Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

KENYERES ISTVÁN: Végvári karrierek: udvarbírák, ellenőrök, élésmesterek

esztergomi érseki adminisztrátori működése kapcsán. Érdemes lenne a bukás elől Erdélybe menekült Soklyóssy István sorrendben krasznahorkai, munkácsi, szatmári, majd egri udvarbíró, illetve Kőrössy Mihály tokaji, majd egri és Szikszai Imre tokaji udvarbírák karrierjét is vizsgálni.14

További szempontok lehetnek a karrierépítés tekintetében igen fontos társadalmi kapcsolati hálók feltérképezése, azaz kit milyen rokoni vagy egyéb szálak fűzték döntési pozíciókban lévő, befolyásos főrendekhez, pre- látusokhoz. így például a Zeleméryek a Dobó és Lorántffy rokonságnak köszönhetik udvarbírói karrierjüket (Zeleméry László egri udvarbíró, majd esztergomi érseki birtokok adminisztrátora, testvére, Miklós lévai prefektus majd szatmári udvarbíró), Csutor János pedig Draskovics György győri püspök majd kalocsai érsek udvarában nevelkedett, mentorának köszönheti győri püspöki udvarbírói (1578-86) és érseki birtokok adminisztrátori kinevezését ( 1586-1592).15

Egy másik vizsgálati megközelítés lehet a tisztviselők iskolázottságára vonatkozó adatok feltárása is, bár hozzá kell tennem, hogy ezen a területen sajnos túl sok eredményre nem számíthatunk, ugyanis a korszakból legjobban ismert, külföldi egyetemi stúdiumokat végzők között nemigen találunk későbbi udvarbírákat, de harmincadosokat sem. (Az egyetlen kivétel Belső, vagy Belsius János, aki Verancsics Antalt elkísérte portai követéségre és az Augustus császár végrendeletét felfedezők között tartja számon a művelődéstörténet. Belsius ugyanis hazatérte után kamarai pályára lépett, 1570 és 1575 között tokaji uradalmi és harmincad-ellenőr lett.16)

Nem érdektelen a tisztviselők és családjuk anyagi hátterének vizsgálata sem, ugyanis a 16. század végén már kaució letételét követelték meg a tisztviselőktől az általuk esetlegesen okozandó károk biztosítékául. Az ilyen jellegű kamarai törekvéseknek nem sikerült meghonosodniuk, ugyanis a kaució fizetés alól ki lehetett bújni a családi birtokok lekötésével, kölcsönökkel vagy jól szituált kezesek állításával. Ezekre sajnos kevés konkrét példát ismerünk, de pl. a bécsi származású, a korábban a császári udvarban szolgáló, majd hosszú évekig komáromi élésmester (1585—1602), később magyar kamarai tanácsos Hans Volkhart Widmer esetében jól látható, hogy egyfajta családi beruházás14 Uo. 213.

15 Uo. 204-205., 207., 210. p. Csutor János életrajzára lásd.: Soós, 2003.

16 Kenyeres, 2008/1. 202. p. A tisztviselők iskolázottságára lásd uo. 201-202.

207