Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Gróf Péter: Adalékok a Dunakanyar avarkorához
ADALÉKOK A DUNAKANYAR AVARKORÁHOZ Gróf Péter A Dunakanyar — mint újkori, s a jelen tanulmányban Esztergomtól Szentendréig, ill. Szobtól Vácig terjedő szakaszon értelmezett földrajzi fogalom — avarkoráról két megállapítást tehetünk: 1. Ez a terület természetföldrajzi adottságai és az avar birodalmon belül elfoglalt politikai, katonai, stratégiai helyzetéből adódóan nem tartozott az avarkor folyamán legjobban benépesült, kiemelkedő gazdagságú temetőkkel bíró régiók közé. 2. Az elmúlt évek ásatásainak, leletmegfigyeléseinek köszönhetően, elsősorban az avarkor második felére vonatkozólag, a területen nagyjából egyenletes lelőhelysürüséget észlelhetünk. 1 A Dunakanyart balról — a Duna folyásirányát követve — a Börzsöny, jobbról a Pilis és a Visegrádi hegység szegélyezi. Az ország egyik legjobban erdősült vulkáni hegysége, főként tölgyesek, bükkösök borítják. Legmagasabb pontja a Dobogókő (700 m), vízfolyásai rövidek, vízjárásuk időszakos, legtöbbjük a Dunába ömlik. A Dunakanyar keletkezését nem vulkáni tevékenység, hanem elsősorban a jégkorszak felmelegedési és lehülési periódusai hatására az Ős-Duna mederváltozásai okozták. A Duna saját kavicságyába vájta egyre mélyebbre medrét, miközben a hordalékrétegek kétoldalt teraszként emelkedtek ki. A legfiatalabb terasz a mai, a Duna által helyenként elöntött, ártéri terület. Maga Visegrád a folyóhoz képest 10-15 m magas ún. városi teraszra települt. A Dömös felőli jobb parti teraszok: Gizellatelep, Lepence-patak környéke, Apátkúti patak emelkedői 18-25, 60-80 m magasak. A legkiemelkedőbb teraszok a Várhegy (318 m), Fekete hegy (345-360 m), Nagyvillám (377 m), Prépost hegy (424 m) (PÉCSI 1959; JUHÁSZ 1987; MICZEK 1991). A témától talán kissé távolinak tünő földtörténeti fejtegetések indoklásaként szeretném hangsúlyozni, hogy a Dunakanyar — más korszakokhoz hasonlóan — avarkori lelőhelyei az ártér és a löszteraszok határán, vagy a teraszokon találhatók. A Dunába folyó nagyobb patakok (Lepence, Apátkúti) esőzés és hóolvadás után nagymenynyiségü finomabb-durvább hordalékot visznek a Dunába, s jellegzetes törmelékkúpokat építenek. A Lepence patak törmelékkúpja sajátságosan változtatta meg a történeti rétegviszonyokat a jobb parton. Az itt folytatott 1986-87. évi ásatások során kiderült, hogy a hordalékkúp által „lefedett" részen a későbronzkori településszint mintegy négy méter mélyen került elő, míg alig 100 méterre, északkeletre a patakmedertől a későneolitikum objektumainak járószintje egy méter után tárult fel (GRÓH-GRÓF 1988, 41; GRÓH-GRÓF 1996, 22-24). Visegrád történeti topográfiáját, koronként a természetföldrajzi viszonyok és az emberi életre, tartós megtelepedésre alkalmas hely milyensége határozta meg. Ebből a szempontból a Dunának meghatározó szerepe volt a Dunakanyar évezredes történelmében. Visegrád belterületén az egyes korok települési szintjei — a 13. századi vízibástya járószintje kilenc méterrel található a 11. út nívója alatt, a középkori város 14-15. századi iparosnegyedének Duna menti objektumai másfél méterrel voltak mélyebben a jelenlegi felszíntől — és a mai felszín közötti különbség a természetes feltöltődést, különösen az elpusztult középkori városra a török utáni rátelepülését is figyelembe véve mindenképpen számolni kell a Duna vízszintemelkedésének hatásával (GRÓH-GRÓF 1986,118-119; HÉJJ 1988, 63-67; SZŐKE 1985, 285-312). Heves Megyei Régészeti Közlemények 2, 2000.
