Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Az egyén szerepe a népszokásokban

Jó képességű fiúkkal betanította, szerzett megfelelő kellékeket, a já­ték lelfoyását megrendezte és így karácsonykor már a helybeli fiúk jártak házról házra. Játékukkal sikert értek el. 24 Évekig működtek és ha mindez nem az elmúlt másfél évtized folyamán történik, ami­kor egy-egy szokás - különböző tényezők miatt - egyik évről a má­sikra eltűnik, Lőkös János kezdeményezése, egy addig a hétiek által nem gyakorolt szokás helyivé, tradicionálissá vált volna. Ennek ellenére így is igen tanulságosan mutatja és bizonyítja az egyéni hatóerőnek a szokások világában való döntő, alakító, formáló, teremtő szerepét. Idetartoznak azok az egyedek is, akik egy ismert, hagyományos szokásba a szomszédos vagy távoli területen hasonló szokások meg­ismerése nyomán újabb elemet, formát plántáltak. így pl. a katona­ságból hazatérő, vagy munkára távoli vidékre járó, illetőleg ott hu­zamosabban tartózkodó egyének módosításai, alakításai valamely szokáson, a megfigyelés és a tapasztalat alapján. Pl. Kisarban a húsvéti szokások közé új elemet vitt egy legény, aki Egerben töltötte katonaéveit. Egerben húsvétkor tojásmadarat függesztenek a meny­nyezetre. Ez a legény ezt a szokást Kisarban igyekezett elterjeszteni. Két évtized a szokás életében nagyon rövid idő. Ennek ellenére már megállapítható az új szokáselem erős térhódítása a kisariak hús­véti szokásaiban. 25 Ugyanebbe a csoportba sorolhatjuk még azokat, akik a kiegé­szítést, a bővítést a magasabb kultúrából kölcsönzött részletekkel újítják, frissítik és igyekeznek változatossá tenni. így pl. a puszta­kamarási karácsonyi kántáló versek közé az Egyeden gimnázium­ban tanuló Sütő fiúk vittek újabb éneket, amelynek meghonosodá­sát már jól meg lehetett figyelni. 26 Vagy pl. a mohácsi farsangi fel­vonulók hagyományos formájú maszkjai között az 1940-es évek elején feltűnt egy tibeti típusú maszk. Tulajdonosa egy képeslapban látott minta után készítette el. 27 Nem kétséges, hogy ebben az eset­24 Saját megfigyelésem. 25 Szabó László megfigyelése. 26 Faragó: Betlehemezők és kántálok, 53. 27 Mándoki László: Tibeti stílusú „busómaszk" Mohácsról. Művelődési Tájé­koztató, 1963. Klny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom