Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében: I. Szolnok térképes, rajzos ábrázolásai és topográfiai képe 1685-től 1810-ig
L* e *3 B « «Í ,, T' *l" l"j| ^^^& •ttttt^^Sft^ r ^ V jgggg^^5-"^5^Hpi|jjpj •Pl BTíj Hl ii % ti MllsL *L. ^_ -_-. ^r '" : - --— - - V 27. kép: Amilyennek egykor Verseghy látta a Tisza partján a „sótár"-at. Részlet Lehnhardt Sámuel metszetéből. a tetőzet elemeit, ott csírájában elkezdődött a „déli iparterület" kiépülése. S ha tanulmányunkban fel-felbukkan egy-egy név, az nem az itthoni - égés által megsemmisült - városi levéltárból maradt ránk, hanem - Szolnok kamarai város lévén -, a kamarai építkezések tervei, iratai felkerültek Pozsonyba, Bécsbe vagy Budára, s ott szerencsésen megmaradtak. A vár építési rajzait is főleg a bécsi levéltárak őrizték meg, de jutott belőlük Európa számos országába. A térképeken, tervrajzokon szerepel tehát egy-egy név, de a közreadott anyagban Fortunato di Prati kamarai mérnök neve minduntalan visszatér. 1720-tól az 1738-ban bekövetkezett haláláig nagyon sokszor és sokat dolgozott Szolnokon és Szolnokért. Nincs talán egyetlen mérnök sem, aki 18 éven át annyi és oly jelentős munkát tervezett és építtetett volna itt, mint ő. Idézzük hát emlékezetét Fortunato di Prati kamarai mérnöknek, aki három évszázaddal ezelőtt, 1680-ban született Trentoban. Már korán kezdett geometriát és architectúrát tanulni. „Német és olasz földön szerzett gyakorlatot hadi és polgári építkezésben egyaránt szárazon és vízen".ioo 1715-ben került a budai kamarához mérnöknek, életének, működésének további sora a fentiekből már ismeretes. S ha már a sóraktárak részletes ismertetésénél felhasználtuk Lehnhardt Sámuel rézmetszetének egy részletét, illő az egész panorámának a megmutatása (28. kép). Itt minden együtt van, amit Verseghy megénekelt: „... Itt hempelyeg enyves iszapjánn a' Tiszavíz; itt omlik ölébe Zagyvánk. Egybevegyült vizeinn a' szőke folyónak a szép híd... Legmagosabb parttyain a' víznek látszik az egyház, a' sótár 's a' hajdani földvár..." Megengedhető talán, ha munkánk során Verseghy Ferencről többször szóltunk, hogy mondandónkat kiegészítsük egy olyan várostörténeti és műemléki adattal, amely az 1777-es Canonica Visitatio tanulmányozása során bukkant elém. Egy olyan - ma már nem létező - műemlék építéséről van szó, amely Verseghy családjához kötődik. A kápolnák felsorolásánál ezt olvashatjuk: „Alterum in Oppido prope Domum Civicam exiguum, quod vix Sacerdotem et Ministros capit, in hon. S. Rochi circa an. 1749. á Joanne Vérségi, olim provisore Varsányiensi dein Incola Szolnokiensi erectum. .. Anno prioré... illud renovari fecit Leopoldus Tresser, Curator publici hospitiy ad album Equum. . ." 101 Magyarul: a kápolnák közül ,,a második a városban, a városháza közelében, olyan kicsiny, hogy alig tudja befogadni a papot és a ministránsokat, 1749 körül Vérségi János - egykor varsányi intéző, azután szolnoki lakos - emelte Szt. Rókus tiszteletére.. . az előző évben [azaz 1776-ban] renováltatta Tresser Lipót, a Fehértó vendégfogadó bérlője." 1733-ban - a pestisben elhaltak emlékezetére - emelték a Xavéri Ferenc kápolnát; elképzelhető, milyen veszedelmet jelenthettek abban az időben a járványok, ha e fogadalmi kápolna építése után 16 évvel a másik patrónus, Szt. Rókus tiszteletére újabb fogadalmi kápolna épült. Az 178l-es Canonica Visitatio nagyjából ugyanazt a szöveget ismétli meg (29. kép), 102 csak az építés idejét rögzíti pontosabban, 1749-re. Vérségi Jánosról elmondhatjuk még, hogy nyolc évvel később született fiuk, Verseghy Ferenc. 188
