Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

s a saját embereikkel „felleltározták" a készletet. Aztán Gyöngyösön „szocializál­ták" a Szeszfőző Szövetkezetet, a Hangya Termelő- és Értékesítő Szövetkezetet, a Ganz-féle városi villamos üzemet, a Gyöngyösvidéki Gőzmalom Részvénytársasá­got, a Mechanikát, Barna Gábor és Fiai Rt.-t. Legvégül szocializálták még Bruckner Izidor szállodáját és vendéglőjét is (a mai Mátra Szálló helyén), ezt azonban elvétet­ték, mert a vöröskatonák aztán nem tudtak ott inni. így igazi szocialista logikával ­a város nem kis derültségére -, „ízi bácsit és Bruckner mamát" kénytelenek voltak üzletvezetővé kinevezni saját volt üzletükhöz. 163 Nem igazolják a tények tehát, hogy a proletárdiktatúra a zsidók érdekét szolgálta volna városunkban. A zsidóság meghatározó tényezői eleve szembehelyezkedtek a vörös diktatúrával. Amikor a „proletárság uralmát biztosítandó" túszokat szedetett a Forradalmi Törvényszék Gyöngyösön, a 14 fő között ott találjuk Barna Lipótot, Grüszner Jenőt, Ösztreicher Dezsőt és Rosenfeld Emilt, vagyis a meghatározó, te­kintélyes gyöngyösi zsidókat is. 164 A május elseje után aktivizálódó ellenforradalmi szervezkedésben Kenyeres Sán­dor huszár százados és dr. Puky Árpád mellett - Bachó László is elismeri - Michel­städter Jenő jelentős szerepét. 165 A titokban Lenin-fiúkért szaladó Nemecz József pe­dig Csipkay Albert huszártiszt, tevőleges ellenforradalmár mellett épp egy zsidó üvegkereskedő vétlen kisembert akasztatott megtorlásként, Welt Ignácot. A Fő téri villanyoszlopon teljesült be Welt végzete. „...Ót akasztották fel elsőnek, május 7-én délután fél háromkor... A hóhér hozzáfogott. Mikor a kötél először feszült meg a vas­kapcson, az erős rándítás következtében elszakadt és szegény Welt a földre zuhant. Máskor ilyen esetekben az elitéltnek meg szoktak kegyelmezni. A proletárdiktatúra azonban irgalmat nem ismert. Welt csak annyit mondott: uraim, ez már emberkínzás... A második hozzákészülésnél aztán a hóhér munkája sikerült, erősebb kötelet alkal­maztak és szegény Welt kiszenvedett. Haldoklása közben ...a Lenin-fiúk pedig rákezdtek a nótát: De szeretnék Kun Bé­lával beszélni... " - írta egy szemtanú közvetlen az események után. 166 Egyébként nemcsak az izraelita vallású Welt Ignácnak, de az evangélikus Csipkay Albertnek méltó eltemetéséről - ami nem kis kockázattal járt -, az izraelita Bruckn­er Izidorné intézkedett. 167 A direktórium bukása után előbb a románok vették át a hatalmat Gyöngyösön, majd a Nemzeti Hadsereg. Nyílt és titkos antiszemita szervezkedés folyt az ellenforradalom idő­szakában. Az egyik titkos antiszemita egyesületet épp az a Bachó László szervezte 1919. 163 VARGHA Tivadar 1920. 68. 164 A Gyöngyösi Forradalmi Törvényszék 1919. április 24-i figyelmeztetése. 165 BACHÓ László, Dezséri 1941. 143. 166 MÜLLER Jenő 1919. 34. 167 VARGHA Tivadar 1920. 100. A forradalmak után a városban állomásozó tiszteknél emiatt íratlan szabály volt, hogyha tehették, szórakozni a Brucknerhez jártak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom