Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A parasztgazdaságok gépi eszközellátásának kérdései a két világháború közötti Magyarországon

állni, minden négy asztag után egy területet üresen kellett hagyni, a gépek mellet tűzifecskendő állt stb.), mégis igen gyakori volt a tűzeset, ezért mindenki arra törekedett, hogy minél előbb sorra kerüljön. Emiatt legtöbb géptulajdonos a nála csépeltetőknek igyekezett állandó helyet biztosítani. A lógerekbe való hordás legtöbbször társasmunkában történt: rokonok, szomszédok álltak össze, hogy minél kevesebb ideig álljon az asztag csépeletlenül. Tanyás vidékeken ebben az időben már ki-ki a saját földjén rakta meg asztagait s a gépet vontatták tanyáról tanyára. Mag a vontatás még a magánjáró gépekkel is igen lassú és nehézkes feladat volt, hiszen legtöbbször rossz utakon, gyenge hidakon kellett a gépet átvontatni. Még több nyűggel járt a nem önjáró gőzgépek vontatása, melyet ebben az időben még többnyire ökrökkel oldottak meg. Néha 10-12 pár ökröt is befogtak, hogy süppedékes utakon a súlyos gépeket átvontassák. Némely vidéken, ahol a cséplőgépeket már traktorral hajtották, még inkább, ahol a villanymotorral hajtott cséplőgépek elterjedtek (főként a Dunántúlon) találkozhattunk háznál való csépléssel is, amikor ki-ki saját udvarára hordta be a cséplésre szánt gabonát, s a cséplőgép járt házról házra. Ezt a módszert a tűzveszélyes gőzgépekkel nem lehetett alkalmazni.

132 A cséplőgépek szerkezetében ebben az időben lényegbevágó átalakulás nem történt, csupán a már korábban kifejlesztet alkatrészeket tökéletesítették az újabb követelményekhez. így a harmincas években már át tudták alakítani a dobokat, rostákat úgy, hogy a gabonán kívül borsót, lencsét, babot, lucernát, lóherét, sőt az 1940-es években már napraforgót is tudtak csépelni. Az 1930-as évek végére a paraszti gazdaságokban mind több kisebb gépi eszköz megtalálható. Mind gyakoribbak a különböző rosták (szórórosták), szelelők, konkolyozók, triőrök. Mivel ezeket egy kisebb gazdaságban nem nagyon lehet kihasználni, elterjed ezeknek a kölcsönzési rendszere. Egyes helyeken már bért is szednek érte a tulajdonosok. Ilyen módon működtetik a mind népszerűbb kukoricamorzsolókat, s az ekkor divatba jött csigatriöröket is. A paraszti gazdálkodás nálunk az 1930-as évek végére egy sajátos kettősséget mutat. Alapjaiban őrzi még a régi hagyományokat, vagyis a gazdaság szerkezete, a földmüvelés, az állattartás hagyományai, a családi munkaszervezet, de a bérmunkák jellege is (napszámos, részes, cselédmunkást stb.), nemkülönben a gazdaság eszközkészlete minőségileg alig változott. De egyre inkább megfigyelhető már a jobbra törekvés, legalábbis sok helyen jelentkezik a változás igénye. Akik tehetik, újabb eszközöket vásárolnak, vagy igénybe veszik a különböző vállalkozók által behozott gépeket. Mindezek hatására megindul egy olyan változás, amelynek 132 Magának a bércséplésnek igen nagy és bonyolult szokás- és jogrendszere alakult ki. Jellemző, hogy a bércséplők ekkor már külön szervezetet alkottak, s az 1930-as években külön lapot is fenntartottak (Bércséplők Lapja). Az 1930-as években a bércséplés sok helyen lett társadalmi feszültség forrása. Az ellentétek részben a géptulajdonosok és a gazdák, még inkább a cséplő tulajdonosok és a cséplőmunkások között feszültek, s - mint közismert - nem egyszer kisebb megmozdulások, cséplősztrájkok, vagy legalábbis éles csoportharcok forrásaivá váltak. E kérdéssel itt részletesebben nem foglalkozunk. 256