Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Vittek fát rakodni is Ócsa községbe. Mindég volt nálam megírt levél, ott adtam át egy aszszonynak, ha lesz olyan jó, hogy a címzetthez továbbítsa. Azt a levelet kapták meg a szüleim először. Aztán mindenkor tartottam magamnál. Úgy történt, hogy mentünk a kis szekeret húzva vételezni a raktárhoz. Ott is idősebb őr volt, elnézte, hogy egy nőnek odaadtam, annak a lánya meg éppen Debrecenbe ment a vőlegényével, elvitték a levelet, még akkor délután az apám unokatestvére vette át a debreceni állomáson. Amit reggel megírtam levelet, már este a szüleim olvasták. Abból lett érdekes eset. Szüleimhez közel lakott a Búzási daráló malmos, Jolán, a lánya Pestre ment férjhez és hetenként járt haza élelemért. Anyám ment hozzá, tudja-e, hogy Lőrincen hol van a fogoly láger? „Erzsi néném, éppen a kertünk alatt van, lássuk is naponta a foglyokat." Rábeszélte anyámat, hogy menjen vele hozzájuk. A férje mozdonyvezető, naponta jár Debrecennek. Úgy történt, hogy anyám három nap múlva ott volt a fogoly fiánál. Volt a lágerba egy fiatal cigány fiú, mint földit segítettem kis maradékkal. Szalad egyszer hozzám, hogy menjek, itt van az édesanyám. Majd a földhöz gyökereztem, hogy nem létezik. Szaladtam a kerítéshez, ott áll egy fiatal nő, a nevemen szólít: „Pista, elintéztem az őrökkel, hogy beszélhet az édesanyjával, de ha a tisztek jönnek, ne mutassa magát!" Anyám ott ült szemben egy padkán, jó két órahosszát beszélhettem vele. Mindent megtudtam otthonról. Akkor indult a Jolán férje a szerelvénnyel és anyám már este otthon volt. Jolán kieszközölte a fiatal nőt, az utcájukban lakott. Az oroszoknál tolmács volt, négy nyelven beszélt. Sándor Mária volt a neve és nagyon kedves lány volt. Amit az anyám hozott, túrós bélest, mákos rudat és egyebeket, mind bejuttatta. A csomaggal küldött levelet, újságot és jött beszélgetni is. Majd borotvát, szappant is küldött, még a fényképét is. A nővérével elmentek a szüleimhez élelemért és megbeszélték, hogy az orosz tisztekkel el lehet intézni, hogy aranyért kiszabadítanak. Szüleim is nagyon kaptak rajta, hogy intézkednek megszerezni. De néhány nap múlva már főtt a lencse a konyhán. Jöttek a tisztek és százas szakaszban kiszámoltak kétezer embert, még a szakácsokat is, szinte egyik óráról a másikra. Nem is igen maradt a lágerbe akkor fogoly. A kétezernyi foglyot elindították Soroksár irányába Kecskemétnek. Körül voltunk véve géppisztolyosokkal, lovas kozákokkal, Soroksárt elhagyva egy bulgár kertészetbe összetereltek, körül gépfegyvereket állítottak, fel se állhattunk. Éjjel hideg volt, mellettünk volt egy kazal borsószalma, többen odakúsztunk, hogy magunk alá tehessünk szalmát. De majd sokan felállva is mentek. Az őrök előbb kiabáltak, de nem szűnt meg a mozgás, végül közéjük eresztettek egy sorozatot. Egy halott, két sebesült lett. Reggelre a szakácsok megszöktek. Sokáig számoltak reggel, mikor sorakoztattak. Sok lett a hiány, mikor tovább indítottak. Adtak kevés szárított kenyeret, kevés sós valamit. Három deci vizet, amit azonnal elfogyasztottunk. Elindítottak a Kecskemét felé vezető úton, szorították a menetet. Nagyon szomjaztunk sokan a kerékvágásba hasaltak, onnan szívták magukba a vizet. Következő éjjel Dabas környékén egy útszéli majorba tereltek be. Vagy háromszáz embert a kastélyba szorítottak be, a többieket meg két hodályba. Reggelre a kastélyban két ember megfúlt, de a hodályokban is volt, aki elbújt, ismét sok lett a hiány. Kecskemét alatt megállították a menetet, a határból, a munkából hazatérő emberekből, meg aki a hálójukba került nagyon sokat beállítottak közénk. Még a városba is volt, hogy megállították a szekeret, a 105