Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

tudtak döntően teret foglalni. Pedig ezek is eljutottak a parasztsághoz, de itt a régiekkel együtt egymás mellett éltek egészen az első világháború utáni időkig, részben napjainkig. A teljes eszközváltás akadálya részben magában az eszközben rejlett: a régi lényegében képes volt ugyanazt a funkciót végezni, mint az új, részben abban, hogy az új gép az egész gazdasági rendszer, műveléstechnika átalakulását igényelte volna, s ezért előbb a régi szemléletben frontáttörésnek kellett bekövetkezni, hogy végképp meghonosodhasson (eke-kapa, szecska vágó). A tövisboronák nem egyenlő súllyal vettek részt a paraszti munkaeszközök rendjében. Bár a korábbi állapothoz viszonyítva némileg csökkent szerepük, de végeredményben a tövisborona nem volt olyan eszköz, amelyet valami mással lehetett volna helyettesíteni. Ezért az olyan vidéken, ahol a tövisboronát rendszeresen használták, egészen a legújabb időkig fenn is maradt, s csak a második világháború után kezdett fokozatosan kiszorulni. Az 1895. évi statisztikából az derül ki, hogy elsősorban az 5-50 holdas kisbirtok, a parasztgazdaság használta, elsősorban a Bánságban és a Bácskában (Temes, Torontál, Bács-Bodrog, Krassó-Szörény, Arad megyék). Az Alföldön Pest, Békés, Csongrád és az ezekkel szomszédos megyék, mint Szolnok, Bihar, Csanád kedvelték a tövisboronát. Elég gyakori még Heves, Borsod, Abaúj megyékben is. A Dunántúlon már kevésbé használták, Tolna megyét kivéve, ahol igen kedvelt szerszám volt. Kevésbé ismerték a Kisalföldön, továbbá Zemplén és Szabolcs megyékben, s meglehetősen ritka volt a Felvidéken, úgyszintén Gömör, Szatmár, Szilágy, Máramaros megyékben. Még ritkább Erdélyben s az Északi-Kárpátok egyes vidékein. Az 1895-ös statisztika nyomán kialakult képet alátámasztják a Néprajzi Atlasz beérkezett kérdőívei is. Mivel a tövisboronák nem helyettesítik a fogast, a tövis és a fogas összevetése helytelen lenne. 1895-ben a következő tövisboronát írták össze az országban:

414 Törpebirtok Kisbirtok Középbirtok Nagybirtok 41431 208 549 18 805 17 450 A fogasboronák átváltásánál az alapvető a régi fakeretes boronáról a vasboronára való áttérés volt. A vasfogas már a XIX. század közepén megjelent hazánkban, és kezdte kiszorítani a régi fafogast. Az első varborona leírásokkal magyar lapokban az 1850-es években találkozunk. Ekkor különösen az angol Howard-féle vasboronát dicsérik,

415 Benkő Dániel pedig közli az essexi fogas rajzát.

41 Egyidőben megjelennek az első hazai készítmények is.

417 Galgóczy Károly már 1855-ben sok helységet nevez meg, ahol vasfogast használnak.

418 Ezzel 414 L. a 369. sz. jegyzetet. 415 Gazdasági Lapok 1856. 3-4, 1858. 385-386, 1859. 67. 416 Uo. 1858.433. 417 Pl. báró Vay A. találmánya, uo. 1858. 418; Falusi Gazda 1859. 67; Magyar Gazda 1860. 344; Falusi Gazda 1861. 66, 1862. 150; Gazdasági Lapok 1865. 291. 418 így Lébény (Mosón m.), Kocs (Fejér m.), Szegvár (Csongrád m.), Dömsöd (Pest m.), Vas m. déli része, Békéscsaba (Békés m.), Kunszentmiklós (Bács m.), Nagyvárad környéke, Csákvár (Fejér m.), Szeghalom (Csongrád m.), a kassai kerület, általában a Nagykunság, Vörösmart (Fejér m.), a Kemenesalja. Galgóczy 1855. 232-234. 216