Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szentpéteri József: Az avar kori hadsereg legfelsőbb vezető rétege a régészeti források tükrében

SZENTPÉTERI JÓZSEF AZ AVAR KORI HADSEREG LEGFELSŐBB VEZETŐ RÉTEGE A RÉGÉSZETI FORRÁSOK TÜKRÉBEN Életmódjukból és talán katonai feladataikból eredően sajátos temetkezési szertartásban részesültek azok az avar kori személyek, akiket fegyvereikkel együtt bocsátottak a túlvilágra.

1 A fegyvermelléklet-adás szokása a korabeli társadalomnak majdhogynem a teljes vertikumát érintette - a legfelső vezető rétegtől a szabad köznépig bezárólag. Ezen belül vagyon és jogállás szerint erőteljesen rétegződhetett a fegyveresek állománya a köznép széles körétől kezdve a hatalom csúcsán álló kagáni családig.

2 A fegyveresek társadalmi rétegződésének lehetőleg objektív megítéléséhez három alapvető régészeti jelenséget választottam, ezek a lovas, fegyveres és díszöves temetkezések. Az adatfelvételnél igyekeztem minden olyan leletet hasznosítani, amely egykori tulajdonosának társadalmi jogállására jellemző lehetett. Témaköröm anyaggyűjtését 1987-ben zártam, ezért a most következő számadatok az 1986. évig megjelent ásatási jelentéseken alapulnak. Ezek szerint a Kárpát-medencében addig feltárt mintegy 2.500 avar kori temetkezési hely közül 815 volt fegyveres és/vagy lovas lelőhely, összesen 29.792 sírral. Közöttük 2.201 a fegyveres, 438 pedig lovas személy. A fegyveresek létszáma az ismert adatok szerint az avar kori férfi lakosságnak megközelítőleg egyötöd részét jelenti. Ez az arány rámutat arra, hogy a korabeli szabadok körében jogosan feltételezett általános fegyverviseléshez nem járult a harci eszközök mindenhol, mindenki számára és minden időben gyakorolt temetkezési szokása. Egyelőre magyarázatra vár az is, hogy szabad jogállásuk jelvényével (veretes övvel) a 2.201 fegyveresnek alig fele része, 1.045 fő rendelkezett - csupán 48 százalékuk! A vizsgált személyek alig egyharmad része kora avar kori (587 fő, 27 %), s több mint kétszer annyi volt a biztosan késő avar kori harcosok létszáma (1.524 fő, 69 %), rajtuk kívül 90 fő egyelőre "avar kori" fegyveresként van nyilvántartva. Az egyes fegyverfajtákat összesítve megállapítható, hogy a sírokban talált vágófegyverek száma (535 kard-szablya-sax) alig több a lándzsákénál (498 db). A balták mennyisége 370 db. Gyakoriságával kiemelkedik az íj (400 sírban volt csontlemezes, 1.535 esetben került elő nyílcsúcs, s tegezre utaló tartozékot 159-szer találtak). Az avar kori hadseregszervezésről elsősorban a kortárs bizánci kútfők adnak tájékoztatást, a régészeti leletek újfajta értelmezése viszont kiegészítheti ismereteinket. A leginkább hasznosítható forrás, a Maurikiosz-féle Stratégikon alapvető célja az volt, hogy megmutassa a bizánci hadvezetés számára: "Hogyan kell a szkítákhoz, azaz az avarokhoz s a türkökhöz és a többi, velük hasonló életmódot folytató, hun népekhez alkalmazkodni"? A feltehetően magának a császárnak a megbízásából készült katonai kézikönyv leírásából egyértelműen kiderül, hogy az "egy fő alatt álló" (kora) avarok népe alaposan megszervezett, hierarchikus felépítésű és a feljebbvalóktól való félelem miatt jól irányítható hadsereget alkotott.

3 A had irányítását maga a legfőbb méltóság, a kagán tartotta kézben, parancsait a "vezetők és válogatott harcosok" - a korabeli tisztikar tagjai - hajtották végre. Feltehetően a kagán mellett működő haditanács intézményének halvány emléke maradt fenn 593-ból, amikor az avar hadvezér, "Targitios és a barbárok válogatott előkelői" a háború befejezését javasolták az egyeduralkodónak.

4 A kora avar korszak (1. térkép) katonai elitjét aranyveretes lószerszámmal és aranyveretes díszövvel a kunmadarasi (395) és a törökkanizsai (482) hadurak jelentik. Mögöttük rangban a kunágotai lovas (394) következik és a budapest-csepeli kard (113) egykori tulajdo163