Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Horváth László András – Szilas Gábor – Endrődi Anna – Horváth Attila: Megelőző feltárás Dunakeszi-Székesdűlőn

szen mintegy 200 m hosszúságban már folyamatosan jelentkezett. Az imént említett rendszerek több ponton is keresztezik egymást, azonban a telep belső relatív kronológiája megbízhatóan csak a leletanyag beható vizsgálata után tisztázható. Az így feltárt települést tehát keletről az Óceánárok mocsaras ártere határolta, míg észak- és nyugati szélét a kisárok, ill. a karósor alkotta. Egyedül déli irányból való lehatárolása problematikus, bár a kisárok déli szakaszát képzeletben meghosszabbítva valószínűleg ez is a feltárás területén lehetett. A település a hazánk területén a Bakony-vidéken markánsan megjelenő átmeneti, Reinecke BD periódusba tartozó leleteivel mutat szoros rokonságot (Kőszegi 1988, 19-27, 59; Ilon 1996), ám nem zárhatók ki a BC-korú előzmények sem. Sajnálatos módon a pesti oldal halomsíros betelepültségére vonatkozóan meglehetősen hiányos adatokkal rendelkezünk. Telepünkkel csupán az Egressy úti maradványok tekinthetők egyidősnek (Kőszegi 1988), a Kőszegi F. által a Vízakna utcában feltárt teleprészlet (Kőszegi 1973), illetve a Schreiber R. által közölt rákoskeresztúri, valószínűleg temetkezésből származó szórványleletek kissé korábbra datálódnak ( S chreiber 1971). Településszerkezeti jellegzetességi alapján szoros kapcsolatot tételezhetünk fel a Börcs-Paphomlok-dülői (Figler 1996, 11-12), Balatonmagyaródhídvégpusztai (Horváth 1994), Alsólakosi/Donji Lakos-Szlovénia (Savel 1990) telepekkel, melyek alapján az urnamezős időszak kezdetén egy települési szisztémában is megmutatkozó horizont képe kezd kibontakozni. Valószínű, hogy e jelenség a fém és kerámiamüvességben az urnamezős kor kezdetén jelentkező, nagyobb területeket átfogó homogenizációjának telepjellegben történő lecsapódása. A terület északi részén, a kis körárok által jelölt kerítéssel „lezárt" későbronzkori településtől viszonylag jól elkülönülten, a késő vaskori kelták szórványos településrészlete került elő. A korszak jelentősebb leleteit Budapest körzetében, korábban főként a Duna jobb partján, a budai oldalon tárták fel. Az újabb ásatások azonban számos, főként falusias jellegű település nyomait fedték fel a pesti oldalon és a Csepel-szigeten is (H. Hanny 1992, 241-276). A Székesdülőn előkerült három, a korábbi korok házaitól jelentősen eltérő, földbe mélyített, megközelítőleg négyszög alaprajzú épület maradványa közül talán a 2133-as objektumszámú ház volt a legérdekesebb. A valószínűleg felmenő falak nélküli, sátortetős ház tetőszerkezetét három, a ház hossztengelyébe beásott oszlop tartotta, bejárata az észak-keleti sarokban volt. Tűzhelyre utaló nyomokat nem találtunk. Az objektum bontásakor előkerült nagymennyiségű égett, hamus, faszenes, salakos betöltésből arra lehet következtetni, hogy a ház leégett. A területen feltárt másik két, viszonylag sekélyen a földbe mélyülő építmény, valószínűleg tároló lehetett (10. kép). Valószínűleg e telep lakói használhatták azt a két kutat, melyek szintén a dombhát keleti szélén húzódó mélyedésben kerültek elő. Vázukat függőlegesen levert többnyire kerek átmetszetü, felezett, vagy negyedelt, alul kihegyezett karók alkották, bélésüket a karók között kosárfonással kialakított vesszőkötegekből kialakított kas képezte. A 2110. kút bontása során beomolva valamiféle kútház-felépítményre, kiemelő szerkezetre utaló faragott, ácsolt deszkákat, gerendákat és egy ágasfát találtunk (3. kép). A gazdag, több korszakon átívelő lelőhely lezárását a területen előkerült szórványos szarmata- és Árpád-kori leletek jelentik. A fentebb szűkszavúan leírt ásatás során tehát a lelőhely környékét vizsgáló topográfiai kötetben leletmentes területként nyilvántartott DunakesziSzékesdűlőn hat régészeti korszak több mint 2600 objektumát sikerült dokumentálnunk. Jentősége abban állt nagy felületen való kutatásnak köszönhetően csaknem teljes egészében feltárhattunk egy késő bronzkori települést, annak különleges objektumaival együtt, értékes és egyedülálló adatokat nyerve ezzel a kor településszerkezetére vonatkozóan. Itt kell megjegyeznünk, hogy bár munkaterületünktől nyugatra és északra lehetőségünk nyílt több szonda létesítésére is, a telephez tartozó, minden bizonnyal nagy kiterjedésű temetőt nem sikerült megtalálnunk. Az ásatással kapcsolatosan elvégzett archaeometriai vizsgálatok közül meg kell említeni a kutak faanyagának faj meghatározási (Babos Károly), dendrokronológiai (Grynaeus András), C 14-es (ATOMKI) vizsgálatait, valamint számos gödörobjektumból és a kutak betöltéséből vett nagymennyiségű földminta archaeobotanikai (Gyulai Ferenc) és pollenvizsgálatát, a vidék geomorfológiai, ősvízrajzi értékelését (Schweitzer Ferenc), melyek lehetővé teszik számunkra a terület komplex környezetrekonstrukciós analízisét. A sort a csontvázas sírok embertani anyagának antropológiai elemzésével (Szathmáry László) és a teljes, feltárt területről készült légi fotó készítésével egészíthetjük ki.