Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Pálmány Béla: Magyar és török végvárak Nógrád vármegyében (1663-1685)
Ipolytól északra magyar kézen maradt a Koháry István által sikerrel megvédett Fülek, a kulcsfontosságú végvár mellett a kis Somoskő és (a Gömörben fekvő, de Fülekből parancsnokolt) Ajnácskő vára is. Ez a hálózat azonban felettébb lyukassá vált, minthogy Fülek és Léva között csak Korpona és Bozók állt szemben a török zászló alá került várakkal. A vidék fő stratégiai szerepe, a gazdag királyi bányavárosok védelme megkívánta, hogy az 1593 és 1663 között magánföldesúri várkastélyként funkcionáló, királyi zsoldban álló katonasággal meg sem erősített Kékkő és Divény is újra törvényesen is őfelsége végházává váljék és ennek megfelelően királyi katonaságot telepítsenek falai közé. A megye jobbágyfalvainak lakossága számára a török hódítás azzal a kedvezőtlen következménnyel járt, hogy míg a muzulmánok 1593 és 1663 között — amikor pedig egyetlen váruk sem volt a vármegyében — csak az Ipolytól délre eső helységeket adóztatták, 1664-től már Nógrád legészakibb falvai is kétfelé kényszerültek adózni. A magyar végvárak katonaságának összetételéről, életviszonyairól. A bányavárosi főkapitánysághoz tartozó várak láncolatában Érsekújvár elestével a mégis visszaszerzett Léva mellett Fülek stratégiai jelentősége rendkívüli mértékben megnőtt. Az 1650-es években 300 huszár és 150 hajdú mellett 25 tüzér és 175 —200 német gyalogos szolgált. 1663 után ide helyezték el a szécsényi, hollókői és bujáki praesidiumok magyar seregének egy részét, így 1665 és 1670 között már 400 huszár, 300 hajdú és 26 tüzér — igen jelentékeny védőrség — állomásozott Füleken, valamint Somoskőn és Ajnácskőn (bár az utóbbi váracsokban 21—21 hajdút tartottak a vidék útjainak szemmel- tartása, hírek, levelek továbbítása feladatával).4 A vár főkapitánya azonos volt a legfőbb földesúrral: 1664 nyarán Léva alatt bekövetkezett hősi haláláig az idősebb Koháry István, majd 18 éves kora betöltésétől, 1667-től fia, az ifjabb István (1649—1731). AKoháryak, ez a rendíthetetlenül Habsburg-hű família a honti Csábrág és Szitnya uradalmai mellé 1647-ben zálogként megszerezték a szécsényi domíniumot is, így a Balassák mellett Nógrád és Hont leggazdagabb földesurai voltak. Fülek társadalma igen tagolt volt, a település pedig funkcióit tekintve több szerepet is betöltött.5 A végvár és a falai alá települt „város” (suburbium) biztonsága vonzotta a letelepedésre a különböző társadalmi rétegeket, de három csoportot különböztethetünk meg: a „vitézlő rendet” vagyis a magyar katonaságot, akiknek a létszámát 1671 után a bécsi „Udvari Hadakozó Tanács” mindössze 200 huszárra és 80 hajdúra csökkentette, másrészt a „nemes uraimék” rendjét — hiszen három hódolt vármegye birtokos köznemességének a java, egy forrás szerint 1682-ben 34 família6 is 154
