Tolnay Gábor: Dél-Alföldi haszonbérleti szerződések 1906-1945 (Documentatio Historica 12., 2007)

75. Tanyás középgazdaság haszonbérlete (Körösladány, 1929. január 27.)

75. Tanyás középgazdaság haszonbérlete Körösladány, 1929. január 27. Másolat. - Haszonbérleti szerződés. - Mely alólírottak között a következőkben köttetett: IV Én, özv. Ferencsik Károlyné 1 Buckert Anna körösladányi lakos haszonbérbe kiadom a nagyobb részben haszonélvezetem alatt álló s gyermekeimmel közös tulaj­dont képező a Dióhalom dűlőbeli 170 magyar hold terjedelmű tag és tanya birtokun­kat Kecskeméti János és neje Marton Ágnes körösladányi lakosoknak a következő feltételek mellett: 1./ A haszonbérleti idő kezdődik 1928. év Október hó 1-én s tart 5 azaz Öt egy­mást követő éven keresztül, vagyis az 1933. év Október l-ig. - Ezen idő alatt a haszonbérlet csak akkor szűnik meg a vonatkozó gazdasági év végével, ha én, vagy I. rendű haszonbérlő halna el, továbbá akkor, ha a birtok eladódnék, azonban ezen utóbbi esetben haszonbérlőknek kárpótlásként az évi haszonbér 1/4 részéhez igényök van 2.1 Az évi haszonbér 255 azaz kettőszázötvenöt méter mázsa szokvány minőségű búza, mely minden évben a cséplés idején fizetendő, t.i. akkor esedékes amikor ha­szonbérlők csépelnek. Megj egyeztetik, hogy ezen haszonbéri összeg fele része min­dég előre esedékes, tehát félévi haszonbér már kivan fizetve s így az utolsó évben csak félévi haszonbér jár. Tartoznak még haszonbérlők ezen búza mennyiségen kívül évenként legkésőbb szeptember hó végéig 5 azaz öt jól megrakott kocsi szalmát is fi­zetni. 3./ Haszonbérlők a birtokon szabadon gazdálkodnak azonban a haszonbérlet utolsó évében úgy tartoznak át adni a birtokot, hogy az azon most meglevő 15 holdnyi luczernát felszántani nem szabad, vagyha szántatnék fel, ugyanannyi örökítendő s 6 hold zöld ugar, 14 hold zab tarló és 30 hold kapás veteménnyel művelt föld maradjon. E birtokon termő takarmányt (:szalmát is és a többi:) ott a birtokon t.i. a tanyában tar­toznak feletetni, elhasználni haszonbérlők, kivéve az utolsó évet, amikor azokat elvi­hetik. Elvihetik továbbá a most a haszonbérlet kezdetétől az 1929. május l-ig összegyűlő trágyát. A trágyát különben tartoznak haszonbérlők a birtokon rendesen szétteríteni s általában úgy trágyázni, munkálkodni, ahogy azt az okszerűség diktálja. 4./ A birtokról tehát az előbb említett eseten kívül takarmányt (szalmát és a többi), vagyis ami ott terem, úgyszintén trágyát elvinni nem szabad, mert ha ez az eset kö­vetkeznék be, akkor ezeken teljes felelősséggel, kártérítéssel tartoznak haszonbérlők 1 Ferencsik Károly körösladányi birtokosnak 1925-ben 100 kat. holdas birtoka volt, amelyet ak­kor Oláh Sándor haszonbérelt. - (Gazdacímtár 1925. - 42.p.) 233

Next

/
Oldalképek
Tartalom