Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Viga Gyula: A kecske kultuszához

az adatok gazdagságának sodra az, amely következtetésekre feljogosít.

80 Néphagyományunk ezen rétege a kecske lenézett, megvetett voltát jelzi. Az utóbbi esetben valóban a kecsketartás és a kecsketartók megítéléséről van szó: nem igazán komolyan, inkább tréfálkozó, csúfolódó hangnemben. A kecske természetének, tulajdonságainak, viselkedésének ismerete a népnyelvben is egy sajátos, gazdag réteget alakított ki, mely elsősorban emberi tulajdonságok, állatok és tárgyak nevének megjelölésére szolgáló kifejezésekből áll. Ennek forrása elsősorban népünk és nyelvünk azon tulajdonsága, hogy hasonlataiban gyakran használt állatnevet, állati tulajdonságokat is kifejező jelzőket. (A probléma itt összekapcsolódik szólások és közmondások kérdésével.) Külön kis szótárt lehetne készíteni az állatnévből származó szerszámnevekből, növénynevekből, külső emberi jegyek megjelölésére szolgáló kifejezésekből, s ebben gazdag fejezet jutna a kecskével kapcsolatos szóösszetételeknek is. Terjedelmi okok miatt csupán példákat említhetünk. (A nagyszámú jegyzetpont elkerülésére az adat után zárójelben közlöm annak forrását. Általánosan ismert kifejezésekre nem hivatkozom.) Kecske: az állat neve mellett kecskének hívják az egész ország területén a favágó állványt (1708. Szarvas-Simonyi II. 144.), Szegeden kecske a neve a háztető vázának, Székelyföldön az építkezéskor használt faállványnak, Győrben a szabó gúnyneve is (Szinyei I. 1079.). Szerepel a szó igei alakban is: Szegeden kecskézik az, aki szegedi létére nem a helyi nyelvjárást beszéli (Bálint S. 1957. I. 707.), Háromszéken felkecskélik a szárítani felállított kenderkévéket (Szinyei I. 1081.). 1536-ban PESTI GÁBOR Aesopus fabuláinak fordítása során a következőket írta: „A farkas oda yewe az aytora, kezde zolny kechkewyl es mondani hogy meg nytaa az aytot; az ollo monda: meg nem nytom, mert yol lehet az zood kechkezyk, de maga a hasadékokon farkast latok."

81 Gyakori a kecske-előtaggal való állatnév adás: kecskebéka, kecske-darázs, kecskefejő (1952. Szarvas-Simonyi I. 784.), kecske-kígyó (1466. Szarvas-Simonyi II. 304.), kecskerák. Elterjedt a kecske a növények névadásában is: kecskebúza, kecskecsecsü szőlő (1592. Szarvas-Simonyi II. 329.), kecskerágó (1522. Szamota-Zolnai 466.) stb. Gyakoriak a kecskével kapcsolatos szerszámnevek is: kecskeláb (faállvány értelemben: 1549. Szamota-Zolnai 466.). Pusztafaluban a kecskeláb a tető zsúpját leszorító fa neve (Gönyey S. 1939. 126.), Szentgálon a rőzsehordó vállfa neve kecskeláb, kecskebak (Vajkai A. 1959. 22.). Cserszegtomajon kecske-prés a középorsós szőlőprés neve (Vajkai A. 1939. 180.), Diósjenő környékén kecskekerítés a karókból készített palánk neve (Gönyey S. 1937. 306.), a Tiszazug szőlészei kecskekörmű ültetőfúrót használtak. A gyerekek között mindenütt kecsketúró a két térddel való bökés neve, s általános asztalok, székek jelzőjeként is a kecskelábú. Az egész magyar nyelvterületen egyértelmű a kecskeszakáll jelentése, sokfelé nevezik kecskebucskánsk a bukfencet is. A bárányhimlő helyett a gyermekbetegséget sokfelé kecskehimlőnek mondják (Szinyei I. 1080.). A kecskeköröm a balatoni kövület mellett a Székelyföldön süteményt is jelent (Szinyei I. 1080.). Szegeden kecskésnek mondják azt a lovat, amelyiknek meredt az első két lába, illetve járás közben széthányja a hátsó lábait (Bálint S. 1957. I. 706.). A kecskééhez hasonlóan gazdag a bak szóval kapcsolatos névadás is. Ez azonban nem köthető egyértelműen a ,kecske hímje' jelentéshez, hanem az ,állvány' 80 A lengyel kecsketartás vizsgálata során Wolski, K. is arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel szólások a szegényemberek kecsketartására utalnak. Vö. : WOLSKI, K. 1976. 128. 81 SZARVAS G.-SIMONYI Zs., II. 144.