Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

egyetlen unokának. Magam előtt látom (Eördögh) Aranka nénit, amint gyönyörű hófehér haját szárítja a napsütésben. Szinte hallom a füttyszót a kertből, amikor (Dósa) Imre bácsi hív. Visszagondolok a csendes estékre, amikor már mindenki aludt, csak én várakoztam vele a lefekvése idejéig. Mennyiszer kiraktam a kártyát, míg elérkezett a 10 óra. Még az utolsó nyáron is fürödtünk a sziksós tóban, és őt az bosszantotta, hogy nem tud evezni a lábaival. Visszagondolok a nagy kerékpáros utakra, amikor (Dósa) Magdi nénivel és a két bernáthegyivel terepszemlére indultunk. Amikor elvitt a nagykőrösi gimnáziumba, mert szerette volna, ha ott járok iskolába. Szép volt, jó volt. Ha elkezdek mesélni, a fiam már mondja: Az a jó Kocsér! Mindég a fülembe cseng egy Dante-idézet: Non est maggior dolore, che ricordare al tempó felice nella miseria (Nincs nagyobb fájdalom, mint visszagondolni a boldog időkre a nyomorúságban.) De regényt lehetne írni a mindannyiunk tragédiájáról. Miközben elkalandoztam, el is tértem levelem írásának céljától. Hosszú ideig vártam (Muhoray) György fiad levelére, aki a temetéskor megígért nekem valamit. Akkor említettem, hogy semmi bizonyítékom sincs a család múltjával kapcsolatban. Gondolatban sokszor írtam már kérő levelet, de nem volt hozzá lelkierőm. Annyira megviselt szegény (Dósa) Éva halála, nem tudom őt elfeledni soha. Mi ketten mindég együtt voltunk jóban-rosszban. A mostani íráshoz az adta az impulzust, hogy a múlt héten a helybeli könyvtárban a könyvtáros (Szikszai Mária) megkérdezte tőlem, hogy a náluk levő Dósakról levő fényképeket ismerem-e. Egy fényképalbumból való lapot mutatott, azon ismerős fényképek a XIX. századból: Dósa Géza (Wien), Dósa Ádám, Antal Rozália. Előtte ismertetés a családról és a szerző neve: Muhoray György.

164 Ekkor határoztam el, hogy a gondolatban sokszor megírott levelet elkészítem. Tudatosodott bennem, hogy én sem tudok szinte semmit a legközelebbi elődökről, nem még a fiam, vagy az unokáim. így most megfogalmazom tiszteletteljes kérésemet, segítsél az ősök felfedezésében. Ha van a birtokodban bármilyen feljegyzés a család történetére, a családfára, a címerükre vonatkozóan, kérlek készíttessél arról másolatot, vagy fénymásolatot. Bármibe kerül, előre is elküldöm a költségeket. Jóval hosszabbra sikerült a levél, mint gondoltam, de feltolultak bennem az élmények, az emlékek. Ki tudja, mennyi időnk van még itt e földön, de úgy érzem, ezzel tartozom a gyerekeknek, hogy megismertessem velük, kik is voltak az elődeik. Magamról egy keveset: még a múlt tanévben tanítottam. így most kell látnom, mennyire elhanyagoltam mindent magam körül, mert első volt a megélhetéshez való munka. Idegileg is kikészültem, ehhez nagyban hozzájárult szegény (Dósa) Éva elvesztése. O volt minden vigaszom, nemcsak a testvérem, hanem a legjobb barátom. A fiam (Pókász Endre) Szolnokon tanít, két fiú unokám van, 15 és 11 évesek. Minden örömöm, ha a hét végén berobognak. Kérésemet megismételve, szeretettel gondolok Rád és a Tieidre Edit Jászapáti, 1990. szeptember 10-én. (A4-es méretű levélpapírt boríték, írógéppel írt szöveg, aláírás kézzel - Saját irattáramban.) 164 Muhoray György „Felvette Dósa Kálmán amateur Kocséron ..." (Fotó 1989. szept, 405.) és Múlt századi portrék a Dósa családból (Fotó 1989. nov. 490.) című írásai. 741