Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Gerzson Pál emlékezése 1994. február 21-én

EMLÉKBESZÉD MUNKÁCSY MIHÁLY SÍRJÁNÁL, A KEREPESI TEMETŐBEN Tisztelettel köszöntök mindenkit, akit Munkácsy Mihály művészetének szeretete, személyiségének a vonzása vezetett ide, akikkel együtt emlékezhetünk nagy honfitársunkra, egy nagy magyarra, akiben Magyarországot tisztelték egykor a világban, akinek sikereiben is, ellentmondásaibea is megtestesült az egyetemes emberi nagyság. Nagyon magyar volt, mert nemzeti jellegzetességeinket német emlékezetű lelkének érzékenységével pontosan felfogta, és mindennél jobban ezt fogta föl és tette művészetének középpontjába. Ami a szabadságküzdelmeiben megcsúfolt és új életre tápászkodó nép tágranyílt, gyanakvóan figyelő tekintetében tükröződik, ami a fájdalomra, az élet ridegségére való készenlétében szomorúan természetessé vált, ebben ő megmutatta a drámát, kiemelte az elfogadhatatlant, megvilágította a hősiest. Egy egész nemzet legbensőbb érzületét tudta megjeleníteni. A Tépéscsinálók", a "Siralomház", a "Krisztus Pilátus előtt" már nemcsak helyi érték, hanem az egyetemes művészet része lett. Tehetségét csodálta a világ, és rajta keresztül tehetségének talaját, a magyarok hazáját. Majd idővel, ki is lehetett más az új mozgalmak ellenpontozója, mint egy túlságosan nagy zseni, az a Munkácsy, aki akkor már mégsem ugyanaz volt. A kis- és középszerűség esetleg stílustörténeti érték, amit nem vitat senki, a nagyszerűt azonban oltárra emelik, vagy pellengérre küldik. A fontos folyamatok általa, vagy rajta átgázolva történnek, de azt ki nem kerülhetik. Munkácsy jelentőségének állandó eleme a nagyság. A szellemi mozgalmak mindig átértékelik a konvenciókat. A nagy teljesítmények ilyenkor új jelentőséget, új szerepet kapnak. E szerint élik második, harmadik életüket az emberi világ nagy alkotói. Várható, mindig várható az a kor, amely túljutva és elunva napjaink csipcsup tanulságainak gyűjtögetését újra olyasmire figyel, amihez mesterünknek már volt szava és kifejező ereje a maga idejében. Ezzel a tragikusan is felemelő vágyakozással emlékezem a magyar festők nevében Munkácsy Mihályra. 1994. február 21. Gerzson Pál