Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Bodó László: Adatok Kenzić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez II.

gyár, nemkülönben román családok tízezrei ekkor tudták meg s döbbentek rá arra a kese­rű valóságra, hogy közeli családtagjaik, hozzátartozóik, szeretteik „odaát maradtak" és sejtelmük sem volt arról, hogy mikor láthatják ismét őket! Gróf Bethlen Béla - Észak-Erdély későbbi kormánybiztosa - így örökítette meg e tragi­kus tényt: „... történetesen éppen azon a napon - augusztus 30-án - volt Bethlenben a leg­nagyobb gyermekemnek, Évának az esküvője. A hivatalos esketési aktus és az egyházi szer­tartás után éppen ebédnél ültünk a családi otthonunkban. Időközben bekapcsoltam a rádiót, hogy meghallgassuk a déli híreket. Akkor mondták be a bécsi döntés eredményét, és ponto­sanfelsorolták községről-községre haladva az új országhatárokat. Ekkor tudtuk meg, hogy el vagyunk szakítva gyermekeinktől; mi bethleniek visszakerültünk Magyarországhoz, míg gyer­mekünkférjével együtt, rögtön ebéd után gépkocsival elment Mezőpagocsára Dél-Erdélybe, az új országhatártól egy puskalövésnyire, de már a túlsó oldalon! De nemcsak a széjjelszakított családok, hanem a legilletékesebbek körében is nagy csalódást okozott ez a döntés. Teleki Pál 32 maga mondta nekem mindjárt utána, hogy a ka­tonai közigazgatás garnitúrájában össze volt már állítva és útra készen várt már Arad, Temes megyék csoportja is..."™ A katonai közigazgatás „garnitúrájában" ott volt Henkey-Hőnig Vilmos nyugállományú tábornok is. E tényt erősíti meg Henkey-Hőnig Katalin tulajdonában lévő okmány, amely sze­rint Henkey-Hőnig Vilmos nyá. tábornok 1940. évi szeptember hó 5-től december hó 9-ig a m. kir. Beszterce-Naszód vármegyei katonai parancsnokságnál vármegyei katonai közigazga­tási parancsnoki minőségben tényleges katonai szolgálatot teljesített. 34 A katonai közigazgatási rendszert a második bécsi döntés megszületését követő napon léptette életbe a magyar kormány. Szigorú utasítást kaptak parancsnokai és beosztottai arra, hogy „...a nemzeti kisebbségekkel szemben a legnagyobb megértéssel és tapintattal... " 35 jár­janak el. 1940. november közepén találkozott Bethlen Béla Henkey-Hőnig Vilmos nyugállo­mányú tábornokkal, Beszterce-Naszód katonai közigazgatásának parancsnokával. 36 Ekkor rendelték gróf Bethlen Bélát Kolozsvárra, ahol már várták őt Teleki Pál miniszterelnök, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Pataki Pál államtitkár, Észak-Erdély magyar in­tézményeinek vezetői és a magyar belügyminisztérium megyei és városi főosztályainak ve­32 Magyarország miniszterelnöke 1939. február 16-tól 1941. április 3-ig. 33 BETHLEN Béla 1989. 20. - Bethlen Bélának feleségétől, Kornis Klárától négy leánygyermeke született: Éva 1920, Klára 1921, Ilona 1924 és Ágnes 1928. 34 Beszterce-Naszód vármegyei katonai parancsnokság 204/Gh-940. sz. igazolvány, amely Henkey-Hőnig Katalin asszony tulajdonában van. 35 BETHLEN Béla 1989. 26. - Ez azonban nem jelentette azt, hogy magyar honvédtisztek ne kö­vettek volna el atrocitásokat. Erről Bethlen Béla is szól emlékiratában. Az atrocitások száma és súlyossága azonban messze elmaradt a Dél-Erdélyben, a román katonaság és hivatalok által el­követettektől. Ezért - Teleki Pál miniszterelnök kérésére - előbb dr. Dunca Jenő volt prefektus, majd Hosszú Gyula, észak-erdélyi román egyházi vezető Bukarestbe utazott, hogy ott interveni­áljon a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekében. Küldetése után Hosszú püspök Budapestre jött, hogy tájékoztassa - az őt felkérő miniszterelnököt - missziójának sikertelenségéről. 36 BETHLEN Béla 1989. 28-29. - Csak az emlékirat szerint igaz ez az állítás! Valószínűtlennek lát­szik, hogy Bethlen Béla és Beszterce-Naszód vármegye katonai közigazgatásának vezetője (parancs­noka) csak novemberben találkoztak volna! Ezt megelőzően - Bethlen Béla emlékiratában szereplő - honvédtiszti atrocitások (a román lakosság, elsősorban román nemzetiségű, korábban a közigazga­tásban működő román jogászok ellen irányuló ügyek) kapcsán hivatalból is találkozniuk kellett! 174

Next

/
Oldalképek
Tartalom