Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Katona Imre: Az apátfalvi kőedénygyár első évtizedei

lehetett. Hüttner pusztán néhány évig bérelte az apátfalvi gyárat. Molnár szerint ugyanis 1843 végén találkozhatunk vele Apátfalván első ízben, az időpontot azonban egy-két évvel előbbre hozhatjuk. Ugyanis Hüttner távozása Miskolcról az ottani gyár csődjével magyarázható. Hüttneren kívül sokan elhagyták Miskolcot. Többen közülük Apátfalván tűnnek fel, másokat pedig Szilván (várad) on kereshetjük. A Miskolcról északkeletre fekvő Telkibánya alig kerülhetett szóba a kőedénygyártók új munkahelyéül, hiszen többen közülük - így Hüttner és sógora Heiszl Antal is - már dolgoztak Telkibányán, Hollóháza pedig - éppen Butykay csődjekor 1841-42-ben - tulajdonos nélkül vesztegelt.

11 Hasonlóképpen a kassai kőedénygyár sem üzemelt ekkoriban. Butykayra 1841 végén mondták ki a csődöt. A gyár 1842 elején kerül legválságosabb szakaszába. A csődper okozta bizonytalanság és átmeneti munkaszünet miatt a munkások jó része búcsút mond Miskolcnak és a szomszédos kőedénygyárban keresi boldogulását. Így azonban legfeljebb 1842 elejétől 1846 végéig terjedhetett Hüttner bérleti ideje. Nehéz elképzelni, hogy ennyi idő alatt megtörtént a templom mellett álló posztógyárul szolgáló épület kőedény gyárrá való átalakítása, sőt az üzem teljes kapacitásának kialakítása. Nem valószínű tehát, hogy „a gyár berendezésének létrehozását is neki tulajdoníthatjuk". Ez a tulajdonos egri szeminárium feladata lehetett. A gyár készítményei alig alig különböznek más magyarországi kőedénygyárak munkáitól. Az Iparművészeti Múzeum és az egri Dobó István Múzeum apátfalvi gyűjteményének tanúsága szerint mégis elsősorban Telkibánya és Murány készítményei állnak formai és díszítési szempontból legközelebb Apátfalva készítményeihez. Az 1846-os kiállításra küldött tárgyak kísérő jegyzékéből jutott Molnár arra a megállapításra, hogy a kék szegéllyel említett, födeles leveses csésze (leveses tál) és leveses tányér díszítése megegyezik az úgynevezett Wiener Ranftlmuster-ral, azaz a bécsi porcelángyár XIX. század elejei máz alatti kobaltkék vonalas festésű díszítésével. Ilyen díszítésű edényeket azonban a legtöbb hazai kőedénygyár munkái között találhatunk, Pápán ugyanúgy mint Herenden, Körmöcbányán, Murányban vagy Hollóházán - az 1840-es, 50-es években. Fischer Mór első, 1840-es évjegyű tárgyai között ugyanúgy megtalálhatók, mint a gyár 46-47-es készítésű edényein. Ezért nehéz e díszítésből pontos, évekre menő készítési időt feltételezni. Az azonban biztos, hogy az apátfalvi gyár 1845/46-os készítményein is megtalálható a máz alatti kobalt díszítés. A hazai kőedények közt zöld kontúros levesestányér díszítés is előfordul. Molnár szerint „az apátfalvi edényekből ilyen eddig nem került elő". Majd arról ír, hogy „egyetlen zöld szegélyes díszítésű edény ismeretes" a magyar emlékanyagban. A hengeres formájú empire kannát - mely Keresztes Istvánné (Keresztes Tiborné helyett!) budapesti magángyűjteményében található - a pápai kőedénygyár készítette. Az empire díszítésű kannát egy szélesebb és egy keskenyebb körbefutó máz alatti zöld csík díszíti. Arra tehát, hogy kedvelt volt-e e minta vagy sem, alig felelhetünk, mint ahogy azt sem értjük Molnárnál, hogy „előfordulása Pápán csak azt bizonyítja, hogy az volt az egyedüli gyár, ahol állandó kísérleteket folytattak a díszítések és formák kialakítására." Ugyanis ilyen zöld kontúrú leveses tálat az Iparművészeti Múzeum apátfalvi tárgyai közt is találhatunk, méghozzá - mint tanulmányunkból kiderül - alkotójában a volt apátfalvi bérlőt, Hüttnert tisztelhetjük. A tál jegye: APÁTFALVA, de az A, A és V betűk kalligrafiája eltér más, ugyancsak APÁTFALVA-feliratos jegyek betűitől. Ugyanis az A, Á és a V betűk jobb szára majdnem merőleges a betűtalpra, míg a többi benyomott APÁTFALVA-feliratos jegyek hasonló betűinek mindkét szára jobbról, balról egyenlően összetart. Kétségtelen tehát, hogy e jegyet viselő tárgyak Hüttner idejében 1846 előtt, de mindenképpen 1842 és 1846 között készültek Apátfalván. Ugyancsak Molnár említi, hogy az apátfalvi plébánia anyakönyvében, 1844-ben 262