Csiffáry Gergely: A bélapátfalvi keménycserép - Studia Agriensia 18. (Eger, 1997)
A KEMÉNYCSERÉPGYÁR TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KAPCSOLATAI - A gyár helye az iparágban
A gyár helye az iparágban Az 1860-as években a magyarországi kőedénygyárak még mindig versenyképesek a változatlanul fatüzelésre berendezett technológiájukkal, pedig külföldön a fatüzelést már a széntüzelés váltotta fel, a csehországi gyárak csökkentették a termelési költségeiket is, javítottak az áruk minőségén.359 Kőnek Sándor 1865-ös statisztikája kiemeli a nagymartom, kőszegi, pápai, pécsi, rozsnyói, murányi, hollóházi, iglói, apátfalvi, körmöcbányai, miskolci, lippai és tatai üzemeket, Horvátország gyárai közül pedig a zágrábi és krapinai edénygyárakat. A magyarországi edénygyártó ipar elhúzódó válsága az 1880-as években kezdődött. Ez időre bebizonyosodott, hogy megfelelő nyersanyag híján kemény földpát tartalmú, ún. angol kőedény Magyarországon gyárthatatlan, viszont az alacsony hőfokon kiégethető mészpátos agyagokból jó minőségű használati edény nem készíthető. A hazai kőedényáruk hitvány nyersanyagát ellensúlyozandó, a gyártók a külső hatások hangsúlyozására törekedtek. A kőedényeket többnyire máz alatti festékkel színezték, a kőedényt ismert fehér színű alapteste alkalmassá teszi a díszítésre, amelyet aránylag alacsony hőmérsékleten olvadó átlátszó, színtelen mázréteggel vontak be. A hazai kőedénygyáraink ezért az 1880-as évektől elkezdték szériaszerűen gyártani az ún. magyaros stílusú edényeket. Ez a technika egyaránt kielégítette a vevőt és a gyártót is. A vásárló élénk színekben pompázó edényt kapott, a gyárost nem ösztönözte fejlettebb technika bevezetésére, mert a díszítés és a máz egyszerre egy tűzben égethető, s ez anyagilag is olcsóbb, mint azok az eljárások, melyek többszöri égetést igényeltek. A magyar gyártók, miután nem készítettek használati edényeket, ezeket a cikkeket kénytelen volt az ország külföldről behozni. Pap János kerámia-szakértő véleménye szerint a hazai gyártók majolika gyárosokká lettek, mert e termékeiknek a cseh porcelán nem támasztott versenyt, s a cikkek itthon is, külföldön is - még a millennieum éveiben — eladhatók voltak.360 A XX. század első éveiben, egy másik hazai szakember véleménye szerint, Magyarországnak abban az időben számba vehető kőedényipara nincs. Csakis a mészpátos kőedényt gyártották részben a parasztság, részben a középosztály legszegényebb rétege számára, ugyanakkor üzleti szempontból elhanyagolható az a pár tányér és kulacs, amelyet a jobb módúak előszobájuk 359 FUTÓM., 1944. 304. 360 KATONA I., 1986. 59-60. 140
