Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)
Hajagos József: Egy gyalogos huszárcsíny és következményei. Jakab Mihály gyöngyösi polgármester és gróf Montecuccoli ezredes elfogása
Az ország és Heves megye térségének katonai helyzete 1849 januárjában 1848 december közepén bekövetkezett a cs. kir. csapatok több irányból történő támadása Magyarország ellen. A magyarok felkészülése a támadás elhárítására még nem volt teljes. Az újonnan szervezett alakulatok felszerelése és kiképzése meglehetősen hiányos volt, nem rendelkeztek megfelelő tapasztalatokkal sem a tisztek, sem a katonák. Az ellenséges betörésekkel szembenálló magyar haderők létszámban is alulmaradtak a cs. kir. erőkkel szemben. Ilyen körülmények között a magyarok szinte mindenhol visszavonulásra kényszerültek, több alkalommal súlyos vereségeket szenvedve (pl. december 11. Budamér, december 16. Nagyszombat, december 28. Bábolna, december 30. Mór). Feladni kényszerültek a Dunántúlt és a Felvidék nagyobb részét. Sikereket csak a Bánátban és Erdélyben értek el a magyarok. A válságosra fordult katonai helyzetben a további hadműveletekről az 1849. január 2-i pesti haditanács döntött. Erre azután került sor, hogy az országgyűlés 1848. december 31-i ülésén arról döntött, hogy a kormányszervekkel Debrecenbe költözik. A Csány László kormánybiztos elnökletével tartott haditanácson a következők vettek részt: Vetter Antal vezérőrnagy, a Hadügyminisztérium (HM) táborkari osztályának vezetője, Klapka György őrnagy, Vetter helyettese, Josef Kohlmann ezredes, a HM elnöki osztályának vezetője, Görgei Artúr, Perczel Mór és Répásy Mihály vezérőrnagyok, hadtestparancsnokok, gr. Lázár György vezérőrnagy, a feldunai hadtest egyik hadosztályparancsnoka, Heinrich Pusztelnik és Bayer József őrnagyok, a feldunai hadtest táborkari tisztjei. Elhatározták, hogy a magyar haderők zömét a Tisza vonalán vonják össze. Az összpontosítás célja a Tiszántúl biztosítása és a magyar ellentámadás előfeltételeinek a megteremtése volt. A kormányszervek visszavonulását a Perczel (Központi Mozgó) és a Répásy (tartalék) vezette hadtesteknek kellett fedezni ] amelyeknek Cibakháza és Polgár között kellett fedezniük a tiszai átkelőket. A Felső-Tisza vidékét az ott szerveződött hadtestnek kellett fedeznie Schlik cs. kir. altábornagy hadoszlopával szemben, ezt feladata jobb ellátása végett megerősíteni rendelték egy dandárral. Szükségesnek tartották a Délvidék kiürítését is. A bácskai és a bánáti hadtesteknek szintén a Közép-Tiszához kellett felvonulniuk, illetve egyegy hadosztályt hátra kellett hagyniuk Arad körülzárására, illetve Szeged és Szabadka biztosítására. A feldunai hadtestnek (Görgei) pedig Lipótvár irányába a Windisch-Grätz tábornagy vezette cs. kir. főerők megosztására egy elterelő hadműveletet kellett végrehajtania, amely után a bányavárosokon keresztül kellett csatlakozást keresnie a felső-tiszai hadtesthez. 10 A haditanács döntése után a magyar csapatok kivonultak Budáról és Pestről, amelyeket a cs. kir. csapatok január 5-én szálltak meg. A pesti haditanács határozatai csak némi késedelemmel valósultak meg. Legnagyobb probléma a Felső-Tisza vidékén mutatkozott. Az oda szánt erősítések megérkezése előtt, Mészáros Lázár vezérőrnagy, hadügyminiszter parancsnoksága alatti hadtest, 1849. január 4-én súlyos vereséget szenvedett Kassánál. Szükségessé vált a hadtest újjászervezése, újabb erősítések odavezénylése, illetve Mészáros felváltása egy rátermettebb hadtestparancsnokkal. Erre a posztra január 9-én az ezredessé előléptetett Klapka Györgyöt nevezték ki, aki január 13-án vette át a hadtest parancsnokságát. Sikerrel oldotta meg az újjászervezés feladatait, s kisebb győzelmeivel (január 22. Tarcal, január 23. Bodrogkeresztúr) nemcsak Schlik Tiszán történő átkelését akadályozta meg, hanem jelentősen növelni tudta a hadtest harci morálját is." Schlik már a Tokaj felé történő előrenyomulása előtt jelentős erősítés odarendelését kérte Windisch-Gratz-től. Futára, Tomasini hadnagy január 18-án ért Budá10 HERMANN Róbert 1996. 245-246. (Hermann Róbert) 11 HAJAGOS József 1994. 65-70., 1998. 28-34., HERMANN Róbert 1996. 264-265. (Kedves Gyula)
