Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Balassa Iván: Adatok Debrecen és Erdély néprajzi kapcsolatához a XVIII-XIX. században

BALASSA IVÁN ADATOK DEBRECEN ÉS ERDÉLY NÉPRAJZI KAPCSOLATÁHOZ A XVIII-XIX. SZÁZADBAN Azt hiszem, hogy ma már sokkal többet írhatunk le Debrecen múltbeli kulturális és gazdasági hatásáról annál, mint amit több mint négy évtizeddel ezelőtt CSŰRY Bálint megállapított: „Mindarról a sokoldalú hatásról, melyet Debrecen: ez a hatalmas magyar művelődési gócpont a vele kapcsolatban álló területekre gyakorolt, ma csak föltevésekre vagyunk utalva. Ha azonban tudományosan föl lenne dolgozva Debrecen és a tiszántúli magyarság népismerete, akkor konkrét adatok lennének a kezünkben arra nézve, hogy e hatást föl is mérhessük".

1 Ez a kérdés magamat is régóta foglalkoztat és ezért a hatás felméréséhez már eddig is igyekeztem néhány adattal hozzájárulni.

2 Ez alkalommal néhány olyan adatra szeretném felhívni a figyelmet, mely Debrecen és Erdély nagymultú kapcsolatára vet némi világot. A debreceni eke elnevezésével a XVIII. század végén találkozunk először egy nagykunsági feljegyzésben: „Valljon nem jobb-e kisebb ekéket alkalmazni, mintsem a mostani debreceni formát s nem jó volna-e két ekét egymás után alkalmazni?". A debreceni eke elnevezés a néprajzi szakirodalomban ma már általánossá vált. Jellemzi az egy fából készült vastag, téglalap alakú, hátul kétágú talp, az ágak mindegyikébe egy-egy ekeszarvat ékeltek. Gerendelye egyenes, vasa a talajviszonyoknak megfelelően szélesebb vagy keskenyebb. E forma kérdésével részletesen foglalkoztam

3 és próbáltam elterjedését különböző irányokba, így többek között Erdély felé is meghatározni. Nem tudtam azonban teljes biztonsággal megállapítani, hogy milyen mélyen hatolt be Erdélybe. Mindenesetre azt ki tudtam mutatni, hogy Kolozs és Szolnokdoboka megyében viszonylag gyakran előfordult. Nemrégiben jelent meg azonban KÓS Károly egy, az ekekutatás szempontjából rendkívül fontos dolgozata,

4 melyben ezt a típust, bár nem debreceninek, hanem ágastalpú kerülőekének nevezve, sokkal nagyobb területen mutatja ki: „Fő elterjedési területe nálunk a Kis-, Nagy- és egyesült Szamos termékeny völgyei (összesen n ilyen ekét ismerünk e vidékről), a ugyanakkor számos példánya ismert az Alföldről és 6 példánya a Moldva, Aranyos-Beszterce és Szeret tájáról is."

0 A mellékelt térkép azt bizonyítja, hogy ez a forma a XVIIII-XIX. században meglehetősen nagy területen előfordult a Tiszától egészen Moldváig. Mai ismereteink szerint azonban minden kétséget kizáróan nem tudom megmondani, hogy ez a forma valóban Debrecenből indult-e el, vagy csak mint jelentős gazdasági központhoz kapcsolták nevét. LÜKÖ Gábor azt igyekezett kimutatni, hogy ez az ekeforma a Tiszántúlon alakult ki és 1 CSŰRY B., 1939- 56. 2 BALASSA L, 1940. passim; Uő. 1979. 3 BALASSA L, 1973. 376-80. 4 KÓS K, 1979-