P. Szalay Emőke: Magyar népi kerámi a Déri Múzeumban II. (Debrecen, 2003)

Feltételezett alvinci edények

Feltételezett alvinci bokályok A kolozsvári edényeknél ismertetett koszorú átvezet a bokályok következő csoportjához. Míg az előbbi kolozsvárinak feltételezett csoportnál a habán előképek keresése a felvidéki telepek felé mutatott, a következő bokályok esetében ezt a Dél-Erdélyben elterjedt és kedvelt ún. vinci bokályok között találjuk meg. Az első tipikus mesterségjegyes kancsó, stilizált babérkoszorúba foglalt szabó ollóval, va­salóval és tűvel. Jellegzetességnek a koszorú megformálás tekinthető, ugyanis barna vonalra húzott vízszintes ecsetvonások alkotják a leveleket 417 (314. kép). Ez a koszorú megoldás pon­tos megfelelője egy 1780-as alvinci készítésű ötvös céhkancsó koszorújának. 418 A fajansz előképre példaként mutatunk be egy csizmadia mesterségjegyes bokályt, ame­lyen a koszorúminta gazdagabb, a szerszámok rajza is finomabb. Jelentőségét azonban év­száma adja, amely szerint 1799-ben készült 419 (315. kép). A harmadik bokályon ugyanez a jellegzetes koszorú megoldás látható, de itt a tárgyak he­lyét virágbokor vette át. 420 A virágos ág margarétából, gránátalmából és tulipánszerű virágokból áll. Ez utóbbi meglehetősen ügyetlen virágot szintén megtaláljuk az alvinci edé­nyek díszítményében 421 (316. kép). Ezek alapján alvinci készítésűnek tartjuk ezeket a bokályokat. Ennek alátámasztására idézzük Bunta Magdát, aki megállapította, hogy az alvinci habánok ónmázas edények mellett készítettek ólommázas fazekastermékeket is. Ugyancsak ő említi, hogy 1772-ben a helyben maradt katolizált habán családok között hat fazekas szerepelt. 422 Mindezek alapján felvetjük, hogy a fenti edények esetlegesen alvinci készítmények a XVIII-XIX. század fordulójáról. 417 Ltsz.: DGY. 177. m.: 24 cm. Déri György ezredes leírásában szerepel, hogy Nagyszebenben vette ezt a tárgyat. Ez esetleg erősíti az alvinci eredetét. 418 Bunta Magda 1973.16. b. kép. 4,9 Ltsz.: V. 1951. 04. 01. m.: 22,2 cm. «o Ltsz.: DGY. 396. m.: 19,8 cm. 421 Lásd pl. Bunta Magda 1973. 6. 9.c, 17. a. képen közölt tárgyak díszítménye. 422 Bunta Magda 1973. 30., 45.

Next

/
Oldalképek
Tartalom