Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
A szerződés aláírásakor az aratók fejenként 1 forint előleget kaptak s kilátásba helyezte a gazdaság, hogy esetleg közvetlenül a takarás előtt kölcsön ad fejenként egy véka búzát és két véka rozsot, de a munka befejeztével mind a pénzt, mind a terményt „tartoznak hiány nélkül megtéríteni." A XIX. század végén az aratási szerződéseket mindig a téli hónapokban kötötték, mert a mezőgazdasági napszámosok ekkor voltak a legnehezebb helyzetben s ilyenkor minden terhes kikötést elfogadtak. Érthető tehát, hogy a nagymajori gazdasággal szerződők is alávetették magukat a feudális jellegű kikötéseknek: „Ha az aratók a fentebbi pontokban foglalt munkálatok kötelesség szerinti teljesítésének hanyagság vagy rendetlenség miatt meg nem felelnének — ha lopásban utoléretnének, úgy szinte ha a gazdasági tiszt vagy bármely meghatalmazottjának nem engedelmeskednének — jogosítva leend a gazdaság, hogy az aratóknak esendő részből magának minden bírói vagy törvényes pereskedés nélkül eleget tehessen." A gazdaság eleve biztosította magát, hogy az aratók „a szerződésnek javukra való megváltoztatását célzó törekvésekkel" ne állhassanak elő, mert az ebből eredhető károkat az összes aratók bárhol található vagyonából magának a legrövidebb sommás per útján megtéríttethette, mivel a szerződést „in solidum" vagyis egy mindenkiért, mindenki egyért alapon kötötték. 7 A szerződés szerint minden 10-edik, illetve 20-adik kereszt illette meg az aratókat, de a gazdaság nem a learatott, hanem a leggyengébben termő táblákból jelölte ki részüket. Emiatt 1883. július 14-én délelőtt bementek a kastély udvarába, hogy a gazdaság vezetőjével tisztázzák jogos igényüket. Bachrach Gyula gazdatiszt azonban kérésüket törvénytelennek minősítette s rákiabált az emberekre, hogy „rögtön takarodjanak, mert azonnal csendőrökért küld és vasra vereti őket". A következő nap reggelén be is ment a csegei elöljárósághoz s feljelentést tett a munkások ellen, hogy az 1874. évi XIII. tc. 86. §-a ellenére az aratást abbahagyták, vele szemben pedig a munkabér felemelése végett erőszakot követtek el. Mivel állítása szerint további ellenszegülésre lehetett számítani, az elöljáróság nyomban felkérte a csendőrőrsparancsnokságot, hogy azonnal rendeljen ki Nagymajorba „erős karhatalmat". A jegyző, főbíró és bíró még ezen a napon kiszállt a gazdaságba. A csendőrök nyilván megelőzték őket, mert amikor az elöljáróság kihallgatta az aratók megbízottait, azok azt mondták, hogy „nekik munkaadójuk ellen követelésük nincs, hanem csakis kérelmük van arra nézve, hogy mint eddig, úgy ezután is oly kegyességgel legyen irányukban... Ok a munkával nem hagytak fel, sem nem fenyegetőztek, hanem csakis kérni jöttek be az egész csapattal." Az elöljáróság azonban megállapította: a munkát félbehagyták, mert a július 10-én levágott búzát csak l4-én kötötték kévékbe és rakták keresztbe s a gazdaság a szerződésnek megfelelően jelölte ki járandóságukat. Az elöljáróság mint elsőfokú cselédügyi hatóság nyomban ítéletet is hozott, amellyel a takarási munkák pontos és felelősség alatti folytonos végzésére, a munka félbenhagyása miatt a gazdaság részére 24 forint 30 krajcár kártérítés és 10 forint 10 krajcár fuvarköltség, Csege község szegényalapja javára pedig 24 forint 30 krajcár bírság, összesen 58 forint 70 krajcár 8 nap alatti megfizetésére kötelezte az aratókat azzal, hogy amennyiben ennek határidőben nem tennének eleget, a megítélt összegeket takaró részükből kell levonni. Az aratók megbízottai nyilván a csendőri megfélemlítés következtében az ítéletben megnyugodtak, így az nyomban jogerőre emelkedett. Az erőszakoskodás ügyében az elöljáróság az arra illetékes böszörményi járásbírósághoz továbbította a gazdatiszt feljelentését. 7 HBL. Debreceni kir. törvényszék büntetőperek iratai. VII. 2/c. V. 1883/1543. 155'
