Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Sümegi Pál: Preneolitizáció – egy kárpát-medencei késő mezolitikum során bekövetkezett életmódbeli változás környezettörténeti rekonstrukciója

pátok előterében, a jó vízellátású területeken zárt tölgyerdőben éltek. A jászberényi mezolit megtelepedési pontok között található, feltöltődött morotvató palinológiai (Félegyházi in Kertész et al. 1994) és radiokarbon (Sümegi, 2002) elemzése azt bizonyítja, hogy itt is zárt tölgyes erdő, keményfás ligeterdő alakult ki 9.200 BP (8.400 CAL BC) évnél. A bátorligeti Mollusca adatok alapján ebben a szintben az egykori júliusi középhőmérséklet - a mai értékeket is haladó módon - elérte a 22 °C-ot is (Sümegi et al. 1996). A bátorligeti láp centrumában mélyített fúrásból előkerült pollenek öszszetétele (Willis et al. 1995) alapján, a recens pollen adatok alapján kidolgozott módszernek a legmelegebb hónapra vonatkozó értékeit figyelembe véve (Davis et al. 2001), ugyanekkor 20-21 °C közötti egykori júliusi középhőmérséklet rekonstruálhattunk. Ezek az adatok egy holocén felmelegedési maximum kialakulását jelzik, de a korábbi pollen adatok alapján rekonstruált 24-25 °C egykori júliusi középhőmérséklethez képest (JárainéKomlódi, 1966, 1969) mind korban, mind kifejlődésbenjelentős mértékben eltérnek. Ez a bátorligeti és az észak-alföldi szelvényekben kimutatott őskörnyezeti változás korban jól szinkronizálható a görög tengerparti Franchthi-barlangban feltárt mezolit közösségek környezetének és a gyűjtögetett puhatestű fauna összetételének megváltozásával, a jelentős vízborítást igénylő Cyclope neritea faj előtérbe kerülésével, a görög tengerparti terület (4. ábra) víz alá kerülésével (ShackletonAndel, 1980, Andel et al. 1980), a Földközi-tenger keleti felében a maximális vízborításának kialakulásával (Williams et al. 1978). Ezeket a változásokat az indította el, hogy a pleisztocén végétől folyamatosan visszahúzódó belföldi jégtakarók, gleccserek ebben a periódusban a korábbi ütemnél erőteljesebben megolvadtak, így jelentős mennyiségű édesvíz került a tengerekbe, a világtengerek szintje hirtelen megemelkedett, ezért a selfek és a folyótorkolatok víz alá kerültek (Adamson et al. 1980). Ezekkel az őskörnyezeti változásokkal párhuzamosan az intenzív gyűjtögető életmódot folytató közel-keleti Natúf kultúra átalakult és megjelentek az akeramikus, valódi földművelést folytató első neolit települések (Sherratt, 1980). Az őskörnyezeti és a kulturális változások olyan mértékben öszszekapcsolódtak, hogy a kutatók, ha különböző módon is, de a környezetváltozás meghatározó szerepét hangsúlyozták a közel-keleti neolit civilizáció kialakulásánál (Binford-Binford, 1968, Childe, 1936). Úgy tűnik, hogy a kora-holocén, a Krisztus előtti 9. évezred során kifejlődött környezeti változás progresszív társadalmi és technikai változásokat indított el mind a közel-keleti preneolit, mind a közép-európai mezolit kultúrákban és így az eltérő gazdálkodással jellemezhető neolit (produktív) és mezolit (improduktív) közösségek, bár eltérő területeken, de egymással párhuzamosan fejlődésnek indulhattak. A környezettörténeti adatok (Sümegi et al. 2002b) és a kárpát-medencei mezolit iparokban bekövetkezett változások (Kertész, 1996a, Kertész et al. 1994) alapján a Krisztus előtti 9. évezred az Alföldön található mezolit közösségek fejlődése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű volt, mert a kőeszköz anyagban megjelentek azok a technokulturális komponensek, amelyek a mezolitikum második felére jellemzők (Kertész, 1996b p. 144). Ugyanakkor még nem jelentek meg azok a technikai újítások (pl.: trapézpenge), amelyek a mezolitikum végéhez, a legfiatalabb mezolitikus horizonthoz kapcsolódnak. A Jászberényi I mezolit lelőhely trapézpengéket még nem tartalmazó szintje a radiokarbon mérés alapján 8030 +/-250 BP (7051 CAL BC) évnek adódott (Kertész et al. 1994), így a trapézok megjelenése ennél fiatalabb korban, valószínűleg a Krisztus előtti 7. évezredben történhetett. A kárpát-medencei mezolitikum régészeti értékelése szempontjából kiemelkedő jelentőségű környezettörténeti tény, hogy az észak-alföldi területeken, alluviális síkokon és semlyékek partján, zárt tölgyes erdőkben található mezolit telepek háttér régiójában, a középhegységi (szubkárpáti, szubalpin) zónában a 9. évezredben még fenyő-nyír dominanciájú, vegyes lombozatú zárt tajga állapot uralkodott (Willis et al. 1997, Sümegi, 1998, Gardner, 1999, Magyari et al. 2002). Ebben a környezetben eltérő nyersanyagbázisú és alapanyag struktúrájú, de a régészek véleménye szerint (Kertész, 1996a,b) észak-alföldi mezolit iparokhoz kulturálisan szorosan kapcsolódó mezolit lelőhelyeket (pl.: Sered I, Barca I) tártak fel (Bárta, 1980, 1981, Prosek, 1959). A régészeti leletek alapján az északalföldi és szubkárpáti, szubalpin régióban található mezolit lelőhelyek a balkáni Tardigravettien kultúrkörtől északra találhatók, a helyi Epigravettian tradíciókat folytató iparnak a regionális változatát képviselik, amelyben a nyugati kőipari technikai megoldások, a Sauveterrian és a Beuronian kulturális elemek összetevői hangsúlyos szerepet játszanak (Kertész, 1996a,b). Az észak-alföldi hordalékkúp területén található mezolit lelőhelyeket az Észak-Alföldi Mezolit Iparba (Kertész, 1994), míg a szubkárpáti övezetbe tartozó mezolit lelőhe-