Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)

A szabadságharc szolgálata - A nyári hadjáratban

te meg az áttörést. Holott az erők összpontosítása lehetett volna célsze­rű, vagyis Pozsony felé vezető út legrövidebb változatát figyelembe vevő. Nem szolgálta a nyári hadjárat gyakorlati megvalósítását az sem, hogy Görgei Artúr június 20-ig a hadügyminisztérium ügyeit intézte, s helyette a Központi Táborkari Iroda irányította a hadműveleteket, Tatáról.74 Breit József hadtörténetíró a Királyrév-Zsigárd birtoklásáért vívott június 16-i ütközet kapcsán, a III. hadtest késlekedésével kapcsolatban a következőket állapította meg: „...a helyszínen levő főparancsnok ezen téves nézetnek és következ­ményeinek egy rövidke parancs által könnyen elejét vehette volna, ah­hoz kétség nemigen férhet, de úgy Görgei, valamint hadműveleti dol­gokban teljhatalmú helyettes hatósága, a központi hadműveleti iroda, messze távol maradt a tettek színhelyétől.” 75 A római katolikus Bóbik Gusztáv, aki maga is végigcsinálta a júniusi katonai cselekményeket parancsnokával, Knezié Károllyal, így emlékezik: „...az orosz cár sere­gei átlépték a magyar határt, ez megbénította a katonai vezetést, s csak akkor ocsúdott fel belőle, amikor már késő volt. Sőt akkori, hamarjá­ban kibocsátott hadirendeletei is csupa kapkodásból állottak.” 76 Lehet, hogy Bóbik Gusztáv hadsegéd gondolatai nem mentesek az elfogultságtól, de jelzik, hogy a honvédsereg főparancsnoka és teljha­talmú helyettes hatósága intézkedéseikben nem voltak egyértelműek, vagyis könnyen félreérthetőek voltak. Ezt bizonyítja az 1849. június 20-ra kiadott utasítás is. „Rendelet 1849. június 20-ára. A Vág háta megett az ellenségnek 16-án történt sikertelen megro- hanása 20-án hajnalban a II. hadtest által megújítandó. Az akkor adott rendelkezések ez esetre is érvényesek, de a III. hadtest még azon uta­sítást kapja, hogy a Vág fölé még az ellen láttára is hidat vonasson. 74 Vö.: Magyarország hadtörténete I. 531. oldalán leírtakkal! 75 BREIT (BÁNLAKY) József III. 1898. 59. - A központi hadműveleti iroda azo­nos a Központi Táborkari Irodával. Ennek vezetője Bayer József ezredes volt. 76 VARGA Ottó 1893. 61. 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom