Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Bencsik János: Csege szabadmenetelű jobbágyfalu társadalomrajza a XVIII—XIX. század fordulóján
pán egyik hányada biztosított, más részét a családoktól kellett összeszedniük. A családok állandó adósai az egyház alkalmazottainak. 1847-ben az esperesi vizitáció is megállapította: „Itt valamint máskor úgy most is feltűnő volt a Tanítók fizetésének beadásábani vétkes hanyagság, úgy az egyház (!), mint a szülék részéről." A tandíj, amely egy évszázadon át állandó volt (gyermekenként egy véka árpa, két kéve nád), a tanítók panaszának mindig tárgya maradt. A tandíj viszonylagos terhétől a szülők úgy akartak szabadulni, hogy gyermekeiket nem járatták iskolába. 1847-ben Csegére megválasztott Pető Bálint lelkésznek egyik legfontosabb célkitűzése volt tehát: „Az iskolába járatást szorgalmazni fogjuk, a fiúk 4, a lányok 3 évig járnak fel, tetszés szerint tovább is lehet." Erőfeszítései kevés sikerrel járhattak, mert a következő évben így fakadt ki: „Jól ösmerem én népünk szegénységét, sok féle teherbéli nyomatását, de ez az iszonyatos hanyagság mégis csak sok." 4 5 A jobbágyság Csege paraszti társadalmának is legfontosabb összetevője volt; s a telkes gazdák pedig e társadalom gerincét alkották. Természetesen a telkesek az úrbéres telkiállomány nagyságától függően nagyfokú differenciáltságot mutatnak. Ezt csak tovább fokozták az egyes családok tulajdonában levő állatállományban mutatkozó eltérések, s különösen is az igaerő, az igásökrök, a hámos lovak száma. Mivel azonban a gazdák által igaerejük arányában szántott-vetett úrbéres telkek e korszakban, az 1773-as úrbérrendezés ellenére sem voltak állandóak, hanem a művelés alatt levő szántóföldek területe évről évre változott, azért a telkesek gazdasági ereje, teherbíró képessége nagymértékben differenciálódott. Korszakunkban még az újraosztásos földközösség keretében folyt a termelés, s forrásaink szerint 1805-ig érvényes gyakorlat alapja volt az adóztatásnak is. E paraszti termelési rendszerben természetes kívánalomként az igaerő jelentette a telkesek tényleges gazdasági erejét, ez jelezte, mutatta a teherbíró képességüket. 1805-től azonban a dikális összeírásokban a szántóföld nagyságát a telekhányaddal jelezték (pl. 1/4 telek). Az objektív gazdasági alap számításbavétele mellett azonban bizonytalansági tényezőket is figyelembe kell vennünk, ha a jobbágy családok vagyoni helyzetét, társadalmi rangját stb. elemezni akarjuk. Ilyen tényezők lehettek : a) Az egészséges és jól gyarapodó állatállomány, szemben a beteges állománnyal. b) A természeti csapások (mint az 1794-es nagy aszály) hatása a kisebb paraszti üzemekre. c) Az egyes családokban hány fiú, s lány gyermek érte meg a munkabíró felnőtt kort. d) S csak ezt követően számolhattak a megfelelő, mondhatnánk célszerű házasság révén biztosított vagyonosodással. A telkes gazdák vagyoni helyzetének bemutatását az adott évek dikajegyzékei alapján, összeállított táblázat alapján szemléltetően elvégezhettem : 45 Alsó-Szabolcsi és Hajdúkerületi Egyházmegyei Levéltár, 1847, 1848. 89
