Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)

Közlekedés

Közlekedés Hatvan, a Budáról és Pestről kiinduló és Pásztó, Gyöngyös, Eger, illetőleg mindkét irányban a Felvidék, másrészt a Szol­nok felé vezető úton, tehát fő- és fontos útvonalon fekszik. A főutak kb. 1831-ig, sőt 1848-ig csak földutak, ennélfogva ősszel és tavasszal annyira járhatatlanok, hogy ezekben az idő­szakokban és télen a háborúskodás is szünetelt. A törökök kiverése után, nyilván állami érdekből, posta­járatokat rendeznek be. Hatvanban már 1692-ben van postar mester. Országosan II. Rákóczi Ferenc szervezi a postát, Hat­van a középső fővonalhoz tartozik, amely Nagyszombatból indulva, Ipolyság, Hatvan, Eger, Tokaj, Szatmár felé megy. A fejedelem 1703-ban azzal bízta meg a hatvani postamestert, hogy Hatvanból, Túrán át Pestre, továbbá Ecsegre, Gyöngyös­re és Árokszállásra tartson fenn postajáratokat, amelyekért ‘évnegyedenként a postamesternek 60, a segédjének (veredá- rius) pedig 24 magyar forint fizetést rendelt. Erről azzal érte­sítette Heves megye alispánját, hogy a hatvaniakat a posta­mester támogatására hívja fel. Hatvan köteles volt a posta­lovak részére legelőt, a megye pedig abrakot és szénát adni. A postamester nem fizetett adót és fel volt mentve a hadi- szolgálat alól.1 A budai kamara 1716-ban 12 postavonalat létesít, Hatvan a harmadik vonalhoz tartozik, a vonal postakocsija Tokajból elindulva, Szerencs, ónod, Eger, Gyöngyös, Hatvanon át Buda felé haladt. 1751-ben Erdély felé is megszervezik a postát, ak­kor Budáról Hatvan, Debrecen, Kolozsvár felé, 1840-ben Buda, Haltvan, Eger, Kassa felé van járat. A hatvani postamesterek nevei a következők: 1692-ben Szabó Máté, 1703-ban Tatai István, 1729-ben Vallis Ferenc, 1740-ben Zsitvai Ferenc, 1743-ban Viener Ferenc, 1775-ben Csőr Imre, 1849-ben Löfler János. A hatvani útvonalon mindig élénk a fuvarozás, itt megy keresztül a hadak útja. A török- és későbbi háborúkban óriási közlekedés, nagy katonai fuvarozás folyik ezen az úton. Ter­mészetes, hogy miután az abban az időben földút, sokszor 1 Heves vm. 1703—10. évi jk. 29. 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom