Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)
Nagy Ibolya: Adalékok a hajdúszoboszlói temetkezési szokások történetéhez
csak bevett szokás volt... azír, hogy nem látta azt a toronyból, hogy na mán leírtek — a kántor, vagy a lelkész a halottas házhoz — és akkor még sokszor harangozott vígig, nem nízte az, hogy vígé van mán. Induláskor meg rákezdte a harangozást nemcsak menetközbe, hanem még elébb is, meg tovább húzta, mint a temetőbe kiírtek." A harangok, a családtagok elvitték a hírt a halálesetről, s a „kiterített" halottat napközben a halottlátók keresték fel, este pedig virrasztották. Amikor mentek napközben halottat megnézni, úgy mondták: „Na, megyünk halót látóba! " A halottlátók a nagyon távoli rokonok, meg az ismerősök voltak, azok, akik temetéskor már nem mentek be a halotthoz, így eljöttek utoljára, hogy még egyszer láthassák, elbúcsúzzanak tőle. Pár szál virágot vittek magukkal, amit letettek a halott mellé a szemfedélre. A katolikusok mikor megérkeztek, még az ajtónál, a küszöbön belül se kerülve köszöntek: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Vigasztalódást kívánok!" A köszönésre a háziak leginkább csak bólintottak, vagy egyik-másik mondta: Köszönjük! Az idősebbek miután beköszöntek, ezt is mondták : „Adjon a jó Isten neki örök nyugodalmat, az örök világosság fényeskedjék neki!" A koporsónál meghajoltak, keresztet vetettek, sokan le is térdeltek — de az nem volt szokásban, hogy a halottra is keresztet vessenek az odakészített szentelt vízzel. A reformátusok „Jó napot kívánok! Vigasztalódást kívánok!" — így köszöntek. (A „kívánok"-ot mindig, minden köszönéskor utána mondták, nagy sértésnek számított, ha elmulasztották.) S mikor odamentek a halotthoz, a rokonság közül két asszony — az egyik az egyik, a másik a mások oldalon — megfogta, s visszahajtotta a szemfedelet a halott arcáról. Fenti írásában Szép Ernő a halottlátást is feleleveníti: „... Láttam azután halottakat, mikor kicsi paraszt pajtásaimmal elmentem egy-egy házhoz halott nézőbe... A látogatók jöttekmentek csendesen, egy csapat ott ült a nagyházba, úgy hittak Szoboszlón a tisztaszobát, a kemence padkáján ültek, meg a fakanapén, meg széken, kisszéken, azután a pitarban is üldögéltek az asztalszék körül kisszékeken. Odabenn is a halott mellett, meg kinn a pitarban is, pálinkát iszogattak, pogácsát, bélest eszegettek. Mind megtisztálva jöttek a vendégek, akár vasárnap lenne, az idős asszonyokon violaszín rokolya volt, templomba is abba jártak. Hallgattak vagy csendesen beszélgettek a halottnézők. Sírást-rívást seholse hallottam. Nem gyászt, nem búbánatot éreztem a halottas háznál, inkább azt a hangulatot kaptam, mintha vasárnapi istentiszteleten lennék.. ." n A virrasztásról így beszélt egy idős református férfi: „... este, vagy dílután meghalt valaki, mán hónap mindenki tudta hogy na meghalt, na estire virrasztás lesz. Akkor a család, meg a szomszídok, ismerősök összejöttek, körülültík ott ahun ki vót terítve a halott, fírfiak, nők vegyesen családonkint. Akkor ottan egy jó óra hosszáig, vagy még sokszor tovább is, egyik íneket a másik után egy olyan akinél halottas könyv vót diktálta, mindig akadt olyan aki kezdte az íneket, osztán így elínekelgettek 3-4 vagy még sokszor több íneket is minden verssel. Elkezdte: ínekeljük el a XVI. íneket, vagy a XXV.-et: Búcsút vennem el kell mennem e földről nékem — akkor vagy ű kezdte, a következő sort diktálta úra, és akkor így ínekeltek, mer nem vót mindenkinél halottas könyv, ínekeskönyv, meg oszt vótak az öregasszonyok, azok tudták elejitűl vígig ezeket az ínekeket, de a fijatalok nem. Mikor beesteledett kezdődött a virrasztás, mikor elvígeztík a dogokat otthon a jószág körül..." A katolikus családokhoz elmentek a rózsafüzéres aszszonyok is: „...a rózsafüzéres társulat tagjai öten-hatan mentek el egyszerre, akik elmentek virrasztani. És ők ott imádkozva, énekelve ott voltak, egymást váltva hajnalig, jó késő hajnalig, mikor világosodott, akkor fejezték be. ők megbeszélték egymásközt, kinek mikor alkalmas. Van, aki későn fekvő volt, neki jobban esett ottmaradni 10-11 óráig... viszont a másik lefeküdt korán, s akkor, majd ha felébredt 11 óra, éjfél tájban, akkor váltotta emezeket. És így módot 11 Szép Ernői. m. 71—72.
