P. Szalay Emőke: Magyar népi kerámi a Déri Múzeumban II. (Debrecen, 2003)

Berecki edények

Berecki edények Háromszék egyik nevezetes fazekasközpontja volt Bereck. 1885-ben két fazekas dolgozott a településen. 499 Legutóbb Gazda Enikő közölt adatokat az itteni fazekasság XIX. századi történetéről. 300 Termékeik közül a bokályok könnyen megkülönböztethető jellegzetességgel rendelkeznek. Formájuk kissé zömökebb, mint a barcaújfaluiaké, aminek oka a szélesebb nyakuk. Díszít­ményük rendszere ugyanakkor emlékeztet azokéra azzal, hogy egységben kezeli a felületet A díszítményt a szája alatt és a talp felett csík és hullámvonal sáv fogja keretbe. Az írósza­rúval készült barna körvonalakat zölddel töltötték ki. A kisebb bokályon látható a félkör alakú sugárzó motívum, amely felé nagyívű vonalakkal szegélyezett zöld levelek hajlanak 501 (371. kép). A második bokályon az előbbi nagyívű levelek mellett kockázott közepű virág és kör alakú díszítőelem, esetleg gránátalma alkotja a díszítményt 502 (372. kép). A következő nagyobb méretű bokályon ott díszlik a fül mellett a félköríves minta, de itt bizonyos mértékig virágszerű, szirmok is vannak néhol rajta, ebből emelkedik ki egy kockázott közepű virág. A középminta több elemből áll, levelek, félkörív, virágok alkotják a szimmetrikus díszítményt 503 (373. kép). Az utolsó berecki bokályon három függőleges részre osztott a díszítmény, a két szélsőn levelek, kockázott közepű virágok, a középső sávban zeg-zug alakban elhelyezett levélszerű elemek és ágminta 504 (374. kép) Egy tányér sorolható még a berecki edényekhez. A keskeny karimájú tál peremdísze függőleges vonalas és három félköríves mezőkből áll. Az öbölrészt egy nagy virágbokor tölti be, amelynek motívumai közül a vastag ívelten hajló levelek mellett a kockázott közepű virág is ismert, új viszont a gránátalma és a két ragyogó 505 (375. kép). m jekelfalussy József 1885. 354. Nevük: Fejér János, Tinta Lázár. Uő. 1896. 563. Fazekasok: Lázár Mihály, Pénzes Elek. Uő.: 1896. 562. Lázár Mihály, Pénzes Elek. 500 Gazda Enikő 1997-98. 63-69. 501 Ltsz.: V. 1905.11. m.: 20 cm. 502 Ltsz.: III. 57. 140. 1. m.: 21,2 cm. 503 Ltsz.: V. 1905. 24. m.: 26 cm. 304 Ltsz.: 2131/2001. m.: 22,2 cm. 505 Ltsz.: V. 1931. 21. átm.: 20 cm. Kresz Mária igen hasonlót közöl 1991. 303. kép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom