Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

ismeretesek. A kasza az a szerszám, amelynek hibás beállítása vagy legkisebb gyári hibája elviselhetetlen munkaerőtöbbletet okoz a munkásnak. Ezért a kasza kiválasztása és beállítása mindig igen nagy gonddal történik.

76 Az aratás és kaszálás munkamenetével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a sarlóval elsősorban a nők arattak. Ebben az esetben a férfiak kötötték a kévéket, s ők rakták a kereszteket, kalangyákat. A kasza viszont a férfiak munkaeszköze. Kasza után vagy egyáltalán nem kötöttek kévét, hanem a lekaszált gabonát vontatóba rakták, vagy ha kötöttek, a nők dolga volt a marokszedés (marokverés), sőt néha még a kötelet is le kellett rakniuk, hogy a férfiak a kévéket bekötözhessék. Az aratás és takarás a legfontosabb munkafolyamat volt a parasztság életében, ezért menetét a hagyomány szigorú rendje szabályozta.

77 Nád, kukoricaszár, napraforgó vagy más vastagabb szárú növény levágásához részben törött kaszából, részben külön e célra kovácsolt acélból kisebb vágóeszközöket is készítettek. Ezek a primitív eszközök (kacor, gyalázka, nyesellő, nádvágó, kóróvágó stb.) nem tartoznak a legfontosabb munkaeszközök közé, nem befolyásolják a gazdálkodás hagyományos rendjét, sem a termés alakulására nem voltak hatással. A cséplés és eszközei. A különböző magvak kicséplésének a múlt század derekán hazánkban kétféle módja volt: a cséplés és a nyomtatás. A cséplés legprimitívebb formája az, amikor a kicsépelendő növényt markonként valami kemény tárgyhoz, ajtóhoz, ferdére állított deszkához, falhoz, leásott fához verték. Ez a mód főként a kisebb mennyiségű gabona, rozs, kender, cirok kicséplésénél volt szokásos. Ugyancsak kivételes alkalommal használtak egyszerű, 50-60 cm hoszszú botot vagy közönséges mosósulykot is, rendszerint a napraforgó, bab, borsó kicséplésére. Egy-két adatunk arra is van, hogy a múlt században ilyen egyszerű eszközzel kukoricát is csépeltek.

78 A gabonafélék kicséplésének országosan elterjedt eszköze a kézi csép vagy cséphadaró volt.

79 A magyarországi csépek zöme egyetlen fő típusba tartozik, de ezen belül vannak kisebb variációk. Országszerte ismerik az ún. kapás csépet, ez egy kb. 150-200 cm hosszú nyélből és egy 40-50 cm hosszú hadaróból és a kettőt összekötő bőrkápából áll. A hadarónak a nyélre való erősítése szempontjából lehet beszélni az ún. közgyűrűs és a lyukas csépről. Az előbbi az ország nyugati szélén fordul elő szórványosan, az utóbbi főként a Balaton környékén. A közgyűrűs csépen a nyél és a hadaró közé külön bőrből készült közgyűrűt iktatnak 75 Bátky 1906. 37; Imre 1941. 19; Vajkai 1959 (Bakony), 53; Galgóczy 1865.

1. 114-115. 76 Kiss Lajos 1958. 30-39. 77 Takács Sándor 1915. I. 339, III. 215-216; Györffy István 1928. 1^16; Györffy István 1934. 1-8; Gunda 1937. 45-70; Morvay 1938. 282-287; Tagán 1940. 142-156; SztripszJcy-Bilák 1915. 129148, 141-158; Takács Sándor 1917. III. 216-217. 78 Stephens 1855-1868. II. 376; Gazdasági Lapok 1852. 334; Vasárnapi Újság 1870. 232; Varga Gy. megfigyelése Szamostatárfalván (Szatmár megye) 1951-ben. 79 Bátky 1906. 39-40. 161