Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Ruszoly József: Mészáros Károly és a rutén nemzetiségi törekvések 1861-ben
E cikkre a Pesti Hírnök hasábjain többek nevében a már említett Balogh József Munkács egyházmegyei magyar nemzetiségű görög katolikus paptanár válaszolt, mégpedig állítása szerint az ungvári rutén értelmiseg — benne a tanári kar — véleményének ismeretében. Abból indult ki, hogy 1848 előtt a „magyar-orosz nemzet kevés nemest számlált, nagyobb részt a misera plebs contribuens sorsában osztozott; a magyarság „800 éven át fel nem emésztette, kiirtására mesterkedésekkel nem élt, sőt 1777. óta ... püspöke és káptalanja magyar jószágot bírt". A ruténség 1848-ban „a többi nem nemesekkel együtt a haza bármely fiával egy en jogúvá emelkedett, sőt az 1849-i magyar kormány" évi 60 000 forint támogatásban részesítette egyházát, amit egyébként azóta is élvezett. Az intelligencia rég magyarul beszélt. Az „orosz nemzet jól tudja, hogy amint 1848—49-ben, úgy most is szabadsága a magyaréval áll vagy bukik". A cikkíró azért is ellenezte, hogy legyenek gimnáziumok, ahol csak oroszul tanítanak, mert Popovics Bazil püspök és káptalanja 1860 októberében már a magyar tannyelv mellett foglalt állást. Bár a gimnáziumi rutén nyelvű oktatás szükségességét tagadta, az anyanyelven való képzés igényét a népiskolákban és a tanítóképzőkben maga is szükségesnek tartotta, mivel pedig a tanulók többsége az ungvári gimnáziumban szerinte is „magyar-orosz" volt, nyelvi képzésükre elégségesnek vélte egy orosz tanszék felállítást. 3 7 Megjegyzendő, hogy a Helytartótanács a provizórium kezdetén az ungvári gimnáziumban a rutén, a máramarosszigetiben pedig a román és rutén nyelvű oktatást rendelte el, a magyart pedig csak segédnyelvként hagyta meg. 3 8 A máramarosi rutének 1861. márciusi „igényei" az előbbieknél átfogóbbak voltak ugyan, de még mindig szorosan kapcsolódtak a küszöbön álló vagy már éppen zajló képviselőválasztásokhoz. E nyilatkozat abból indult ki, hogy a korszellem előtérbe állította „a külön nemzetiségek" jogait, melyekből egyes magyar lapok híradásaival szemben a félmilliós rutén nép is részt kér. „Mi a magyar nyelvnek a felsőbbségét megadjuk — írták —, mely történelmileg megilleti, melyet magának műveltségénél fogva szellemileg kivívott; ezt szeretjük, tiszteljük és tanulmányozzuk, s a köztársaságban is magunk közt többnyire ezt használjuk; mert meggyőződésünk, hogy minden honpolgár tartozik ezt a nyelvet tudni." Mégis féltették saját nyelvüket, nemzetiségüket, melyek biztosítására igen szépen fogalmazták meg a nemzetiség és hazaszeret egymást föltételező fogalmát: „ki szereti a maga nemzetiségét, az szereti a maga hazáját is, és ha valakinek nemzetisége bármely oldalról erősebb elemtől. .. lenézetni fog — annyira csökken benne a hazaszeretet, mert ekkor a maga hazájában idegennek fogja magát érezni". Kiemelték, hogy a szabadságharcban a rutének a magyarság oldalán harcoltak, mert az „1848-i alkotmány", mely „szabaddá tette az embert, a gondolatot és a földet, leoldá bilincseit a rutén népnek is", mely korábban legtöbbet szenvedett e hazában. Szépen ecsetelték azt a testvéri együttélést is, amely azóta alakult ki a magyarság és a ruténség között, majd egyéni meggyőződésként megírták, hogy e hazában, „hol annyi sok a nemzetiség, csak a nemzetiségre alapított népképviselet lenne képes a nemzetiségek jogos és természetes igényeit körvonalazni". Első lépésként szerintük az 1848. évi népképviseleti törvényt úgy kellene kipótolni, hogy „a választókerületek nemzetiségek szerint legyenek szerkesztve". Megjegyzendő, hogy az 1848: V. tc. szerint erre eddig is lehetőség volt, de mint a beregi példa megmutatta, ezzel a megyéket továbbra is vezető nemesség nem annyira élt, mint inkább visszaélt. Mivel a nemzetiségek ügye várhatóan a következő országgyűlésen dől el, azt kívánták, „hogy a rutén választók legalább fele számához képest rutén képviselők legyenek választva". Számításuk szerint így is 11 „rutén ajkú" képviselő lett volna. 37 Balogh József: Ungvár, mart. 17. Pesti Hírnök 1861. március 31. 38 A nm. magyar királyi helytartótanácsnak legújabb [75 207. sz.] intézvénye (Az összes katol. gimnáziumokhoz). Idők Tanúja 1862. február 24. 136.
