Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Benda Kálmán: A Bocskai-kori hajdúság összetétele és társadalmi törekvései

még átmeneti állapotot képviselnek a ragadványnevek és az öröklődő családnevek közt. Ha a vezetéknév esetenként, és nem ritkán, a paraszti élet egyhangú keretei közt is felcserélődött, mennyivel inkább ez történt, ha a jobbágy hajdúnak állt. Szülőfalujából idegenbe, az ország más vidékére szakadt, földmívesből vagy pásztorból katonává lett, s a zárt falu közösségét odahagyva, szinte új társadalmi rendbe került. A korábban viselt, esetleg már örökölt családnév, ha magával vitte is, az új közösségben többnyire értelmét vesztette —, a szökött jobbágy pedig, hogy nyomára ne akadjanak, gyakran el is titkolta eredeti nevét. Az újonnan szerzett név — amelyet ez esetben is a közösség ragasztott az egyénre — közvetlenül jellemző volt viselőjére, akár foglalkozásra, testi vagy szellemi tulajdonságra, akár pedig valamely helységre vagy vidékre utalt. Néhány bizonyíték: Tudjuk, hogy a végvári katonaságnál, csakúgy mint a hajdúknál, századonként egy dobos volt, aki a készülőt, ébresztőt, vagy lovasságnál a felülőt verte. Valóban, minden hajdúnévsorban megtaláljuk a Dobos nevet, s a magyarul talán nem is értő írnok többnyire melléírta katonai beosztását is, mint pl. a szatmári gyalogos hajdúk zsoldjegyzékében: Dobos Demeter timpanista, azaz dobos. Századonként, lovasságnál nemegyszer már félszázadonként találkozunk a Zászlótartóval. (Ennek a neve mellé is odaírták: vexillifer, vagy gyakrabban németül: Fendrich.) Főleg lovasegységeknél sohasem hiányzik a névsorból a Kovács, (gyakran mellékneves formában: Benedek kovács, Jakab kovács), vagy az ugyan-, arra a mesterségre utaló Patkó név,

24 ezekből egy században több is előfordul, csakúgy mint Borbély (gyakran Barbély, azaz sebkötöző, sebesültvivő). Ugyancsak a lovasalakulatoknál szabályszerűen találunk valakit, aki a Nyereggyártó névre hallgat, gyalogságnál viszont a Csiszár (fegyverkovács) és a Puskás (puskajavító) név a gyakori. Ezekben az esetekben a név egybeesik a foglalkozással s ezt az azonosságot még aláhúzza, hogy időnként kiderül, az illetőknek nemegyszer más nevük is van. így a szatmári lovashajdúk közt már említett Zászlótartó Andrást az egyik zsoldjegyzékben Fodor Andrásként vették számba. Az egyik elnevezés testi tulajdonságra vonatkozott (fodor-göndör), a másik a katonai megbízatásra, rangra. Ez utóbbi név pedig nyilván adott esetben a ranggal együtt megszűnt, hogy helyet adjon a korábbi névnek, vagy esetleg egy újabbnak. Nincs okunk kételkedni benne, hogy ahogy az eddig tárgyalt nevek a legszorosabb összefüggésben voltak viselőjük mesterségével, vagy valamely tulajdonságával, a helységekre, földrajzi tájakra utaló nevek is azt jelzik, hogy az illető maga származott a névben olvasható helyről. A helynévből képzett vezetéknevek

25 száma egyébként ezekben a zsoldlajstromokban feltűnően nagy, az általunk megvizsgáltakban átlagban az összes név 40%-át teszik ki. Ez az arány jóval meghaladja pl. a korabeli jobbágyösszeírásokban található, hasonló jellegű vezetéknevek százalékát, ami persze érthető. Egy-egy hajdú tized vagy század összeállásakor az első hónapokban az emberek egymást főként származási helyük alapján különböztették meg,

26 aztán az esetek egy részében később ezt kiszoríthatta más, jellegzetesebb név. Minél régebben van együtt valamely közösség, annál kevesebb benne a bevándorlásra utaló helynév. Jellemző ebből a szempontból, hogy a XVII. század végi vagy a XVIII. század eleji, a már megtelepített hajdúkat összeíró névsorokban alig találunk 10—15% helynevet, s az is többnyire a település közvetlen környékére utal, tehát későbbi bevándorlást jelez.

27 A helynevekből képzett vezetéknevek kicserélődése a rendelkezésünkre álló zsoldjegyzékekben is megfigyelhető. Rottal főkapitány hajdúi közt pl. Hódi Gáspár századában, 1601 júniusában találkozunk Csepeli Nagy Balázzsal. Júliustól kezdve