Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Bodó László: Adatok Kenzić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez II.

bornok református volt. Damjanich János tábornok a görögkeleti szerb ortodox vallást követte, ezért a várba kérették Szombati Bazil (Vasile Sombati) parochust is, aradi lelkészt. О kísérte a vesztőhelyre a függetlenségi harc egyik legvitézebb katonáját. A kivégzés lelkész szemtanúi közül Sujánszky Euszták, Bardócz Sándor, valamint Baló Benjámin (Béni) írt visszaemlékezést.

7 Ezek közül megidézzük Baló Benjámin ránk maradt írását: „... Az áldozatok hát sorjában mentek lelkészeikkel, köröttük a katonaság, hadbírák, porkolábok. Mind a kilencnek keze-lába meg volt láncolva, a láncon súlyos lakat. Az egyik fordulónál megpillantották az egy sorjában fölállított kilenc gerendát, melyeket egy épülőfélben lévő házból vettek el. Vécsey megdöbbentve nézte az alacsony cölöpöket, s megjegyzést tett rájuk. Nemsokára odaérkeztek, s a katonaság négyszögben vette körül a bitókat... A hely körül óriási kört vontak a dragonyosok, hogy a nép ne jusson a közelbe. Tichy őrnagy előrerendelte Zimmer hadbírót, s még egyszer felolvastatta vele az ítéletet. Aulich tiltakozott az ítéletben foglalt hazugságok ellen. Utricka porkoláb előlépett, és a szokásos módon háromszor kegyelmet kért az elítélteknek. Tichy sztereotip válasza ez volt mindannyiszor: - Istennél a kegyelem! Most a porkoláb Poeltenberghez lépett, tisztelgett előtte: - Kérem, kapitány úr! (Ez volt Poeltenberg rangja a császári seregben.) Kulcsával megoldá a lakatot, a lánc lehullott. Poeltenberg egy pillanatnyi haladékot kért, odalépett bajtársaihoz és sorba csókolta őket. Aztán a bitófa alá lépett, fölállott a zsámolyra. A hóhér a kötelet a nyakára teszi s a vasszögre hurkolja. Egyik pribék kikapja a zsámolyt Poeltenberg alul, a másik kettő teljes erővel húzza lefelé két karját, és rákapaszkodik, hogy kinyújtsák a felakasztott testet. A hóhér erőlködik, hogy az áldozat nyakát kitörje, azonban Poeltenbergnek igen izmos bikanyaka volt, s a hóhér sokáig vesződött vele, míg végre célt ért. A vértanú haláltusája hosszú és szörnyű volt, s Tichy őrnagy kárörömmel nézte az első akasztást. Végre »elvégeztetett!«, s a hóhér szalutált az őrnagynak. A porkoláb az öreg Török tábornok elé lépett: - Kérem, alezredes úr! Megoldja láncát, aközben Török fejéről lehull a paróka, mely kopasz fejét födte. A hideg őszi levegőtől az agg katona sírógörcsöt kapott. - Nem szégyelli magát - kiáltott rá Tichy a lóról -, sírni, mint egy gyerek! Török kiegyenesedett, befödve fejét. - Szégyellje magát ön, hóhérlegény! S ezzel büszkén ment a bitó alá, miután bajtársait előbb sorban megcsókolta. Amint a kötelet nyakára tették, szívszélhűdés érte, s mint halottat kötötték föl. Harmadik áldozat Láhner volt, ki nagy léleknyugalommal halt meg. Knezic Károly eddig folyton imádkozott magában. О volt az egyetlen, ki szemüveget viselt, s ez leesett szeméről, mikor a porkoláb őt (a reglement rendelkezése szerint) odataszította a hóhérlegényekhez. Knezic utánahajolt, hogy fölvegye. - Hagyja ott! - rivallt rá Tichy őrnagy. - Lát maga az akasztófán úgyis. Knezic megvetőleg nézett rá, s fellépett a zsámolyra. Pár perc múlva ő is az örök bíró előtt állott... "

8 7 Lásd: Az aradi vértanúk 1. 1979. 348-388. 8 Az aradi vértanúk 1. 380-388. 167