Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Szabó János Győző: A végvári szervezet Eger tükrében
Ajnácskő és Somoskő Eger 1596. évi elvesztésével a bányavidéki főkapitánysághoz csatoltatott. Kisvárda 1574-ág a Tokaj és Ecsed közötti 100 km-es távon az egyetlen erősség, és Ecsedhez hasonlóan a mocsarai miatt nehezen volt megközelíthető; ki is védte sorjában az ostromokat.28 De miután 1570—74 között Kálló vára megépült, Kisvárdáról mint véghelyről már csupán 1578-ban29 tették említést, a XVII. században a közmunkáknál szó nem esett róla. Noszvaj, mint vég- hely csak 1589—96 között szerepelt. Erre más összefüggésben még kitérünk. A végvárak fontossági jelzői közül a legtanulságosabbak az építkezésekre vonatkozó adatok, hiszen ezek egyúttal a bécsi udvar, a haditanács által javasolt központi pénzügyi támogatás mértékére is fényt vetnek, s ez leginkább kifejezi a kormányzat által felállított sorrendiséget. Ha a végvárakat aszerint csoportosítju!k, hogy 1. hol tervezték korszerű ötszögű alaprajzú füles-bástyás erőddé való átépítésüket; 2. hogy mikor készült a terv; 3. hogy mely évben fogtak hozzá a munkához és mikorra fejezték be; 4. hogy hol gondoltak legalább félmegoldásokra és elővédművek készítésére; 5. hogy mely várakban maradt a középkori szerkezet érintetlen, bővítet- len — nyomban kapunk egy fontossági sorrendet. Az állandó várőrség létszáma, s ezen belül az idegen zsoldosok kontingense, sőt, a várparancsnok származása is szorosan kapcsolódik a vár erődítményeinek a színvonalához, közvetetten a vár stratégiai helyzetéhez. A XVI. század harmadik negyedében három felső-magyarországi vár számára készült pentagonális alaprajzú fülesbástyás átépítési terv: Szatmámak, Egernek (1569) és Szendrőnek (1577). A megvalósításhoz az első kettőnél 1569. évben fogtak hozzá. Az építkezés ütemezése mindháromnál igen különböző volt. Szatmári 1573-ra befejezték.30 A palánkváron 1577-ben javasolt kiegészítések is (pl. az alsó részek élé készítendő kőfalazás) 1588 előtt már megvalósultak, úgyhogy Szatmár akkori építészét 1589-ben Tokajba helyezték.31 Eger pentágonálisra tervezett belső várának 5 bástyájából32 1596-ig három sem készült el, 1585-ig pedig a külső 139