Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

Ha most a babának és fogalomkörének szláv példái után az elnevezési terminológia vonalában tovább haladunk, mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy a különböző elnevezések, kifejezések mögött a hasonló, illetve azonos gondolatot keressük, a tartalmi, a funkcionális összefüggést, amely irányba már a formai hasonlóságok és azonosságok is eleve megszabják az utat. Német nyelvterületen az aratási szokás- és hiedelemkörben az öregre, a Kornmutterra, és Kornmädchenre vonatkozó anyagot két csoportba sorolhatjuk, éppen úgy, mint a babával kapcsolatos szokás- és hiedelemanyagot a szláv népek hagyományában. Az öreg (der, die Alte), ill. a Kornmutter és a Kornmädchen egyrészről az utolsó aratómunkás, az utolsó kéve vagy pedig annak a szalmabábunak a neve, amelyet aratás végén készítenek, másrészről pedig, elsősorban a Kornmutter és Kornmädchen a magyar delibabával, a szláv poludnicával rokon mitikus lény. Beitl R. 1933-ban megjelent könyvében írja, hogy Németországban a Kornalte hetven évvel ezelőtt széles körben el volt terjedve északkeleti irányból haladva délnyugati irányba. Neve még ismeretes volt a hagyományban, de a gabonaszálakból bábu alakban való elkészítése már feledésbe merült. Öregnek nevezték az utolsó szálakat levágó aratót, illetve az utolsó kévekötőnőt. Ezeknek mondták nevetve, gúnyolódva, hogy az öreg náluk van és tartsák meg. Akinek az öreg jutott, annak kellett megformálnia. Szalmabábot készített. Ünnepélyesen, dallal, verssel adták át a gazdának, a földbirtokosnak vagy az intézőnek. A szalmabáb gyakran díszhelyet kapott az aratóünnep terített asztalánál és az aratási lakoma után a legszebb aratónőnek kellett táncolni vele.

58 Idevonatkozóan Mannhardt W. és Frazer J. G, majd pedig valamennyi kézikönyv, különösen a Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens számos példát említ. Mittelmarkban, amikor az utolsó kévét kötötték, két sorban álltak fel egymással szemben az asszonyok. Mindegyik asszony előtt ott volt a kévéje és a szalmakötele. Adott jelre elkezdték a kévéjüket kötni. Annak a kévéjét, aki utolsónak készült el, ember alakúra formálták, öregembernek nevezték. 58 Beitl R. Deutsche Volkskunde. Berlin, 1933. 292-293.