Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

Aratáskor, vagyis takaráskor a férfiak fehír ingbe jártak, lajbit és nadrágot vettek, Jábukra ócska csizrnaszárból készült bocskort kötöttek, fejükre gyakran nánási szalmakalapot tetteik. Az ebédet asszony pontosan délre hozta, s kb. két órás déli pihenő után ő is kint maradt markolni, vagy kötözni. Ha az aratókra raesteledett, még nem fejezték be a munkát. Holdvilágnál sokszor éjfélig is dolgoztak. Ha nagyobb meleg volt, délben hosszabb pihenőt tartottak, szunyókáltak a kereszt alatt, s ha hűvösödött éjfélig is ment a munka, de a napfeljötte már ismét munkában találta az aratóosoportot. A nagy nehéz aratási munka mind az aratókra nézve igen sok egészségügyi problémát tartogatott, mind az arattatóra. A sokszor egészségtelen víz fogyasztása és az étkezés sajátos formája hátrányosan érintette a munkásokat. Ezért gyakran megkívánták az aratópálinkát. A XIX. században általános volt a nyomtatás, sőt az első világháború előtt sokan a nyomtatás mellett szérűkön kézzel csépeltek. Később a századforduló után szórványosan meghonosodó újabb építményekbe a csűrökbe, vagy nagyobb színbe hordták az életet és télen csépeltek. A gőzgéppel való cséplés a századfordulón kezdett elterjedni. „Cséplés után a termény nagy részét eladtuk. Ilyenkor a szomszídokkal összefogva szállítottuk be az íletet, mer sietni kellett, mivel a zsákot kölcsön hoztuk Csendes Pétertül, oszt azír minden napra bírt kellett fizetni. Legelőször a gépríszt vittük be a városba a vállalkozó házáho, utána meg az eladott búzát Rájkmánho Ilyen szállítások alkalmával egy szekérbe négy lovat, vagy két tehenet meg egy lovat fogtak be."'

7 A tanyai ebmer számára egyik legjelesebb nap a cséplés volt. Bizonyos mértékig ünnep számba ment, bármennyire nehéz munkát jelentett. Minálunk mindig Sipkás Gyuri tüzes gépje csípek. Általában hat rossz gebévé' húzatott, de vót úgy, hogy egy kettő kidöglött. Ilyenkor mink, a szomszédok segítségével húzattuk el a gépet. A Lomir, mely alatt a szerzsámos kaszni és a tűzoltó fecskendő értendő, mindig nekünk kellett menni oda, ahol előbb csépeltek. A cséplés egy kis lakodalommal felért. Kalácsot sütöttek, az asszonyok öt-hat tyúkot levágtak. Ilyenkor vágták le az öreg kokast is. Nagy ebédet kellett rendezni, mert a családon kívül a vállalkozó, gépész is itt ebédelt, de illett ebédet adni az etetőnek, zsákosoknak és a bandagazdának is. Ha cséplés után jó volt a terméseredmény, a házból minden bútort kipakoltak a pitarba, vagy a tornácra, mert ami a padon nem fért el, azt a ház fődjire öntötték. Ilyenkor a gyermekek nem kis örömükre a búzán háltak, melyben jó vackot csinálhattak. Az őrlést rendszerint a községben végezték, korábban szárazmalomban. A gyakori és sürgős munkák miatt megtörtént, hogy vasárnap is járatták a szárazmalmot, az egyház és Tanács tilalma ellenére is. A nagyon nehéz tanyai élet formái között a mezőgazdasági munka mellett — épp annak elősegítése érdekében is — komoly szerepet játszott a jószágtartás, melynek módozatai, amint azt láttuk is, a kialakult helyi szokásokhoz igazodtak. Nem ejthetünk szót az életkorhoz kapcsolódó szokásokról. Jóllehet sok érdekességet mutat a lakodalom, születés, halál, s az esztendő jeles napjaihoz kapcsolódó szokásoknak egész sora, melyben a dorogiak vallásos életéhez kapcsolódóan számos Korántsem teljes ezzel a tanyai ember életének, munkája sokrétűségének és a jószágtartásnak bemutatása. A szűkre szabott terjedelem miatt ez alkalommal nem beszélhetünk a tanyai ember életének szerves részéről, a társas életről, játékokról, régi motívum jelzi az ethnikailag sokrétűen összetevődő haidú hagyományokat. Ez alkalommal nincs lehetőségünk kitérni a hiedelmek, babonák és népi gyógyí-