Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Paládi-Kovács Attila: Piac és vándorárusítás a Losonc-vidéki magyar kertészfalvak életében

szekérbe öntötték és haza fuvarozták a faluba, ahol a teli szekeret betolták a pajtába (csűrbe). Tisztítás után a hagymát vászonzsákokba öntötték és felvitték a lakóház padlására. Ott szétterítették a kémény közelében, ahol nem romlott és nem fagyott meg télen sem. A paradicsomszezon kezdetén csak a közeli Losoncra jártak, de amikor már egy szedésre „volt egy teher" (azaz egy kocsirakomány), elindultak vele „faluzni". Otthon lemérték, hány kg paradicsom van az egyes kosarakban, mindre ráhelyeztek egy cédulát és kosárszámra adták el. Piacra elvitték magukkal otthonról a tizedes mérleget (fekvő mérleg), s volt, aki faluzáshoz is felrakta a mérleget a szekérre. Különböző útvonalaik voltak, s ki erre indult, ki arra. Ma már nevetve emlékeznek vissza útjaikra. „Bújtunk egymás elől. Mindenki első akart lenni, s attól tartott, mások megelőzik." Egyik úticéljuk Poltár volt. Terbelédről elindulva Fülekkovácsi, Perse, Nagydaróc útvonalon érték el Osgyánt, ahol megkezdhették az árusítást. Ettől a nyelvhatáron fekvő községtől észak felé haladva Zsaluzsány, Szuha, Pongyelok, Válykó, Csehberek szlovák falvak érintésével érték el Poltárt. Útközben mindenütt árusítottak, s az utolját Poháron adták el. Otthonról éjszaka egy-két órakor indultak el, hogy reggelre elérjék Osgyánt. Terbelédtől Poltárig 25 km az út, Rimaszombatig 30 km. Adatközlőim álmukból felébredve is tudják a piackörzetükbe tartozó települések távolságát. Ismerik a vidék országútjainak minden kanyarulatát. Szezonban, amikor a paradicsom érett, hetente kétszer is megtették az utat Poltárra vagy Rimaszombatra. Ritkábban keresték fel a Losonctól északnyugatra elterülő szlovák vidéket, Gács, Lupocs, Lehotka, Prága, illetve Cinóbánya és Lovinbánya útjait. Fülekre, s a Medvesaljára a két világháború között is eljártak, mert „a gömöriek nem foglalkoztak se hagymával, se paradicsommal". Ajnácskő, Almágy, Óbást, Vecseklő, Dobfenék, Péterfala magyar, medvesalji barkó népe természeti adottságok hiányában nem foglalkozott kertkultúrákkal. Rimaszombatba is Osgyánon át vezetett az útjuk. Rendszerint már este elindultak és Osgyánban háltak ismerős családnál, s kora reggel már a bátyi (rimaszombati) piacon árultak. Az 1930-as években vasúton is szállítottak paradicsomot, főként az északi szlovák városokba (Zólyom, Besztercebánya, Körmöcbánya, Zsolna, Ruttka stb.). Két-három gazda összefogott és közösen kibérelt egy vagont. A „kiváltott" fedett vagont megrakták, s az áruval együtt utaztak a célállomásra. Ott néhány fuvarost fogadtak és beszállították a kosarakban levő paradicsomot a piacra, ahol mindőjük a saját termését árusította. A tehetősebbek egy-egy mázsa paradicsomot vettek tőlük befőzésre. Az árusítás az I. világháború előtt szlovák vidéken is magyarul folyt. A közeli észak-nógrádi tájakon a két világháború között is magyarul érintkeztek, mert az ottani szlovákság beszélte nyelvünket. Az Ipoly menti magyar falvakból, így Terbelédről is, valamint a Losonctól északra fekvő szlovák falvakból (Lupocs, Prága, Lehotka stb.) már a múlt században is küldözték egymáshoz nyelvtanulás végett az ún. cseregyermekeket.

u Az említett magyar és szlovák vidékek családjai a cseregyermek-intézmény révén generációkon át tartó baráti, majdhogynem rokoni kapcsolatokat ápoltak. Érintkezésük a losonci piacon és a szekerező, faluzó kereskedelem révén rendszeres volt. A szlovák falvakban sok gyümölcs termett, lakosaik a fölösleget a losonci piacra hordták eladni vagy faluról falura szekereztek vele az Ipoly menti kertészfalvakban. A hagyma értékesítése kevesebb fáradsággal járt. Előnye volt, hogy sokáig el14 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1980.