Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A török hódoltság kora

vigyáztak is árgus szemekkel, nehogy egyetlen kéve is kimaradt legyen. A tizedeléssel egyidőben — a tized kivétele után — kellett megejteni a földesúri kilencedelést, a nonát. A hordást csak akkor engedték meg a falusiaknak, amikor már a királyi dézsmát egy asztagba összehordtak, azt befedték, a szél ellen póznákkal megerősítették és — ha a szükség úgy kívánta — sövénnyel is körülkerítették. , \Ts*nrm ~S —f vannât*. c ^v;

y*-v tervit/?' / / / spy / j > A falu lakóinak portális (dica) összeírása 1572-ből (Országos Levéltár Kam. Lt. conscr. portarum Szabolcs megye XLII. kötet R. sz: A —2663. 102 v. 103) 62, Hordás után a szérűn kézi erővel csépelték, majd ökörrel, lóval nyomtatták ki a szemet. A kicsépelt gabonát pelyvás sárral kitapasztott, jól kiszárított vagy kiégetett vermekbe, esetenként egyetlen vastag fatörzsből kivájt „szuszikba" raktározták el. A gabonásvermek a házak mellett sorakoztak s minthogy veszély idején jól álcázhatóak voltak, az élelem rejtekhelyéül is szolgáltak időnként. Ilyen vermekre találtak rá századunk elején az útépítők a Nagykorcsma-parton, legutóbb pedig az Óvoda utcában az úttörők. Az előzőekben már említettük, hogy a török időben a föld megművelése sokszor igen körülményes és a megélhetés szempontjából másodlagos a szerepe. Az állattenyésztés sokkal inkább jelentős, mint azt a rendelkezésre álló gyér adatokból első pillanatra hinni lehetne. Az állattartás a hódoltsági területen többek között azért is előnyösebb, mert könnyebben menthető, kevesebb az adóterhe, nem is beszélve az értékesítés lehetőségeiről. A falu jobbágylakossága külön csordást, kondást és gulyást tart; s minthogy számszerű adataink nincsenek arra vonatkozóan, hogy mennyi sertés és szarvasmarha volt a faluban, csak a felfogadott pásztorok számából tudunk arra következtetni. Ezeknek száma szerint nem túlzás talán azt állítani, hogy az egész-