes M. (1987-b): A Tápió-Zagyva-Galga hordalékkúpsíkság gerincesállat- világa Fólia Historico-naturalia Musei Matraensis 12: 119-127. igen járatosak által járható..." (Fodor 1942). Ennél fogva valószínűsíthető, hogy a Jászságban ilyen cselekmények akkoriban nem folytak. Ugyancsak ezt látszanak alátámasztani azok a szintén Fodor által közölt tények, miszerint a Jászság területének mezőgazdaságilag hasznosított (szántóföldi) területe a vízrendezéseket megelőzően a 10%-ot sem érték el, - ami természetesen nem vonatkozik a rét- és legelőgazdálkodásra. 47