Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár a XIX. század utolsó harmadában

központja is. A hazai agyagipari viszonyokat tekintve, a kőedénygyárak száma nem kevés, azonban azok termelése sem mennyiségileg sem minőségileg nem volt jelentős, így nem hasonlítható elsősorban a csehországi gyárakéhoz. Dubravszky Sándor haszonbérlete idején a birodalomban 54 kőedénygyár működik 105 égetőkemencével. Csehországban ezekből 10, köztük több a kőedény mellett porcelánt is készít. Magyarországon 13, Erdélyben 5, Horvátországban 2 gyárat tartanak nyilván.

14 A hazai kőedénygyárak többsége a század első felében vagy a reformkor esztendeiben kezdte meg működését. (Nagymárton, Kőszeg, Pápa, Rozsnyó, Körmöcbánya, Miskolc, Murányalja, Hollóháza, Igló, Lippa, Tata, Apátfalva). Egyetlen a pécsi, amely a szabadságharc utáni években létesült. Horvátországban ugyancsak korábbi a zágrábi és krapinai gyárak alapítása. A sok kisebb vállalkozás bizonyítéka a csekély tőkének, amely mindvégig jellemzője a hazai edényüzemeknek. A kőedénygyártás fejlődését akadályozó körülmények között elsősorban az ország általános elmaradottságát és a szegénységből következő igénytelenséget említhetjük, amely a falusi fazekasság továbbélését, sőt újabb virágzását és kibontakozását idézte elő. A fazekasság országos méretekben elterjedt háziiparszerűen folytatott mesterség, s mint ilyen a céhek továbbélése és a már említett általános elmaradottság következtében első helyen állott a háziipari tevékenységek között. A nagyobb települési központokban, agyaglelőhelyeken, mint Mezőtúr, Mohács, Szigetvár, Veszprém, Telegd, Palota, Pécs, Sümeg, Dévény, Debrecen, Pest, Rimaszombat slb. a kezdetleges kézierővel végzett termelés is óriási méretűvé fejlődött

15 A fazekasság ezekben az évtizedekben nemcsak mennyiségi termeléssel szárnyalta túl a korábbi időszakot, hanem a létrehozott tárgyak minőségében is. Éppen a kőedény elterjedése és a porcelán közhasznúvá válása idézte elő több helyen a fehér alapszín használatát, amely a hazai fazekasoknál, egy bizonyos erdélyi csoport kivételével addig úgyszólván teljesen ismeretlen volt. A fehéredények, az iparban használatos formák átvétele nem jelentette egyáltalán az ősi fazekasmesterség hagyományos tárgyainak, edényeinek és díszítési módjának megszűnését. A fazekasok termelése továbbra is a falusi élet igényét elégítette ki használati, étkezési és díszedényekben. A XIX. század utolsó harmadában kőedények és fazekasedények között azonos tárgyak sora található. Legáltalánosabbak a lapos- és pereckulacsok, az imakönyv alakját követő butéliák, a gyertyatartók, éthordólábasok, virágvázák és más tárgyak. Az apátfalvi gyár termékei között ebben az időszakban válnak a fentiek általánossá, újabb területét kialakítva a termelésnek, amely az ajándékozással kapcsolatos fejlődő igény kielégítésére jött létre. A viszonylag nagyszámú edényüzem, a fazekasság általános fellendülése szemlélteti az agyagipar nagyságát, ugyanakkor elaprózottságát is kifejezi az a szám, amely az összes agyagáruk készítésével foglalkozók számát 56 000-re becsüli az egész birodalomban,

16 amiből a hazai kőedénygyárakra alig jut több, mint 300 munkás. Szükséges áttekinteni ilyen vonatkozásban a hazai üzemek nagyságának helyes megítélése érdekében — de különösen az apátfalvi gyár esetében — a kor edénybehozatalának és kivitelének alakulását. Egyik statisztikai összeállításban együttesen szerepel; a csont, fa ,üveg, kő és cserépáruk külkereskedelmi alakulása, nagyjában azonos színvonalú és azonos igényt kielégítő termékekben, 1869-ben 20 238 669 Ft behozatallal szemben mindössze 9 823 632 Ft a kivitel.

17 14 dr. Kőnek Sándor: Az Ausztriai birodalom jelesen a magyar korona országainak statisztikai kézikönyve. Pest 1865. 312 és 313 o. 13 dr. Kőnek Sándor: u. ott. 312 o. 16 dr. Hunfalvy János: Az osztrák birodalom rövid statisztikája, Pest 1867. 81. o. ]

~ Keleti Károly: Hazánk és Népe a Közgazdaság, Társadalmi Statisztika Szempontjából, Pest 1871. 254 o. 245