Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 17. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1982)

Szabó János Győző: Az egri vár főkapitányainak rövid életrajza

tele, rangja mindenkoron élesen rávilágított az ügy horderejére, a kapitány személyére. S erőskezű kerületi főkapitányok személyi ügyekben a Kamarára nyomást gyakoroltak. Például a Kamarával függő viszonyban álló, váruradalmakat kormányzó udvarbírák (provizorok) kinevezésére tett javaslataiknak rendre érvényt szereztek. A kerületi főkapitányság területén fennálló várak védelmi és jogi szem.pontból különböző kategóriáikba tartoznak. Családi magánvárakés erődített városok mellett voltak elzálogosított királyi várak és uradalmak, de mindezek védelmi, katonai szempontú felügyeletét a főkapitányok hivatalból ellátták. A végvárak kiemelt, sajátos csoportot alkottak. Hogy a védelmi rendszerben mely vár minősült végvárnak, ezt a körülményt az országgyűlési határozatok is világosan kifejtették. A végvárak szerepe, jelentősége természetesen nem volt azonos. Fontosságukra csak bizonyos mértékig vetett fényt; az építésükre, fenntartásukra kirendelt megyék, illetve megyei kerületek száma és nagysága, az ún. közmunkák volumene. A végvárak jelentőségének még a következők voltak a jellemzői: 1. Belterületük meghaladta az egy hektárt. 2. Korszerűsítésükre már a XVI. század utolsó harmadában sor került. Ennek fokozatai: hol és mikor készült a tornyok vagy rondellák átalakításával óolasz bástya és újolasz (füles) bástya. Törekedtek-e öt, vagy hatszögű alaprajzi elrendezésekre. Ennek terve mikor készült és; mely időben fogtak ez alapján a teljes átépítésire. Elővédművek rendszerét megvalósították-e. Palánkból vagy kőből készültek-e a modernizálások. 3. Bizottságok rendszeres ellenőrzést tartottak. Az építkezés és a tüzérségi hadfelszerelés költségét — kincstári tulajdonba vétel után — központi keretből fedezték. 4. A várban nem, magyar zsoldosok is állomásoztak. 5. A vár parancsnokának kijárt a főkapitányi cím. Felső'-Magyarország végvárai a XVI. század hatvanas éveiben (egy évtizeddel Eger török ostroma után) az alábbiak voltak: Balogvár, Gedővár, Ajnácskő, Sirok, Szarvaskő, Eger, Diósgyőr, Önöd, Tokaj, Sárospatak, Kisvárda, Ecsed, Szatmár. Ez a sor a század végére csak kevéssé változott. Ajnácskő 1566. évi elvesztésével a Dunán-inneni főkapitányságból Felső-Magyarországhoz csatolták Somoskőt.* Gedővár 1571. évi lerombolásával és az átmenetileg véghellyé alakult Dédes elfoglalásával és felrobbantásával, illetve Somoskő 1576. évi elfoglalásával 1578-tól Putnok is véghely lett. Sárospatak viszont — Tokaj megerődítésével — a XVI. század utolsó negyedében (1578-tól) már nem számított véghelynek. Az 1570—74. évek között, Ecsed és Tokaj között felépült Kalló várát rögtön fontos véghellyé nyilvánították; Kisvárdát ezután már nem számították a véghelyek közé. Noszvaj 1589—1596 között volt véghely. Eger a végvári rendszerben különleges helyzetű. Ezt az országgyűlési határozatok tükrében is láthatjuk. Hiszen egyre nagyobb közmunkát rendelnek a várhoz. Például 1578-ban Heves. Külső-Szolnok és Borsod megyén kívül Pest, Solt megyét és két káptalani mezővárost. Szent Margitát és Polgárdit. Határozatilag sürgetik a város erődítését is. A XVII. században Somoskő, Ajnácskő a Bányavidéki Főkapitánysághoz tartozott.