Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Zsolnay László: Négy katolikus templom a Jászkunságban és a hivatalos építészet a XVIII—XIX. század fordulóján

ZSOLNAY LÁSZLÓ NÉGY KATOLIKUS TEMF ÉS A HIVATALOS ÉPÍTÉSZET A 1. A töröktől felszabadult Jászkunság, átvészelve a XVIII. század elejének háborús viszonyait is, új építési feladatokkal nézett szembe. A török megszállás előttről megmaradt templomaik, kezdetben még némi reparációval, elégnek bizonyultak az egyre szaporodó népességű településeknek. Azonban a XVIII. század második felére az akkorra már önmagukat megváltó redemptus jászkun települések mind lakóinak számában, mind gazdasági erejükben kinőtték kis toldozgatott templomaikat. Lázas építkezés indult' meg megyeszerte, és a települések anyagi erejük és becsvágyuk mérete szerint felépítették templomukat. Ez az építkezési hullám egybeesik a hivatalos Magyarország központi építészeti szerveinek kialakulásával, mely először a kamara, majd a helytartótanács keretei között működött. Felépítésüket, szervezetüket Ember Győző és Kelényi György tanulmányai alapján próbálom felvázolni.

1 Az országszerte folyó építkezések felügyeletét a XVIII. században az egyéb kincstári ügyekhez hasonlóan a kamara intézte. A kincstári és különböző alapítványi uradalmakon az építkezések száma jelentősen nőtt, s ugyanez mondható el a szintén központi kormányszerv által ellenőrzött megyei és városi építkezésekről. A kamarai bizottságok a kamarai tanács elé terjesztették az építési ügyeket és ott szakképzettség nélküli emberek döntöttek az építési ügyekben. A megnövekedett építési feladatok hamarosan megkövetelték azonban az ellenőrzési rendszer fejlesztését. így szükségessé vált, hogy az építészeti ügyeket állandó és hozzáértő előadó intézze. így nevezték ki Johann Baptist Martinellit az építési ügyek irányítójává. Mellette másodépítészként Lorenz Lander működött. Később a kamara iratanyagában az 1784-es státusz, és fizetésrendezéssel kapcsolatban, már egy egész építészeti osztály (departamentum architectoniLOM A JÁSZKUNSÁGBAN XVIII-XIX. SZÁZAD FORDULÓJÁN cum) szervezete és tagjainak névsora is megtalálható. A műszaki személyzet egy része állandó jellegű tisztviselő volt, mások csak egy-egy alkalmi jellegű munkára kötöttek szerződést a ka- I marával. Az építészeket és a folyammérnököket f már korán kamarai osztályokba szervezték. Az építészeti osztályt Franz Anton Hillebrandt vezette (director supremus), aki egyben az 1783 októberében megszervezett bécsi Allgemeine Ober Hofbau Directionnak is igazgatója volt. Ebből következett, hogy a magyar ügyek intézésére kevés ideje maradt, így ez a feladat a rangban utána következő Joseph Tallherr-a, az 1783-ban kinevezett másodépítészre hárult, aki megnövekedett jelentőségének megfelelően az első építészi (architectus primarius) címet kapta. A két segédi (adjuncti) állást Franz Ferestein és Joseph Kitzling kapta. A rajzoló (delineátor) Konrád Baldauf, a gyakornok (practicans) Franz Tallherr volt. A kinevezetteken kívül még 28 mérnök állott a kamara szolgálatában, a státuszrendezéskor ezeket is osztályokba sorolták. Ezt a státuszrendezést kell tekintenünk az első lépésnek a magyarországi építészeti igazgatóság megszervezése felé, amely már igen korán kapcsolatba került a helytartótanáccsal is. "Az 1770-es, 80-as évektől a helytartótanács ügyintézésében is egyre több építészeti ügy szerepelt. Számos mérnököt, építészt alkalmaztak az ún. kegyes alapítványok birtokain, a jezsuitáktól elkobzott birtokokon és más uradalmakban. 1786-ban a vidéki adminisztrációkban is mérnöki állásokat szerveztek: 45 megyei és 6 városi mérnököt foglalkoztattak. A helytartótanácsnál is felmerült tehát az önálló műszaki személyzet alkalmazásának kérdése, és ez a törekvés 1788-ban sikerrel járt. Megalakult az Országos Építészet Igazgatósága, mely hatvan éven át a magyar építésügy legfőbb szervezője, irányítója lett. Élén igazgató állt, és 407